A pápa szokás szerint videóüzenetet intézett az országhoz. Olasz nyelvű beszédében a katolikus egyházfő hangsúlyozta, hogy évek óta tervezte látogatását Irakba,a látogatást korábban a térségben dúló konfliktusok akadályozták meg.

Ferenc pápa testvéreknek nevezte az Irak „szent földjén” élő népeket vallásuktól függően: keresztényeket és muzulmánokat, valamint megemlítette a kurd nemzetiségű vallási kisebbséghez tartozó jezidiket.

Hangsúlyozta, hogy a remény zarándokaként látogat el a háború és terrorizmus sújtotta térségbe „vigaszt és gyógyulást kérve a sebekre”.

Ferenc pápa pénteken reggel indul el Bagdadba. Katolikus egyházfő most először utazik Irakba, első alkalommal síita többségű országba. Az új koronavírus-járvány miatt tizenöt hónap után ez lesz a pápa első apostoli látogatása.

Az iraki látogatás mottója a tavaly októberben kiadott, Mindannyian Testvérek kezdetű enciklikát idézi. Az út logója Ferenc pápát a Tigris és Eufrátesz folyó között ábrázolja.

Megérkezése után Ferenc pápa pénteken a bagdadi elnöki palotában a politikai élet képviselőivel, majd a Miasszonyunkról elnevezett szír katolikus székesegyházban a püspökökkel, papokkal, szerzetesekkel találkozik. A legnagyobb bagdadi keresztény templom 2010-ben az Al Kaida terrorista szervezet merényletének célpontja volt, a támadásban ötvennyolcan veszítették életüket.

Szombaton Ferenc pápa az ország déli részébe látogat: a síita vallási és politikai központként, valamint a Mekka után a második legnagyobb muzulmán zarándokhelyként ismert Nadzsafban a pápát Ali asz-Szisztáni nagyajatollah fogadja. A legfőbb síita muszlim vezető az utóbbi évek során több alkalommal szót emelt amellett, hogy a keresztény közösségeket meg kell tartani Irakban. A 2003-as amerikai beavatkozás és Szaddám Huszein eltávolítása után Szisztáni egy fatvában arra szólította fel az iraki síitákat, hogy védelmezzék a vallási kisebbségeket, ideértve a keresztényeket. 2019 elején szorgalmazta, hogy ki kell vizsgálni azokat a „gyalázatos jogsértéseket”, amelyeket iszlamista milíciák követtek el többek között Moszulban a keresztények, Szindzsárban a jezidik és Tal Afarban a türkmének ellen. A Ferenc pápával tervezett találkozó afféle csúcspontja lehet annak, hogy a most 90 éves nagyajatollah az utóbbi évtizedekben következetesen kiállt az iraki keresztények mellett.

Szintén pénteken Ferenc pápa a történelemkönyvekből ismert Ur városában vallásközi találkozón vesz részt, amelyen a Genezis könyvéből és a Koránból is felolvasnak. Este a Szent Józsefről elnevezett bagdadi székesegyházban káld katolikus misén mond homíliát. Irakban a legjelentősebb keresztény egyház a káld katolikus egyház, a hívek mintegy 67 százaléka tartozik ide. Ez lesz az első alkalom, hogy pápa káld misén vesz részt.

Vasárnap Ferenc pápa az ország északi részére, az iraki Kurdisztánban található Ninivei-fennsík városait keresi fel. Moszul főterén a háború áldozataiért imádkozik. Tanúvallomást tesz egy szunnita férfi és egy keresztény szerzetesnő, majd a békegalambot repítenek a magasba.

Karakoshban a Szeplőtelen Fogantatás templomában a városból 2014-ben, az Iszlám Állam csapatainak érkezésekor elüldözött 45 ezer keresztény család visszatért tagjaival találkozik.

Erbil stadionjában misét mutat be távolságtartással beengedett tízezer ember előtt. Erbilben magyar főkonzulátus működik, és magyar iskola az iraki és szíriai menekült, középiskolás diákok taníttatására.

Ferenc pápa hétfőn tér vissza a Vatikánba.

Irakban 1947-ben közel öt millió keresztény élt, 2003-ra számuk 1,4 millióra csökkent, majd 2015-ben több százezerre. A most 38 millió lakosú Irakban a hivatalos adatok 590 ezerre teszik a keresztények számát, százhuszonkét katolikus plébánia működik, tizenkilenc püspök szolgál az országban. Az iraki utat fenntartások kísérik a biztonsági és egészségügyi veszélyek miatt. A szentszéki szóvivő korábban hangoztatta, hogy Ferenc pápa sehol nem találkozik tömegekkel, kevés a nyilvános esemény, zárt térben a legtöbben a Ninivei-fennsíkon található Karakosh keresztény templomában várják az egyházfőt, de itt is csak néhány százan lesznek jelen. Az egyházfőt és teljes kíséretét, közöttük mintegy hetven újságírót előzetesen beoltották.

Ami a biztonsági feltételeket illeti, a szóvivő elmondta, hogy szokás szerint a Vatikán biztonsági emberei és a svájci gárdisták végigjárták a látogatás útvonalát. Ferenc pápa számára páncélozott járművet biztosítanak, az egyházfő azonban nem szokott ilyet igénybe venni. Hozzátette, hogy Ferenc pápa mindvégig zárt autóban közlekedik, kivéve Erbilben, ahol a stadionban tervezett misén nyitott járműben fog mozogni. A 30 ezres stadionban 10 ezer embert engednek be.

