Összetételét tekintve a zalaegerszegi evangélikus gyülekezet rendkívül vegyes, kevesen vannak a tősgyökeres egerszegiek. A másik különlegesség, hogy Zsugyel Kornélék három gyermekén kívül még legalább nyolc lelkészgyerek van a közösségben. Mindezt pozitívumként éli meg a lelkipásztor, hiszen kellő empátiával fordulnak a hívek a lelkészcsalád felé, minden segítséget megadva nekik. A másik nagy áldás, hogy ilyenformán a nyári időszakban a lelkész el tud menni szabadságra, pihenhet, feltöltekezhet, mert a nyugdíjas éveiket itt töltő lelkipásztorok szívesen vállalják ilyenkor a helyettesítését.

Kétszázhatvan alkalom

A közösség múltját kutatva megtudjuk: itt a lutheránus egyháztagok száma sokáig nem érte el még a tízet sem, mert a csaknem színkatolikus Zala megyében a vezetők nem engedték, hogy az evangélikusok megerősödjenek. Csak az 1900- as évek elején alakulhatott meg a zalaegerszegi gyülekezet. 1904-ben kezdtek templomépítésbe, az akkori szokásoknak megfelelően a város szélén, a lóvásártér területén. A sors iróniája, hogy a város növekedésével mára a központba került a Gerey Ernő műépítész tervei alapján készült épület: a főutca egyik végén, a kórház előtt áll.

A templom mellett 2017-ben Lutherszobrot állítottak. Farkas Ferenc zalaegerszegi szobrász alkotása, miként az ő munkája a keresztelőmedence bronzból készült teteje és az oltáron látható feszület is, ezért a helyiek szinte már „házi szobrászuknak” tartják a művészt. A templomtól kétszáz méterre van az evangélikus parókia, amely sokak szemében még mindig a hadkiegészítő parancsnokság, hiszen a rendszerváltás előtt ekként funkcionált az épület. „Összetartó, élni akaró közösség a mienk – jellemzi tovább a gyülekezetet a lelkész. – Zala megyében tényleg jó lelkipásztornak lenni, mert vallásossággal erősen »átitatott« vidék ez. Az emberek mind a mai napig fontosnak tartják a hitet. Ebben nagy érdeme van Mindszenty Józsefnek is, aki – mielőtt veszprémi püspök, majd esztergomi érsek lett – húsz évig volt plébános az egerszegi Mária Magdolna-templomban. Mondom ezt annak ellenére, hogy a protestánsokkal nem mindig volt felhőtlen a viszonya.”

Zsugyel Kornél a feleségével és szolgatársával, Zsugyel-Klenovics Katalinnal együtt igyekszik sokféle módon jelen lenni, sokféle korosztályt megszólítani a gyülekezetben. A házaspár testvériesen megosztozik a feladatokon. Egerszegen évente kétszázhatvan alkalom van: bibliaóra, családi istentisztelet, presbiteri ülés, adventi gyertyagyújtás, egyebek. Emellett a lelkészek fejenként tizenöt hittanórát tartanak hetente, és egy félállású hittantanár is besegít a hitoktatásba.

„Kis csoportos rendszerben az egészen kis gyerekek baba-mama körétől az idősek bibliaórájáig széles palettán kínáljuk az elmélyedés lehetőségeit – magyarázza a lelkész. – A havi elosztású alkalmakon, mint a Luther-olvasókör, a nőegylet vagy a férfikör, nyolc–tizenöt fő közötti a létszám. A bibliaóra, az óvodáshittan és az ifjúsági órák heti rendszerességűek. Igyekszünk kulturálisan is jelen lenni a város életében, koncertek szervezésével.”

Zalaegerszegen minden hétvégén van istentisztelet, a hónap első és harmadik vasárnapján pedig a negyvenegy kilométerre lévő Lentiben, illetve a huszonöt kilométerre lévő Barlahidán is összegyűlnek az evangélikusok.

Útra kelünk, hogy megismerjük a másik két közösséget is.

