Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola

Evangélikus Csodavár Pápán

A Pápai Városi Óvodák Vajda Péter Lakótelepi Tagóvodája szeptembertől a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola tagintézményeként működik tovább. Az új intézmény nevét kedd délelőtt sajtótájékoztatón jelentették be az evangélikus egyházközség és az intézmény képviselői.

Egybecsengés: Hatékony különbözőség – 11. rész

Pápa– Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. A pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetői remekül kiegészítik egymást: amit az inkább teoretikus beállítottságú igazgató elméletben kitalál, azt pragmatikus helyettese a valóságban is kivitelezi. Szücs Gáborral és Tóth Beátával beszélgettek.

Rendhagyó szülői értekezletet tartottak a pápai evangélikus templomban

Pápa – Rendhagyó szülői értekezletet szervezett a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola a helyi evangélikus templomban. Az esemény meghívott vendége volt Lénárd Sándor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense, aki Neveljünk együtt jól: család és iskola címmel tartott előadást.

Bibliaiskolát indítottak szülőknek Pápán

Pápa – Az ismeretek átadása mellett a hitébresztés is fontos célja a szülői bibliaiskolának, melyet tavaly ősszel indított Szücs Gábor, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola vezetője.

Fókuszban a biztonságos internetezés

Pápa – Számos európai országban, így Magyarországon is február második hetében, kedden tartották a biztonságos internet napját. Ennek apropóján minden korosztályt egy héten át több helyszínen hasznos tanácsokkal látott el a Pápai Rendőrkapitányság.

Fontos visszacsatolást kapni az iskolai eredményekről

Pápa – Fontos, hogy a diákok és a szülők is reális visszajelzést kapjanak a tanulmányi előmenetelről – hangsúlyozta Szücs Gábor, a pápai Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola igazgatója a félévi értesítők kiosztása kapcsán.

Egy mesés nap a suliban: tíz éves hagyományt folytatnak Pápán

Pápa – A helyi evangélikus iskola mesenapi vetélkedőire egyre több gyerek nevez, jól felkészültek, vidámak, és szépen adják vissza a fabulák hangulatát.

Reformációi témahét a pápai evangélikus iskolában

Pápa – A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola előző hete, a tanórák és a délutáni foglalkozások is a reformációra való sokszínű emlékezés jegyében telt.

Irodalmi és történelmi barangolás – A pápai Evangélikus Általános Iskola diákjai négy napot tölthettek Erdélyben

Pápa – A Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola huszonkét hetedikes diákja, három kísérővel, négy napot töltött Erdélyben május végén.

Bukósisakban kerékpároztak

Pápa – A kerékpáros bukósisak és a látható mellény használatát népszerűsítették a pápai rendőrök a Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola gyermeknapján.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Gyurátz Ferenc Evangélikus Általános Iskola csatornájára