Iraki kereszténység: szenvedéssel teli múlt után visszafogott remények

Mezopotámia, vagyis a mai Irak területén a kereszténység az apostoli korban született, és jelenléte, valamint szolgálata kétezer éven keresztül nemcsak a folyamközi ország javára vált, hanem az egyetemes egyház számára is a kezdetekkel való folytonos kapcsolatot jelentette.

Korai keresztény hagyomány szerint Szent Tamás apostol hirdette az evangéliumot az ókori Babilónia területén, majd onnan indult tovább India felé. Tanítványai virágzó közösségeket teremtettek, melyekből a történelem során született meg a helyi káld, asszír, örmény, melkita, ortodox, latin és protestáns keresztény egyház. Közülük a legjelentősebb a káld katolikus egyház, melynek hívei elsősorban az asszírok (szírek) közül kerülnek ki. Az egyháznak nincs közvetlen kapcsolata az új-babilóniai kháld néppel, hiszen a nevet csak a Rómával való egyesüléskor a 15. században vették fel. Tartalmilag ma azt jelenti, hogy a káld katolikus egyház arámi-szír nyelvű.

Az iraki keresztények helyzete a független Irak 1932-es létrejöttével is viszontagságos maradt és Szaddám Huszein diktatórikus rendszere további nehézséget jelentett, ezért sok keresztény elhagyta az országot. Az igazi próbatételt azonban az Iszlám Állam jelentette 2014 és 2017 között.

Az iraki keresztények száma 2003-ban egy-másfél millió lelket számlált, az összlakosság hat százalékát alkották. Minthogy ők álltak elsősorban az ISIS célkeresztjében, ezért tömegesen menekültek el, három év alatt egymillió iraki keresztény hagyta el lakóhelyét és templomát, melyeket jórészt leromboltak. 2003 és 2018 között 1200 keresztényt öltek meg a dzsihadisták, köztük 2008-ban Paulosz Rahho moszuli káld katolikus érseket, öt papjával együtt. Amikor az ISIS elfoglalta a Ninivei-fennsíkot, vagyis a mezopotámiai kereszténység bölcsőjét, százezer keresztény menekült el onnan, és találtak átmenetileg otthonra Szíria, Libanon, Jordánia és Törökország menekülttáboraiban.

Az ISIS bukása óta 55 ezer ninivei keresztény már visszatérhetett otthonába, és főként a Szükséget Szenvedő Egyház pápai segélyszervezet támogatásával megindult a rombadőlt és megsérült lakóházak, templomok, iskolák és kórházak újjáépítése. Mára már sikerült egy nagyon hatékony segélyprogram keretében a megrongálódott házak közel hatvan százalékát rendbe tenni, míg a templomok restaurálása érthetően jóval lassabban halad. A pápai segélyszervezet által készített felmérés jegyében a keresztény lakosság egésze még most is félelemben él, részint a közbiztonság hiánya, részint fegyveres milíciák, köztük harcos síita csoportok rajtaütései miatt.

A jelenlegi helyzetben a keresztények visszafogott reménységgel tekintenek a laikus iraki kormányra, mely nem tudja teljes egészében uralni a helyzetet, jóllehet a 2020 májusa óta kormányzó Musztafa al-Kadími miniszterelnök többször kijelentette, hogy megállítja az iraki keresztények elvándorlását és bevonja őket az ország újjáépítésébe. Örvendetes fejlemény, hogy az iraki parlament múlt év december 17-én karácsonyt az egész országban ünnepé nyilvánította.

Ferenc pápa a vallásközi találkozón Irakban: Az ellenségeskedés a vallás elárulását jelenti!

Március 6-án a kaldeai Ur városában, Ábrahám meghívásának helyén a történelemben első alkalommal tartottak vallásközi találkozót, amelyen a keresztény, a zsidó és a muszlim vallás legfelsőbb vezetői együtt vettek részt. A Szentatya erős felhívást intézett minden vallás követőjéhez, hogy a gyűlölködést váltsák fel a béke és a testvériség építésével.

Ferenc pápa teljes beszédének, valamint a találkozó végén arabul felolvasott imának a fordítását az alábbiakban közöljük.

Kedves fivérek és nővérek!

Ez az áldott hely visszavisz bennünket a kezdetekhez, Isten művének forrásaihoz, vallásaink születéséhez. Itt, ahol Ábrahám atyánk élt, úgy érezzük, hazatérünk. Ábrahám itt hallotta meg Isten hívását, innen indult útnak, ami megváltoztatta a történelmet. Mi annak a hívásnak és annak az útnak a gyümölcse vagyunk.

Isten arra kérte Ábrahámot, hogy nézzen fel az égre és számolja meg a csillagokat (vö. Ter 15,5). Azokban a csillagokban utódainak ígéretét látta, minket látott.

Ma pedig mi, zsidók, keresztények és muszlimok, együtt más vallású fivéreinkkel és nővéreinkkel, kifejezzük tiszteletünket Ábrahám atyánk iránt azzal, hogy hozzá hasonlóan cselekszünk: nézzük az eget és járunk a földön.

