Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség

Harmincéves a Mevisz

A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség, közismertebb nevén a Mevisz 1988. december 17-én alakult meg. Az évfordulós ünnepségsorozat nyitánya múlt év ádventjének egyik szombatján, a hagyományos Bárkakarácsony alkalmával zajlott. Az Evangélikus Élet magazinban akkor egy hosszabb lélegzetű cikk elevenítette fel a szervezet létrejöttét, a kezdetek nem épp akadálytalan esztendeit. Írásunkban Vértesy Máté elnökségi tag és Gyulai Ágnes irodavezető a már hosszú évek óta hagyományos mozgássérült-passióra irányítja a figyelmet.

Fiatalok történelmi küldetéssel

A rendszerváltozás hajnalán számos társadalmi mozgalomhoz képest egyházunk malmai lassabban őröltek, ám egy kis csoport mert nagyot álmodni, és az evangélikusság szellemiségéhez hűen egyházunk ifjúsági munkájának megelevenítését tűzte ki célul. Harminc éve, 1988. december 17-én alakult meg a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség. Az elmúlt évtizedeket a szervezet két alapító tagjával, dr. Fabiny Tamás elnök-püspökkel és dr. Cserháti Péterrel, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főigazgatójával elevenítettük fel, a jelenről és a jövőről pedig a jelenlegi elnököt, Szász Leventét, az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatóját kérdeztük.

Adjuk össze: Támogasd a MEvISz-t!

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEvISz) célja egy olyan közösség létrehozása, melyben természetes a fogyatékkal élők jelenléte. Ahol az összetartozás a kölcsönös elfogadásban és segítségnyújtásban mutatkozik meg. Ahol mindegy a két láb vagy a négy kerék!

„Ő egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért” – MEVISZ-Bárka passió a Deák téren

Budapest – Az idei MEVISZ-Bárka passiókörút utolsó állomása a Deák téri evangélikus templomban volt. 2014-ben Bonyhádon, Szekszárdon, Váralján, Pécsett és Dombóváron adták elő a mozgássérült és „ép” fiatalok Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

MEVISZ 25: Hálaadó istentiszteleten emlékeztek meg az elmúlt negyedszázadról

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség idén ünnepli fennállásásnak 25. évfordulóját. Erre emlékeztek a hétvégén a lágymányosi MEÖT-székházban. Az ünnepi, hálaadó istentiszteletről szól hírösszefoglaló videónk. Videó: Győri András Timótheus

MEVISZ 25: Koszorúzás Andorka Eszter és Bárdossy György sírjánál

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség megalakulásának 25. évfordulójára emlékeztek a hétvégén. A Farkasréti temetőben Andorka Eszter és Bárdossy György sírjánál koszorúzással és imádsággal gondoltak az elhunyt alapító tagokra. Videó: Győri András Timótheus

Tizedik alkalommal rendezik meg a mozgássérült-passiót – Halasi Andrással beszélgettünk

Budapest – Halasi András evangélikus teológus-lelkész szakos hallgatóval, a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) elnökével beszélgettünk a mozgássérült-passió idei alkalmairól. Szöveg: Galambos Ádám; fotó: Galambos Ádám és Tekus András
Feliratkozás RSS - Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség csatornájára