„Csodák temploma”

Barlahida alig több mint száz lakosú zsákfalu Zalaegerszegtől mintegy huszonöt kilométerre, de itt áll „a csodák temploma”, „az ország evangélikus temploma”. Azért kapta ezt az elnevezést, mert közadakozásból épülhetett fel. Az 1932-ben idehelyezett missziói segédlelkész, Jakus Imre végigjárta az evangélikus gyülekezeteket a Dunántúl jó részén, prédikált, és a perselypénzből, illetve az egyéb összegyűlt adományokból épült meg a település egyetlen temploma. Akkoriban még hatszáz lélek élt a faluban, a felük evangélikus.

„Az idősek elbeszéléséből tudjuk: nagylelkű adakozókra volt szükségük ahhoz, hogy a harmincas évek gazdasági válságában templomot tudjanak építeni, melyet végül 1935. július 28-án Kapi Béla püspök szentelt fel” – magyarázza a lelkész.

Kedves kis ékszerdoboz ez az épület. Ahogy belépünk, az ajtónál a falon a nőegylet plakátja fogad. Szigorú előírások rendelkeznek arról, hogyan kell egy templomban viselkedni. Megmosolyogjuk a ma már szinte betarthatatlannak tűnő utasítássort. A toronyban gyöngybagoly lakik, a karzaton a régi orgona áll hiányos sípokkal. Lent viszont már egy kétmanuálos, manuálonként tizenkét regiszteres elektromos orgona kapott helyet, amelyet a Magyar falu program jóvoltából másfél millió forintért vásároltak. Korábban kíséret nélkül énekelt a gyülekezet, ma már orgonakíséret is van. A lelkész saját magának a kántora is egyben.

„A kétszáz fő befogadására alkalmas templom évente kétszer telik meg. Először az ökumenikus imahéten ökumenikus segítséggel, másodjára pedig az elszármazottak vasárnapján, július közepén” – teszi hozzá a lelkész. A kéthetenkénti istentiszteleteken két-három ember van jelen, bár harminc egyházfenntartót jegyeznek. „A havi két istentisztelet nem abból áll, hogy a lelkész megjelenik, felkapja a Luther-kabátot, majd a szolgálat után angolosan távozik, hanem minden alkalom után szeretetvendégséget tartunk, kávézunk, beszélgetünk a könyvtárban az aktuális örömökről és bánatokról, erősítjük a személyes kapcsolatokat, megéljük a közösséget. Hiszem, hogy a negatív tendencia megfordítható azzal, hogy a gyülekezetet közelebb hozzuk az emberekhez, illetve az embereket egymáshoz. Az orgona új lehetőséget ad, szeretnénk nemsokára egy nagyszabású programmal bemutatni, lesz kulturális előadás és koncert is. Ebben a faluban soha nem volt még orgonakoncert; olyan dolgot hoztunk ide, amihez eddig utazniuk kellett az embereknek. Szeretném hinni és remélni, hogy ha idehozzuk a kultúrát, akkor meg fognak mozdulni az emberek. Jó lenne, ha éreznék, hogy ez az egész értük van.”

Új lehetőségek nyílnak

A faluban nemsokára rekreációs intézmény, gyógyfürdő épül, amelynek a vezetősége ötven házat vásárol azért, hogy az itt dolgozók a településen tudjanak lakni. Így öt éven belül ötven családdal gazdagodna a falu. Zsugyel Kornél reméli, hogy meg tudják ismételni az 1930-as évekbeli nagy ébredést, amikor egész intézményhálózat épült ki Barlahidán.

Látjuk is ennek a maradványait, hiszen a templom mellett áll az egykor szebb napokat is megélt, ám most rossz állapotban lévő parókia, a ma már az önkormányzatnak helyet adó volt tanítólakás és a Magyar falu program keretében támogatást nyert, jelenleg felújítás alatt álló, korábban evangélikus iskolaként üzemelő gyülekezeti terem. Az épület a tervek szerint az év végére elkészül, és akkor nemcsak gyülekezeti házként működhet, hanem további programokat lehetne benne szervezni.

Hittanórákat Göcsejben nem tart a lelkész, és sajnos négy éve, amióta itt szolgál, nem is keresztelt sem Barlahidán, sem a távolabbi Lentiben, ahová innen indulunk.