1. Nézzük az eget. Évezredekkel később, ugyanazt az eget szemlélve, ugyanazok a csillagok jelennek meg. A legsötétebb éjszakákat is megvilágítják, mert együtt ragyognak. Ily módon az ég az egység üzenetét küldi nekünk: a Magasságos felettünk arra hív bennünket, hogy sose szakadjunk el a mellettünk lévő testvértől. Isten felettünk állása a testvér másikjára utal. De ha meg akarjuk őrizni a testvériséget, nem hagyhatjuk figyelmen kívül az Eget. Mi, Ábrahám leszármazottai és különböző vallások képviselői, úgy érezzük, hogy mindenekelőtt ez a szerepünk: segíteni fivéreinket és nővéreinket, hogy felemeljék tekintetüket és imájukat az Ég felé. Mindannyiunknak szüksége van rá, mert nem vagyunk elégségesek önmagunknak. Az ember nem mindenható, egyedül nem boldogulhat. És ha kiszorítja Istent, földi dolgokat fog imádni. De a világ javai, melyek miatt sokan elfeledkeznek Istenről és a többi emberről, nem jelenthetik földi utunk célját. Emeljük szemünket az Égre, hogy kiemelkedjünk a hiábavalóság alacsonyságából; szolgáljuk Istent, hogy kilépjünk önmagunk rabságából, mert Isten szeretetre késztet bennünket. Ez az igazi vallásosság: imádni Istent és szeretni felebarátunkat. A mai világban, mely gyakran elfeledkezik a Magasságosról, vagy torz képet alkot róla, a hívőknek az a feladata, hogy tanúságot tegyenek jóságáról, hogy testvériségükön keresztül megmutassák az ő atyaságát.

A hit születésének e helyéről, Ábrahám atyánk földjéről, kijelentjük, hogy Isten irgalmas, és hogy a legsúlyosabb vétség az ő nevének meggyalázása a testvérünk iránti gyűlölettel. Ellenségeskedés, szélsőségesség és erőszak nem születik vallásos lélekből: ezek a vallás elárulását jelentik.

És mi, hívők, nem hallgathatunk, amikor a terrorizmus visszaél a vallással. Sőt, a mi dolgunk egyértelműen eloszlatni a félreértéseket. Ne engedjük, hogy az Ég fényét eltakarja a gyűlölet felhője! Ezt az országot a terrorizmus, a háború és az erőszak sötét felhői lepték be. Minden etnikai és vallási közösség szenvedett tőle. Külön szeretném megemlíteni a jeziditákat, akik sok ember halálát gyászolták, akik közül több ezer nőt, lányt és kisgyermeket raboltak el, akiket eladtak rabszolgának, fizikai erőszaknak vetettek alá és áttérésre kényszerítettek. Ma imádkozzunk mindazokért, akik ilyen szenvedéseken mentek át, akiket még mindig elveszettként vagy elraboltként tartanak számon, hogy mihamarabb visszatérhessenek otthonaikba! Imádkozzunk azért is, hogy a lelkiismereti szabadságot és a vallásszabadságot mindenütt tiszteletben tartsák és elismerjék: ezek alapvető jogok, mert szabaddá teszik az embert arra, hogy szemlélje az Eget, amelyért teremtetett.

Amikor a terrorizmus behatolt e szeretett ország északi részébe, barbár módon elpusztította csodálatos vallási örökségének egy részét, különféle közösségek templomait, kolostorait és istentiszteleti helyeit. De abban a sötét időszakban is ragyogtak csillagok. A moszuli fiatal muszlim önkéntesekre gondolok, akik segítettek templomok és kolostorok rendbehozásában, testvéri barátságokat építettek a gyűlölet törmelékei fölött, továbbá azokra a keresztényekre és muszlimokra gondolok, akik ma közösen állítanak helyre mecseteket és templomokat. Ali Thajeel professzor úr arról is beszámolt nekünk, hogy visszatértek a zarándokok ebbe a városba. Fontos elzarándokolni a szent helyekre: az Ég iránti vágyakozás legszebb jele a Földön. Ezért a szent helyek szeretete és őrzése egzisztenciális szükség, emlékezve Ábrahám atyánkra, aki különböző helyeken oltárokat emelt az Úrnak az ég felé (vö. Ter 12,7,8; 13,18; 22,9). A nagy pátriárka segítsen bennünket abban, hogy minden szent helyet a béke és találkozás oázisává tegyünk mindenki számára! Isten iránti hűsége révén ő áldássá lett minden nép számára (vö. Ter 12,3); az, hogy ma itt vagyunk az ő nyomdokain, legyen az áldás és remény jele Irak, a Közel-Kelet és az egész világ számára!

Az Ég nem fárad bele a Földbe: Isten minden népet szeret, minden lányát és minden fiát szereti! Sose fáradjunk bele nézni az eget, nézni ezeket a csillagokat, hiszen ezek ugyanazok, amelyekre saját korában Ábrahám atyánk is nézett!

