„Ő egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért” – MEVISZ-Bárka passió a Deák téren

„Ő egyetlen áldozatot mutatott be a bűnökért” – MEVISZ-Bárka passió a Deák téren

Share this content.

Budapest – Az idei MEVISZ-Bárka passiókörút utolsó állomása a Deák téri evangélikus templomban volt. 2014-ben Bonyhádon, Szekszárdon, Váralján, Pécsett és Dombóváron adták elő a mozgássérült és „ép” fiatalok Jézus Krisztus szenvedéstörténetét. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Mint ismeretes a MEVISZ-Bárka első passiókörútját a 2003-ban elhunyt Andorka Eszter kezdeményezésére hozták létre és azóta is évről-évre, rengeteg ember kitartó, áldozatos, fáradtságos munkájának köszönhetően a MEVISZ egyik legfontosabb és legtöbbet emlegetett rendezvényévé vált. A jól ismert történet a szokatlan szereplőgárdának, díszleteknek, kellékeknek, dramaturgiai megoldásoknak köszönhetően maradandó és tartalmas élményt jelentett most is minden néző számára. 

A darab után Gerőfiné Brebovszky Éva lelkésznő hirdette Isten igéjét a Zsidókhoz írott levél 10,11-18 alapján, majd a gyülekezet úrvacsorát vett. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!