Emlékkő és kiállítás

Egy erdősávon haladunk át. Erre járva a lelkész már tudja, hogy nemsokára Lentibe ér. A mintegy hét és fél ezer fős városban kedves kis templom fogad minket, körülbelül negyven ember fér be. A harmincfős gyülekezeti tagságból tizenkét-tizenöt ember mindig ott van az istentiszteleteken, de nem mindig ugyanaz az összetétel.

Lenti gyülekezete eredetileg Lendvához [ma Lendava Szlovéniában – a szerk.] tartozott, majd amikor ezt a trianoni békediktátummal elcsatolták, önállóvá vált. A második világháborút követő határ-vis - szamódosítás után újra Zalaegerszeghez került.

Célzott támogatást a gyülekezet nem kap, mert a környező települések hozzácsatolásával ötezer lakos fölötti településsé vált Lenti, így a falvak felzárkóztatását célzó pályázatokon nem vehetnek részt. Igyekeznek ezért népszerű programokat szervezni, legutóbb a Luther-rajzfilmet tekintették meg két egymás utáni szombaton, ami nemcsak az evangélikusokat, hanem a reformátusokat, sőt a katolikusokat is megmozgatta.

A hívek fontosnak tartották azt is, hogy adományaikból a reformáció indulásának ötszázadik évfordulójára reformációi emlékkövet készíttessenek. Atemplomban kiállítás fogadja a látogatót a korábbi felújításról, de hűségesen őrzik az első gyertyatartókat is.

Lelkészpéldák

Zalaegerszegre visszaautózva a kezdetekről, az érkezés izgalmáról kérdezzük Zsugyel Kornélt. Segédlelkészként Budahegyvidéken, majd parókusként a Nógrád megyei Bánkon szolgált, 2015- ben került Zalaegerszegre, a gyülekezet nyolcadik lelkészeként.

„Amikor megérkeztem a városba, egy hatalmas plakát fogadott, rajta a felirat: »Zalaegerszeg egy igazán jó hely.« Rögtön otthon éreztem magam, de természetesen később a gyülekezet tagjai is sokat tettek ezért – mondja. – Az új szolgálati helyem arra ösztönzött, hogy lépésről lépésre aktivizáljam magam. El kellett hinnem, hogy ha egy héten kilencszer kell megszólalnom különböző alkalmakon, akkor mindig mondanom kell valami fontosat. Ugyanolyan vitálisnak kell lennem kilencedszer is, mint az első megszólalásomkor. Ez inspirál; igyekszem figyelni arra, mit tudok felhasználni a következő munkámban. Például ha könyvet vagy újságot olvasok, akkor idézeteket, példákat gyűjtök belőle” – magyarázza.

A tapasztalatai megtanították: nagyon fontos, hogy a lelkészeknek legyen énidejük. „Az embernek meg kell találnia az időt saját magára is; ez lehet akár csak fél óra is. Azt kell felhasználni arra, hogy készüljek, feltöltődjek. Egy háromnegyed órás futás vagy egy uszodában eltöltött óra is feltölt. Van egy munkarend, amit előre tudunk: mikor kell megszólalni, mikor hol kell lenni, de előre meg kell tervezni azt is, hogy mikor tud az ember a feladataira készülni. Kell egy részletes határidőnapló, és meg kell tanulni azt is, hogy nemet mondjon az ember.”

A nap végére már mi is kezdünk fáradni. Egy kis feltöltődést adnak a göcseji ízek, különösen a rendkívül finom gombaleves vegyes erdei gombákkal. Közben arról is beszélgetünk, hogyan lett a miskolci születésű Zsugyel Kornélból lelkész.

„Láttam magam előtt jó példákat arra, hogyan lehet a lelkészi szolgálatot jól csinálni – utal a Sárkány házaspárra, illetve Varga Gyöngyire mint lelkészpéldákra. – De sokat köszönhetek a fóti Evangélikus Kántorképző Intézetnek is, amit egyházunk nagy kincsének tartok. Az evangélikus közösség szolgálatába szerettem volna állni, ezért mentem a lelkészi pályára. Utólag sem tudok magamnak más feladatot elképzelni. Szeretem, hogy nem monoton az életem, és remélem, hogy az Úristen segítségével a fáradozásom nem lesz hiábavaló.”

A cikk az Evangélikus Élet magazin 84. évfolyam, 49–50. számában jelent meg 2019. december 15-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.