2. Járunk a földön. Égre emelt szemei nem tartották vissza, hanem ösztönözték Ábrahámot arra, hogy járjon a földön, hogy útnak induljon, s ez az út utódain keresztül minden évszázadot és minden helyet érintsen. De minden innen indult, az Úrtól, aki „kihívta őt Urból” (vö. Ter 15,7). Az ő útja tehát kimenetel volt, mely áldozatokkal járt: el kellett hagynia földjét, otthonát és rokonságát. De feladva családját népek családjának atyja lett. Valami hasonló történik velünk is: úton járva el kell hagynunk azokat a kötelékeket és kötődéseket, amelyek – csoportunkba zárva – megakadályoznak abban, hogy elfogadjuk Isten határtalan szeretetét és a többi emberben testvért lássunk. Igen, ki kell lépnünk önmagunkból, mert szükségünk van egymásra. A járvány megérttette velünk, hogy „senki sem menekülhet meg egyedül” (Fratelli tutti enciklika, 54). Mégis mindig visszatér a kísértés, hogy eltávolodjunk másoktól. De „a »menekülj, ha tudsz« gyorsan »mindenki mindenki ellen«-re változik, és ez rosszabb lesz, mint egy világjárvány” (uo., 36). A mai zivataros időben nem ment meg bennünket az elszigetelődés, nem ment meg a hadifelszerelés megerősítésére és a falak felhúzására irányuló verseny, sőt ez még jobban eltávolít és még dühösebbé tesz bennünket. Nem ment meg a pénz bálványának imádása, mely önmagába zárja az embert, és az egyenlőtlenség szakadékait hozza létre, melyekben az emberiség elsüllyed. Nem ment meg a fogyasztás, mely elbódítja az elmét és megbénítja a szívet.

Az Ég egy másik utat mutat nekünk, ez a béke útja. Ez megkívánja, hogy – különösen viharos időkben – egy hajóban evezzünk. Becstelen dolog, hogy miközben mindannyiunkat megpróbál a világjárvány okozta válság – és különösen itt, ahol a konfliktusok nagy nyomorúsághoz vezettek –, valaki mohón saját pénzügyleteire gondol. Nem lesz béke osztozás és elfogadás nélkül, olyan igazságosság nélkül, amely mindenki számára méltányosságot és fejlődési lehetőséget biztosít, kezdve a leggyengébbekkel. Nem lesz béke olyan népek nélkül, amelyek kinyújtják kezüket más népek felé. Nem lesz béke, amíg a többiek „ők” lesznek, és nem „mi”. Nem lesz béke, amíg a szövetségek valakivel szemben köttetnek, mert az egymás elleni szövetségek csak a megosztottságot növelik. A békéhez nem győztesek vagy vesztesek kellenek, hanem fivérek és nővérek, akik a múltbeli meg nem értések és sebek ellenére a konfliktustól az egység felé haladnak. Kérjük ezt imánkban az egész Közel-Kelet számára, különös tekintettel a közeli, sokat szenvedett Szíriára!

Ábrahám pátriárka, aki ma egységbe gyűjt bennünket, a Magasságos prófétája volt. Egy ősi jövendölés azt mondja, hogy a népek „ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé” (Iz 2,4). Ez a jövendölés nem vált valóra, sőt a kardok és lándzsák rakétákká és bombákká váltak. Mivel kezdődhet hát a béke útja? Annak feladásával, hogy legyen ellenségünk. Akinek van bátorsága a csillagokra nézni, aki hisz Istenben, annak nincsenek legyőzendő ellenségei. Csak egyetlen ellensége van, akivel szembe kell néznie, aki szíve ajtaja előtt áll és kopog: ez a gyűlölködés. Míg egyesek inkább arra törekszenek, hogy ellenségeik legyenek, s nem arra, hogy ők maguk barátok legyenek, míg sokan saját hasznukat keresik mások kárára, az, aki az ígéretek csillagait nézi, aki Isten útjait követi, nem élhet senkivel szemben, hanem csak mindenkiért. Az ilyen ember nem igazolhat semmilyen kényszerítést, elnyomást vagy hatalommal való visszaélést, és nem léphet fel agresszívan.

Kedves barátaim, mindez lehetséges? Ábrahám atyánk, aki tudott remélni minden remény ellenére (vö. Róm 4,18), bátorít bennünket. A történelem során gyakran túlságosan földies célokat követtünk, és mindenki a maga útját járta, de Isten segítségével ezen változtathatunk. A mi feladatunk, a mai emberiségé, és mindenekelőtt a mienk, minden vallás hívőinek feladata, hogy a gyűlölet eszközeit a béke eszközeivé alakítsuk. A mi feladatunk, hogy határozottan sürgessük a nemzetek vezetőit, hogy a fegyverek növekvő terjedése adja át helyét az élelmiszer-szétosztásnak az összes ember között. A mi feladatunk, hogy elhallgattassuk a kölcsönös vádakat, és így hangot adjunk a bolygónkon élő elnyomottak és eldobottak kiáltásának: nagyon sok ember nélkülözi a kenyeret, az orvosságot, az oktatást, a jogokat és a méltóságot! A mi feladatunk, hogy rávilágítsunk a pénz körüli gyanús műveletekre, és erőteljesen követeljük, hogy a pénz ne mindig és ne csak kevesek féktelen jómódját növelje. A mi feladatunk, hogy óvjuk közös otthonunkat a ragadozó szándékoktól. A mi feladatunk emlékeztetni a világot arra, hogy az emberi élet azért értékes, ami, és nem azért, amivel rendelkezik, és hogy a születendő gyermekeknek, az időseknek, a migránsoknak, minden színű és nemzetiségű férfiaknak és nőknek az élete mindig szent és ugyanannyit ér, mint mindenki másé! A mi feladatunk, hogy bátran felemeljük szemünket, és felnézzünk a csillagokra, melyeket Ábrahám atyánk is látott, az ígéret csillagaira.

