Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium Általános Iskola és Kollégium

Középpontban a történelem

Aszód – Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) és a Magyarországi Evangélikus Egyház Nevelési és Oktatási Osztálya szervezésében online tartották meg az evangélikus iskolai történelemtanárok VIII. online konferenciáját 2021. február 18-án. A rendezvény keretében kihirdették a Trianon 100 pályázat eredményét is.

Rendhagyó tanévnyitó volt Aszódon ünnepi eskütételekkel

Aszód – Szeptember elsején reggel 8 órakor ünnepi istentisztelettel kezdődött a tanévnyitó ünnepség az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban. Különleges alkalom volt ez, ugyanis ennek keretében került sor Sághy Kata iskolalelkész beiktatására. Az ünnepi istentiszteleten dr. Fabiny Tamás elnök-püspök hirdetett igét, a liturgiában Mekis Ádám esperes szolgált.

Egybecsengés: Előttem az utódom – Mellettem az elődöm – 12. rész

Aszód – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A legutóbbi, rendhagyó alkalomhoz hasonlóan ezúttal is egyazon intézmény két munkatársát szólították meg. Ami viszont változatlan: most is azokat a pontokat keressük interjúalanyaink között, amelyek hasonlóságról, egybecsengésről árulkodnak. „Más generációhoz tartozunk, más a habitusunk, másra vagyunk érzékenyek, ugyanakkor nagyon sok a közös vonásunk: mindketten első generációs értelmiségiek vagyunk, falusi gyökereink vannak, fontosnak tartjuk a kétkezi munkát, szeretjük egyházunkat és a természetet” – fogalmazza meg Veizer Valéria, miben különböznek egymástól és miben hasonlítanak egymásra dr. Roncz Bélával. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatójával és igazgatóhelyettesével beszélgettünk.

Történelmet írtak

Aszód – Az idei érettségizők valóban történelmet írtak, a tegnapi napon pedig történelemből érettségiztek. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnáziumban jártak a NOO-EPSZTI munkatársai 2020. május 6-án. A riportokban megszólal igazgató, diákok, történelem tantárgygondozó egyaránt.

A távoktatásról – Egy történelemtanár szemével

Aszód – A Történelemoktatók Szakmai Egyesülete honlapján dr. Péterfi Gábort az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium tanárát kérdezték meg arról, mi a véleménye a távoktatásról. Az alábbiakban ezt az interjút olvashatják.

Az aszódi diákok egy szentföldi evangélikus iskola diákjait segítik az idei karitatív héten

Aszód – A tizenöt éves múltra visszatekintő aszódi karitatív gyűjtés keretében a diákok és pedagógusok az idei évben szentföldi evangélikus iskolák rászoruló tanulóit támogatják a hét során befolyt összegből. A karitatív hét hétfői megnyitóján előadást tartott dr. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke és Azbej Tristan, a Miniszterelnökség Üldözött Keresztények Megsegítéséért és a Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője. Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium első iskolaként kapcsolódott be a Hungary Helps Programba.

Azbej Tristan: tavaly négyezer embert gyilkoltak meg, mert kereszténynek vallották magukat

Aszód – Tavaly négyezer embert gyilkoltak meg csak azért, mert kereszténynek vallották magukat, és több mint ezer templomot támadtak meg – mondta a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára 2020. március másodikán, hétfőn Aszódon.

„Ne azt keressük, ami elválaszt, hanem ami összeköt!”

Aszód – Az Aszódi Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium katolikus hittantanára, Pongó Csilla az ökumenikus imahétre készülve osztotta meg tapasztalatait szerkesztőségünkkel. Különös tekintettel arra, hogy katolikus testvéreink idén az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülnek.

Harmincéves jubileumot ünnepel az evangélikus oktatás

Aszód – 2019. augusztus 30-án az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégiumban ünnepi alkalomra gyűlt az evangélikus oktatás ügyét szolgáló több száz fős gyülekezet. Harminc éve folytatódott az evangélikus oktatás a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium újraindításával, és ötéves születésnapját ünnepli az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI).

Az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium köszöntése

Harmati Béla nyugalmazott evangélikus püspök gondolatai az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium Általános Iskola és Kollégium évfordulójára.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium Általános Iskola és Kollégium csatornájára