emberi történetek

Tisztelet a gyógyítóknak

A koronavírus-járvány harmadik hulláma a korábbiaknál jóval erősebb. Valószínűleg nemigen van már hazánknak olyan lakosa, akinek legalább egy rokona, barátja, ismerőse ne lenne valamilyen módon érintett. A betegek mellett a gyógyításban részt vevőket is rendkívüli módon próbára teszi ez a veszélyhelyzet, mind fizikailag, mind lelkileg. Szerkesztőségünk gyülekezeti tagokat, felügyelőket, presbitereket kért arra, hogy osszák meg olvasóinkkal az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat, így is kifejezve hálánkat az egészségügyi intézményeknek, az ott dolgozóknak a pandémia idején végzett emberfeletti munkájukért. A beérkezett írásokból közlünk válogatást.

Elég volt a kegyelem – Özvegy Litváni Béláné története

A nyíregyházi születésű özvegy Litváni Béláné 13 gyermekes családban nőtt fel. Több ezer verset írt életében, mindenféle témáról, ami megérintette.
Feliratkozás RSS - emberi történetek csatornájára