Békéscsabára megérkeztek a tankönyvek

Békéscsabára megérkeztek a tankönyvek

Share this content.

Forrás: behir.hu
Békéscsaba – A kormány döntése értelmében 2020 szeptemberétől minden nappali tagozatos diák, csaknem 1,2 millió tanuló ingyen kap tankönyvet. Az évkezdésre már az intézmények is készülnek, a békéscsabai Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumban diákmunkásokkal válogatták át korosztályonként a könyvcsomagokat.

Teherautókon, raklapon érkeztek meg a könyvek a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnáziumba, a könyveket a diákszövetkezetnél dolgozó hallgatók hordják be a tornaterembe. Ezt követően, a tanév első munkanapján, reklámtáskába szortírozva kapja majd meg mindenki a tankönyvcsomagokat.

Köveskúti Pétera Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium igazgatója elmondta, hogy idén is diákok segítségével válogatják át a tankönyveket. 

Balog Zsolt Patrik, a Budapesti EU diákok szövetkezet tagjaként vállalt diákmunkát az evangélikus gimnáziumban. A tankönyvpakolás országos szintű program, békéscsabaiként ezért tud ebben részt venni. Előző nyáron szintén a gimnáziumban vállalt diákmunkát, és idén is az intézmény mellett döntött.

A kormány 2013-ban indított programjában először még csak az elsősök kaptak ingyenes tankönyvcsomagot. 2018-ban már egy millió volt az érintettek száma, hiszen az összes általános iskolás diák díjmentesen kapta az iskolai könyveket.

Az idei évtől a gimnazistáknak, a középiskolásoknak és a szakiskolában tanulóknak sem kell fizetniük a tankönyvekért, a támogatás csaknem 1,2 millió tanulót érint.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!