Ábrahám útja békét hozó áldás volt. De nem volt könnyű: küzdelmekkel és váratlan eseményekkel kellett szembenéznie. Előttünk is rögös út áll, de a nagy pátriárkához hasonlóan nekünk is konkrét lépéseket kell tennünk, úgy kell vándorolnunk, hogy felfedezzük a másik arcát, hogy osztozzunk emlékeken, tekinteteken és hallgatásokon, történeteken és tapasztalatokon. Szíven ütött Dawoodnak és Hasannak, egy kereszténynek és egy muszlimnak a tanúságtétele, akik anélkül, hogy a különbségek eltántorították volna őket, együtt tanultak és dolgoztak. Együtt építették a jövőt, és testvérként fedezték fel egymást. Az előrehaladáshoz nekünk is valami jót és konkrétat kell tennünk együtt. Ez a követendő út, különösen a fiatalok számára, akik nem kerülhetnek abba a helyzetbe, hogy a múlt konfliktusai tönkretegyék álmaikat! Sürgős feladatunk, hogy a testvériségre és a csillagokra nézésre neveljük őket. Ez valódi vészhelyzet; ez lesz a leghatékonyabb vakcina a békés holnap számára. Mert, kedves fiatalok, ti vagytok a mi jelenünk és jövőnk!

Csak másokkal lehet begyógyítani a múlt sebeit. Rafah asszony elmesélte nekünk Najy hősies példáját, a szabaues-mandeus közösségből, aki életét vesztette, amikor megpróbálta megmenteni muszlim szomszédjának családját. Hány ember van itt, aki csendesen és a világ érdektelenségétől övezve a testvériség útjait indította el! Rafah elmesélte nekünk azt is, micsoda kimondhatatlan szenvedésekkel járt a háború, mely sokakat arra kényszerített, hogy elhagyják otthonukat és hazájukat, hogy jövőt keressenek gyermekeik számára. Köszönöm, Rafah, hogy megosztottad velünk azt a szilárd elhatározásodat, hogy itt maradsz atyáid földjén. Akiknek ez nem sikerült, és akiknek menekülniük kellett, találjanak a kiszolgáltatott és sérült emberekhez méltó, jóindulatú befogadásra!

Épp a vendéglátáson keresztül, e földek megkülönböztető jegyén keresztül fogadta Ábrahám Isten látogatását és kapta meg a már nem remélt fiú ajándékát (vö. Ter 18,1–10). Mi, különböző vallású fivérek és nővérek, itt otthonra leltünk, és innen együtt szeretnénk elkötelezni magunkat Isten álmának valóra váltása mellett: hogy az emberi család vendégszeretővé és befogadóvá váljon Isten minden gyermeke előtt; hogy ugyanarra az égre nézve békében járjon ugyanazon a földön.

* * *

Ábrahám gyermekeinek imája

Mindenható Isten, Teremtőnk, aki szereted az emberi családot és mindazt, amit kezed alkotott, mi, Ábrahám fiai és leányai, akik a zsidósághoz, a kereszténységhez és az iszlámhoz tartozunk, más hívőkkel és minden jóakaratú emberrel együtt, köszönjük neked, hogy a hitben közös atyánkul adtad Ábrahámot, e nemes és kedves föld jeles szülöttét.

Köszönjük neked példáját, melyet olyan hívő emberként nyújtott, aki a végsőkig engedelmeskedett neked, otthagyva családját, törzsét és hazáját, hogy olyan földre menjen, amelyet nem ismert.

Köszönjük azt a példát is, amelyet a hitben közös atyánk bátorságról, kitartásról, lelkierőről, nagylelkűségről és vendéglátásról adott nekünk.

Különösen köszönjük neked hősies hitét, amelyet azzal bizonyított, hogy kész volt feláldozni fiát, hogy engedelmeskedjen parancsodnak. Tudjuk, hogy ez nagyon nehéz próbatétel volt, amelyből mégis győztesen került ki, mert fenntartás nélkül bízott benned, aki irgalmas vagy, és mindig új lehetőségeket nyitsz az újrakezdéshez.

Köszönetet mondunk neked, amiért Ábrahám atyánk megáldásával áldássá tetted őt minden nép számára.

Kérünk téged, Ábrahám atyánk Istene és a mi Istenünk, hogy adj nekünk erős hitet, mely tevékeny a jóban, olyan hitet, amely megnyitja szívünket előtted s összes fivérünk és nővérünk előtt; és adj nekünk rendíthetetlen reményt, mely képes mindenütt felismerni hűségedet ígéreteidhez!

Tégy mindnyájunkat szerető törődésed tanújává mindenkivel szemben, különösen a menekültekkel és a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyekkel, az özvegyekkel és árvákkal, a szegényekkel és a betegekkel szemben!

Nyisd meg szívünket a kölcsönös megbocsátásra, és tégy bennünket a kiengesztelődés eszközeivé, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom építőivé!

Fogadd otthonodba, a béke és világosság honába az összes elhunytat, különösen az erőszak és a háborúk áldozatait!

Segítsd a polgári hatóságokat, hogy fel tudják kutatni és meg tudják találni az elrabolt embereket, és hogy meg tudjanak védeni mindenkit, különösen a nőket és a gyermekeket!

