pusztulás

Bezúzás, pusztítás – Miért égetnek könyveket?

Már a reformáció korának könyvégetései kapcsán bőséges hagyományra támaszkodhattak azok, akik a könyvek elpusztítását a véleménynyilvánítás szabadságaként értelmezték, és ugyanígy azok is, akik az írott művek védelmében léptek fel. Könyvek elpusztítását a hit győzelmeként aposztrofálják a Biblia sorai is (ApCsel 19,18–20), míg más esetben ugyanezt az eszközt vetik be az Úr igéje ellen (Jer 36,23). Biztos, hogy van jó és rossz, sőt égetni való könyv? Egyáltalán, a jó kérdést tesszük-e fel ezekben az esetekben?

Menj, s nézd meg… – Pünkösdi látogatás az észak-iraki keresztényeknél

Erbíl – A Magyarországi Evangélikus Egyház tavalyi adventi adománygyűjtése a közel-keleti konfliktus áldozatai és az üldözött keresztények javára tizenötmillió forintos eredménnyel zárult. Az adakozók iránti felelősség okán és a támogatottak helyzetének minél jobb megismerése végett Fabiny Tamás elnök-püspökkel és az Ökumenikus Segélyszervezet vezetőivel a pünkösd előtti héten az iraki Erbílbe utaztunk, ahol a szervezet irodája is működik. Innen kiindulva látogattuk meg a háború sújtotta településeket, a támogatásunkkal megvalósult felújításokat. – Prőhle Gergely országos felügyelő beszámolója.
Feliratkozás RSS - pusztulás csatornájára