Hoffnung für Osteuropa

„Hoffnung für Osteuropa” – Gondolatok egy menekültügyi tanulmányút kapcsán

A Württembergi Diakónia nemzetközi diakóniai kapcsolatokért felelős referense, Johannes Flothow szervezésében érkező, többségében német diakóniai szakember 2018. április 23–27. között Magyarországon, Szerbiában és Romániában látogatott meg menekülttáborokat, és találkoztak a helyi egyházi és civil szervezetekkel, valamint az állami szervek képviselőivel. Fő céljuk volt, hogy ne csak a hírekből és jelentésekből tájékozódjanak, hanem – ahogy fogalmaztak – valódi tapasztalatot szerezzenek, lássák, hallják, „ízleljék” a valóságot, és nem mellékesen vizsgálják a segítség lehetőségeit a régióban.

Csak a radikális iszlám hordoz veszélyeket

Budapest – Többek között a bajor, a szász, az észak-elbai, a Rajna-vidéki, a württembergi és a hessen-nassaui tartományi egyházak evangélikus és református felekezetekhez tartozó képviselői érkeztek hazánkba, hogy tájékozódjanak a menekülthelyzetről és segítő kezet nyújtsanak a magyar egyházaknak. A bajorországi evangélikus diakónia munkatársát, Fritz Blanzot, a közel 40 fős német csoport egyik vezetőjét szólaltattuk meg eddig szerzett benyomásairól és magáról a projektről, amelynek keretében hazánkba látogattak.
Feliratkozás RSS - Hoffnung für Osteuropa csatornájára