Segíts, hogy gondoskodni tudjunk bolygónkról, közös otthonunkról, melyet jóságodban és nagylelkűségedben mindannyiunknak adtál!

Támogasd kezünket ennek az országnak az újjáépítésében, és add meg a szükséges erőt, hogy segítsük azokat, akiknek el kellett hagyniuk otthonukat és földjüket, hogy biztonságosan és méltósággal visszatérhessenek, s új, békés és virágzó életet kezdhessenek!
Ámen.

Az iraki emberek békében tudnak együtt élni – Tanúságtételek az iraki vallásközi találkozón

Ur városában március 6-án történelmi jelentőségű vallásközi találkozóra került sor: Ferenc pápa a béke üzenetét hirdette arról a helyről, ahonnan Ábrahám elindult az ígéret földjére.

A vallási képviselőkkel együtt a pápa egy fehér sátor alatt foglalt helyet a Kr. előtti harmadik évezredben épül zikkurat közelében. Ferenc pápa beszédet intézett a találkozó résztvevőihez. A találkozón tanúságtételek is elhangoztak: egy keresztény és egy muszlim fiatal, egy mandeus valláshoz tartozó asszony és egy muszlim férfi osztotta meg tapasztalatait a békés együttélésről.

Rafah Huszein Baher mandeus vallású asszony kifejezte örömét, hogy Ferenc pápa előtt állhat, tanúságot tehet, és áldást kérhet az egész iraki népre. Elmondta, hogy több gyermeke, testvére, rokona elmenekült az országból, és nekik is készen áll az útlevelük, mert bennük van a félelem, de a szomszédaik kedvessége miatt végül maradtak. Egész Irakban sok barátjuk van, segítenek nekik, mintha egy nagy család lennének. Beszélt egy mandeus férfiról, aki azért halt meg, hogy muszlim szomszédja családját megmenthesse. Azt hangsúlyozta ezekkel a történetekkel, hogy az irakiak békében tudnak együtt élni, közösek a történeteik, egy család tagjai, a háborúban is együtt ontották a vérüket. Az igazságtalanság minden iraki embert egyaránt sújtott, a terrorizmus mindenki méltóságát durván megsértette.

Sokat szenvedtek, mégis sok országban értéktelennek tartják az útlevelüket, közönyösen néznek sebeikre. A Szentatya látogatása erkölcsi győzelmet jelent az irakiaknak, azt jelenti számukra, hogy Mezopotámiát és lakóit tiszteletben tartják.

„Boldog, aki megszabadítja az emberek lelkét a félelemtől. Boldogok a békeszerzők. Szentatyám, Ön a szeretet és boldogság magjait veti el. Látogatása mottójának erejénél fogva – Mindnyájan testvérek vagytok – kijelentem, hogy őseim földjén maradok. Apám mellé leszek eltemetve: így döntöttem, e nagy szavak iránti tiszteletből: mindnyájan testvérek vagyunk” – zárta szavait.

Két iraki fiatal, a keresztény Dawood Ara és a muszlim Haszab Szalim közösen tettek tanúságot barátságukról. Mindketten Baszrában laknak, 2002-ben születtek, osztálytársak, mindig együtt tanultak és játszottak. Tanulmányaikhoz pénzre volt szükségük, ezért közösen vettek fel kölcsönt és nyitottak egy kis ruhaüzletet, ahol felváltva dolgoznak. „Ha Dawood és én nem egy valláshoz tartozunk is, a történetünk megmutatja, hogy tudunk együtt dolgozni és lehetünk barátok” – mondta el Haszan. Dawood hozzátette: „Szeretnénk, ha sok iraki megélné ezt a tapasztalatot. Mi nem akarunk háborút, erőszakot, gyűlöletet: azt szeretnénk, hogy az emberek a hazánkban tudjanak együtt dolgozni és barátai legyenek egymásnak.” Végül imádságukról biztosították a pápát és kérték, imádkozzon Irak békéjéért, az együttélésért.

Ali Zgair Tadzsil, a nasszirijai egyetem docense szintén örömét fejezte ki, hogy üdvözölheti a pápát Irakban, Ábrahám földjén. A síita muszlim professzor Ur városában született, büszke hatezer éves városára, amely szerepel a Szent Bibliában és a Szent Koránban is. Arról mesélt a pápának, hogy 15 évvel ezelőtt kezdte bátorítani az embereket, hogy látogassanak el Urba. A káld egyház támogatta a kezdeményezést, a baszrai érsek, majd Sako bíboros is az ügy mellé állt, és buzdította a papokat, hogy szervezzenek zarándoklatokat. A csoportok szentmisét mutattak be, imádkoztak a történelmi városért. Fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy az iraki egyház minden irakival egyformán bánik, vallási és etnikai hovatartozásától függetlenül. A válság idején mindig a szükséget szenvedők mellett állt, a Caritas Iraq segítségével ételt, orvosságot osztott sok városban.

Emlékeztetett arra is, hogy amikor Varduni püspök egy vatikáni küldöttséget kísért el 2013-ban Urba, a szentmisét bemutató Liberio Andreatta érsek nagyon örült, hogy látogatásuk egybeesett az iraki muszlimok látogatásával, akik Al-Huszajn ibn Ali imám (Mohamed próféta unokája) emlékhelyét látogatták meg Kerbelában. Fontos üzenet ez a világ felé arról, hogy mindannyian egy nemzet vagyunk – hangsúlyozta. Megköszönte a mandeus közösségnek is, hogy elsőként vettek részt a zarándokok fogadásában. Megmutatja ez, hogy ezen az áldott földön egész Irak egységben van a hit által. Végül ígéretet tett, hogy folytatják a munkát és imádkoznak a békéért, a biztonságért, a testvériségért, az együttélésért.

