muszlim

30 nap imádság a muszlimokért

Az Evangéliumi Aliansz is csatlakozott a „30 Nap Imádság a Muszlim Világért” elnevezésű nemzetközi kezdeményezéshez. A mozgalom közel három évtizedes múltra tekint vissza, és minden évben az iszlám naptár szerinti ramadán hónaphoz kapcsolódik.

„A remény zarándokaként” indult Irakba Ferenc pápa

Vatikánváros – A remény zarándokának nevezte magát Ferenc pápa Irak muzulmán és keresztény lakosságához intézett videóüzenetében egy nappal pénteken kezdődő négy napos látogatása előtt a biztonsági és járványügyi szempontból is veszélyesnek tartott térségben.

Januárban kezdődik a „House of One” építkezése

Berlin – A Berlinbe tervezett Három-Vallás-Háza, az úgynevezett „House of One" építése várhatóan jövő év januárjában kezdődik a Petriplatzon. A 47,3 millió eurós projekt tervezett alapkőletétele 2021. május végén lesz esedékes, a megnyitó pedig 2024–2025-ben várható.

Miért fejezik le áldozataikat a radikális muszlimok?

Budapest – Az M1 Ma reggel című műsorában Fábián Barna műsorvezető beszélgetett dr. Fischl Vilmos külügyi szakértővel, a hadtudomány doktorával arról, hogy miért fejezik le áldozataikat a radikális muszlimok.

A keresztyén egyházak elítélik az új-zélandi vérfürdőt

Genf – Az Egyházak Világtanácsa (EVT) is csatlakozott az ázsiai egyházak nyilatkozatához, amelyben megerősítik a béke és biztonság melletti elkötelezettségüket, valamint az erőszakkal és gyűlöletkeltéssel szembeni ellenállásra hívják a vallási közösségeket az új-zélandi mecseteket ért pénteki terrortámadás után.

A németek többsége szerint az iszlám nem tartozik Németországhoz

Berlin – A németek több mint fele szerint az iszlám vallás összeférhetetlen a német társadalommal – derült ki a Németországi Protestáns Egyház (EKD) felméréséből.

Üldözött keresztények között Irakban

„Magyar zászló Erbilben?” – kérdezem meghökkenve Keveházi Klárától, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet nemzetközi fejlesztési és humanitárius igazgatójától, amint április 22-én megérkezünk Kurdisztán fővá- rosának nemzetközi repülőterére. „De hiszen ebben benne van a nap!” – mondja Klári. Közelebb lépve magam is látom, hogy a piros-fehér-zöld zászló közepén ott virít a huszonegy sugarú, aranyszínű napkorong. A sok szenvedésnek kitett kurdok nemzeti lobogója a szomszédos országokban – Szíriában, Iránban és Törökországban – be van tiltva.

Ami a muszlimokat Krisztushoz vonzza

Két kutató is van most mellettem, akik az iszlámmal foglalkoznak. Egyikük narratív kritikai modellt alkalmaz a Korán értelmezésében. Az idős professzor hosszú ideig élt arab környezetben, folyékonyan beszél arabul, ismeri a nyelv finomságait, a szintaxis és a diskurzus szintjén egyaránt képes elemezni a Koránt. A másik kutató inkább apologetikai szemszögből foglalkozik az iszlámmal, tőle személyesebb történeteket hallottam arról, hogy mi vonzza mostanában a muzulmán embereket Krisztushoz. Tapasztalatai szerint három oka van annak, hogy egyre nagyobb számban fordulnak a muszlimok a keresztyénség felé.

Az Egyházak Világtanácsának nyilatkozata a kopt keresztyéneket ért támadásokról

Genf – Az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, Olaf Fykse Tveit nyilatkozatában megrendültségének és részvétének adott hangot, valamint imádságban hordozza az áldozatok családjait, a sebesülteket és az egyiptomi népet.

„Ez a történet a gyűlölködésről szól, nem a fejkendőről” – megszólaltattuk a kendős lányt a vonatról

„Szerintem abból csak jó sülhet ki, ha különböző hátterű, véleményű emberek együtt tudnak gondolkodni és cselekedni” – mondja Balogh Felícia. Ő az a lány, aki néhány nappal ezelőtt munkahelyére igyekezve vizes hajjal szállt fel a vonatra és a huzat miatt feltette a kendőjét a fejére. Ezután az utastársai megjegyzéseket tettek rá és átültek a másik kocsiba. Erről írt egy facebook-bejegyzést, amit – legnagyobb meglepetésére – a legolvasottabb hazai hírportálok is átvettek. Mivel foglalkozik, miért tartotta fontosnak, hogy megossza ezt az élményét és milyen tapasztalatokat hozott a hirtelen jött olvasottság?

Oldalak

Feliratkozás RSS - muszlim csatornájára