Az iskolák bezárása utáni napon hirdette meg dr. Kodácsy-Simon Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Valláspedagógiai Intézetének vezetője, hogy lehetőség nyílik egy „Hittanóra távoktatásban” című online képzés elvégzésére szinte azonnal, még a hét végén.
A képzést a hat éve indult, félévente sorra kerülő továbbképzési napok keretében tartották meg. A továbbképzés kitűzött célja, hogy a gyermekek és felnőttek hitoktatásában előforduló nehéz témák feldolgozásához segítséget nyújtson, valamint olyan hitoktatói munkaközösséget alakítson ki, amely a mindennapi munkában hasznos szakmai hátteret tudjon biztosítani. Ez most egy különleges kihívással egészült ki.
Az új típusú koronavírus miatt meghirdetett vészhelyzetben, az iskolák bezárása után az evangélikus lelkészek és hitoktatók a pedagógusokhoz hasonlóan nehéz helyzetbe kerültek, hiszen a hitoktatást folytatni kell a megváltozott körülmények között is.
Azok a hitoktatók és lelkészek érdeklődtek leginkább, akik vagy nehezen tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, de szeretnének fejlődni az interneten keresztül történő oktatásban, vagy azok, akik habár jártasak az internetes programok használatában, szeretnének új ötleteket szerezni a megváltozott oktatási helyzetben.
A március 20-án délután és március 21-én délelőtt Papp-Danka Adrienn digitális pedagógiai szakértő által videós konferenciabeszélgetésen vezetett távoktatási képzésen rengeteg új ötlettel, és nagyon sok hasznos tapasztalattal gazdagodhattak a résztvevők, de lelki töltete is volt a találkozásnak, többek között egy beszélgetés keretében a tanszék vezetőjével, illetve pedagógus oktatójával, Seres-Busi Etelkával.
A több mint harminc fő részvételével zajlott, kétszer fél munkanapos videókonferencián már az első visszajelzések arról szóltak, hogy milyen nagy segítség az, hogy nem vagyunk egyedül ebben a vészhelyzetben, hanem a személyes találkozáson túl is számíthatunk egymásra.
A továbbképzésen megismert távoktatási eszközök, programok (videókonferencia, virtuális osztályterem, internetes kvízek, feladatlapok, dolgozatok, ötlettárak) használatának gyakorlása a veszélyhelyzet elmúltával is gazdagítja a résztvevők eszköztárát, segíti őket a későbbi munkájukban is.