Ferenc pápa homíliája: Nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap!

Március 6-án délután a Szentatya Bagdadban a káld Szent József-székesegyházban mutatott be szentmisét. Homíliájában a jézusi bölcsesség követésére, a mindennapi alázatos, türelmes szeretetben megmutatkozó tanúságtételre buzdított, és arra is rámutatott, hogy Isten éppen gyengeségeinken keresztül teljesíti ígéreteit.

Isten igéje ma bölcsességről, tanúságtételről és ígéretekről beszél nekünk.
A bölcsességet ezeken a földeken ősidőktől fogva ápolják. A bölcsesség keresése mindig lenyűgözte az embert; gyakran előfordul azonban, hogy, akik több eszközzel rendelkeznek, azok több ismeretet szerezhetnek, és több boldogulási lehetőségük van, míg akinek kevesebbje van, azt félreállítják. Ez elfogadhatatlan egyenlőtlenség, mely napjainkban tovább növekedett. A Bölcsesség könyve azonban meglep bennünket azzal, hogy megfordítja a perspektívát. Azt mondja, hogy „az utolsók irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár” (Bölcs 6,6). A világ szemében: akiknek kevesebbje van, azt eldobják, akinek többje van, az kiváltságot szerez. Isten szemében azonban nem: akinek nagyobb hatalma van, azt szigorú vizsgának vetik alá, míg az utolsók Isten kiváltságosai.

Jézus, a Bölcsesség személyesen, teljessé teszi ezt a perspektívaváltást az evangéliumban: nem akármikor, hanem első beszédének elején, a boldogságokkal. A perspektívaváltás teljes: azokat nevezi boldognak, akik szegények, akik sírnak, akiket üldöznek. Hogyan lehetséges ez? A világ szemében a gazdagok, a hatalmasok, a híresek a boldogok! Az az ember értékes, akinek van, aki képes, aki számít! Isten szemében nem: nem az a nagyobb, akinek van, hanem az, aki Lélekben szegény; nem az, aki mindenre képes másokat megelőzve, hanem az, aki szelíd mindenkivel; nem az, akit a tömeg éljenez, hanem aki irgalmas testvéréhez. Ezen a ponton kétség merülhet fel: ha úgy élek, ahogy Jézus kéri, mit nyerek vele? Nem azt kockáztatom, hogy mások eltapossanak? Jó nekem Jézus javaslata? Vagy vesztes javaslat? Nem vesztes, hanem bölcs.

Jézus javaslata bölcs, mert a szeretet, mely a boldogságok szíve-közepe, ha gyengének tűnik is a világ szemében, valójában győzedelmeskedik. A kereszten erősebbnek bizonyult a bűnnél, a sírban legyőzte a halált. Ugyanaz a szeretet, mely győztessé tette a vértanúkat a megpróbáltatásban, és hányan voltak az elmúlt században, többen, mint az előzőekben! A szeretet a mi erősségünk, a szeretet azoknak a fivéreinknek és nővéreinknek az ereje, akik itt is előítéleteket, sértéseket, bántalmazást és üldöztetést szenvedtek Jézus nevéért. De míg a világ hatalma, dicsősége és hiúsága elmúlik, addig a szeretet megmarad: ahogy Pál apostol mondta nekünk: „soha nem múlik el” (1Kor 13,8). A boldogságok megélése tehát örökkévalóvá teszi azt, ami elmúlik. Lehozza a Mennyet a földre.

De hogyan lehet megélni a boldogságokat?

Nincs szükség rendkívüli dolgokra, képességeinket meghaladó teljesítményekre. Mindennapi tanúságtételre van szükség. Boldog, aki szelíden él, aki irgalmat gyakorol ott, ahol van, aki tisztán tartja szívét ott, ahol él.

Ahhoz, hogy boldogok lehessünk, nem hősnek kell lenni hébe-hóba, hanem tanúnak mindennap. A tanúságtétel az út Jézus bölcsességének megéléséhez. Így változik meg a világ: nem hatalommal vagy erővel, hanem a boldogságokkal. Mert így tette ezt Jézus, mindvégig megélve azt, amit az elején mondott. Minden azon múlik, hogy tanúságot teszünk-e Jézus szeretetéről, ugyanarról a szeretetről, amelyet Szent Pál gyönyörűen mutat be a mai szentleckében. Lássuk, hogyan mutatja be!

