Barlahida

Dr. Jáni János könyve a barlahidai evangélikus gyülekezet történetét mutatja be

Barlahida – Csodatemplomnak nevezik azt a 85 évvel ezelőtt felavatott szakrális épületet, amelynek tornya a Göcsej egyik kistelepülésén, a mintegy százfős Barlahidán tör az ég felé. Csoda maga Barlahida is, hiszen lakóinak jelentős része az evangélikus gyülekezethez tartozik, miközben a környező falvak többségében a római katolikus a meghatározó felekezet.

A felújított barlahidai gyülekezeti ház az egész falut szolgálja – Frissítve!

Barlahida – A gyülekezeti ház annak az összefogásnak a szimbóluma, amely az evangélikus egyházközösség és a falu önkormányzata, a település lakói között valósult meg.

Összefogással újult meg a barlahidai evangélikus gyülekezeti ház

Barlahida – Széles körű összefogással újították fel a göcseji község 1911-ben épült gyülekezeti házát. Az evangélikus egyházközség tulajdonában lévő épületen végzett munkálatokhoz az önkormányzat, valamint a helyi lakosok is hozzájárultak.

A Mandák kórus adott koncertet a barlahidai evangélikus gyülekezetnél

Barlahida – Jubileumi koncertsorozata részeként 2020. március 7-én, szombaton délután a göcseji település evangélikus templomában is koncertet adott a harmincéves Fóti Evangélikus Kántorképző Intézet Mandák kórusa. A több mint harminc fős énekkar ezúttal magyar és idegen nyelvű egyházzenei műveket tűzött műsorra.

Az egyház a teremtésvédelem fontosságát hangsúlyozza – Barlahidai előadás

Barlahida – A keresztény egyházon belül is van gondolkodás a környezeti válság, a környezetvédelem kapcsán, ez nem idegen a hitélettől – mondta Farkas Ervin evangélikus lelkész 2020. február 28-án, pénteken a barlahidai könyvtárban megtartott előadása kapcsán.

Mikor szól szépen az ökumenikus kórus? – Kovács László barlahidai előadásáról

Barlahida – A reformáció nem „hitújítás”, hiszen az egyház eredeti hitéhez és tanításához nem tesz hozzá, és nem is vesz el belőle, hanem az eredetihez megy vissza. Mindezt Kovács László bajai evangélikus lelkész mondta azon az előadáson, amelyet Luther Márton nézetének sarokpontjai címmel tartott a barlahidai könyvtárban pénteken.

Közelebb hozzák Isten országát a hallgatósághoz Barlahidán

Barlahida – Dr. Bácskai Károly, a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem tanszékvezető tanára volt a vendége annak a háromrészes előadássorozatnak, amit az elmúlt héten tartottak a göcseji községben.

A zalai megyeszékhelytől „a csodák templomáig”

„Magyarország legnagyobb földesura vagyok” – büszkélkedett viccesen Zsugyel Kornél, akinek körzetébe összesen százkét település tartozik. A Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség lelkészével autóba ültünk hát – miután megismerkedtünk a zalai megyeszékhelyen működő anyagyülekezettel –, és ellátogattunk a Közép-Zalai-dombság, azaz Göcsej evangélikus közösségeibe.

Barlahidán, „az ország templomában”

Barlahida – Nem tévedés a cím, mert így vált ismertté Barlahida országos gyűjtésből felépült temploma, amelyet 1935. július 28-án – vallási hovatartozástól függetlenül – hatalmas tömeg jelenlétében szentelt fel D. Kapi Béla dunántúli evangélikus püspök.
Feliratkozás RSS - Barlahida csatornájára