Először is azt mondja, hogy „a szeretet hosszantűrő” (1Kor 13,4). Nem számítottunk erre a jelzőre. Úgy tűnik, hogy a szeretet a jóság, a nagylelkűség, a jó cselekedetek szinonimája, Pál mégis azt mondja, hogy a szeretet mindenekelőtt hosszantűrő. Ez a szó a Bibliában Isten türelmét írja le. A történelem folyamán az ember továbbra is elárulta a vele kötött szövetséget, a szokásos bűnökbe esett, és az Úr ahelyett, hogy belefáradt volna és elhagyta volna, mindig hű maradt, megbocsátott, és újrakezdett. A szeretet első tulajdonsága a türelem a minden alkalommal való újrakezdéshez, mert a szeretet nem méltatlankodik, hanem mindig újrakezd. Nem bánkódik, hanem újraindul; nem csügged, hanem kreatív marad. A gonoszsággal szemben nem adja fel, nem adja meg magát. Aki szeret, az nem zárkózik magába, ha a dolgok rosszra fordulnak, hanem a rosszra jóval reagál, emlékezve a kereszt győztes bölcsességére. Isten tanúja ezt teszi: nem passzív, nem fatalista, nem foglya a körülményeknek, az ösztönnek vagy a pillanatnak, hanem mindig bizakodó, mert alapját abban a szeretetben vetette meg, amely „mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel” (1Kor 13,7). Megkérdezhetjük magunktól: és én hogyan reagálok a nem tetsző helyzetekre? A nehézségekkel szemben mindig két dologra érzünk kísértést. Az első a menekülés: lelépünk, hátat fordítunk, nem akarunk többet tudni róla. A második az, hogy mérgesen, erővel reagálunk. Ez történt a tanítványokkal a Getszemáni-kertben: zavarukban sokan elmenekültek, Péter pedig kardot rántott. De sem a menekülés, sem a kard nem oldott meg semmit. Jézus viszont megváltoztatta a történelmet. Hogyan? A szeretet alázatos erejével, türelmes tanúságtételével. Erre kaptunk mi is meghívást; így teljesíti Isten ígéreteit.

Ígéretek. Jézus bölcsessége, mely a boldogságokban testesül meg, a tanúságtételt kéri és az isteni ígéretekben rejlő jutalmat kínálja. Azt látjuk ugyanis, hogy minden boldogságot ígéret követ: aki megéli a boldogságokat, az megkapja a mennyek országát, az vigaszt nyer, éhsége kielégíttetik, meglátja Istent… (vö. Mt 5,3–12).

Isten ígéretei páratlan örömet biztosítanak, és nem csalnak meg. De hogyan teljesednek be? Gyengeségeink révén. Isten azokat teszi boldoggá, akik végigjárják belső szegénységük útját. Ez az út, nincs másik.

Nézzünk Ábrahám pátriárkára: Isten sok utódot ígér neki, de ő és Sára már idősek és gyermektelenek. Isten éppen türelmes és bizakodó öregségükben tesz csodát és ad nekik fiút. Nézzünk Mózesre: Isten megígéri neki, hogy kiszabadítja majd a népet a szolgaságból, s ezért arra kéri, hogy beszéljen a fáraóval. Mózes tudatja vele, hogy félszeg a beszédben; Isten mégis az ő szavain keresztül teljesíti ígéretét. Nézzünk a Szűzanyára, aki épp akkor kap meghívást arra, hogy anya legyen, amikor a törvény szerint nem lehet gyermeke. És nézzünk Péterre: megtagadja az Urat, Jézus mégis őt hívja arra, hogy megerősítse testvéreit.

Kedves fivérek és nővérek, időnként tehetetlennek és haszontalannak érezhetjük magunkat. Ne higgyük el, mert Isten éppen gyengeségeink révén kíván csodákat művelni! Ő így szereti ezt csinálni, és ma este nyolcszor mondta nekünk, hogy ţūb’ā [boldogok], hogy megértesse velünk, hogy ővele valóban azok vagyunk. Természetesen megpróbáltatásokat szenvedünk, gyakran elesünk, de nem szabad elfelejtenünk, hogy – Jézussal – boldogok vagyunk. Amit a világ elvesz tőlünk, semmi ahhoz a gyengéd és türelmes szeretethez képest, amellyel az Úr ígéreteit teljesíti.

Kedves nővérem, kedves fivérem, talán ránézel a kezedre, és üresnek látod, talán csüggedés uralja szívedet, és nem érzed, hogy az élet hálás lenne neked. Ha így van, ne félj: a boldogságok neked szólnak, neked, aki megtört vagy, igazságosságra éhezel és szomjazol, akit üldöznek.

Az Úr megígéri neked, hogy neved fel van írva az ő szívébe, az Égben! És én ma köszönetet mondok neki veletek együtt és értetek, mert itt, ahol megszületett a bölcsesség az ókorban, a mai időkben sok tanú támadt, akiket a híradások legtöbbször figyelmen kívül hagynak, de akik Isten szemében értékesek; tanúk, akik a boldogságok megélésével segítik Istent békeígéreteinek teljesítésében.

A béke erősebb – Ferenc pápa Moszulban imádkozott az iraki háború áldozataiért

Ferenc pápa történelmi iraki látogatása során március 7-én, vasárnap helyi idő szerint 10 órakor (magyar idő szerint 8 órakor) érkezett meg Najib Mikhael Moussa domonkos, moszuli káld érsek kíséretében a város Templom terére (Hosh al-Bieaa), hogy imádkozzon a háború valamennyi áldozatért.

A téren a 2014-es és 2017-es terrortámadások előtt négy templom állt: egy szír katolikus, egy örmény ortodox, egy szír ortodox és egy káld templom.

Elsőnek Moussa érsek köszöntötte a pápát, majd egy katolikus és egy muszlim tanúságtétel hangzott el. Ferenc pápa megköszönte a káld érsek üdvözlő szavait, majd először a két tanúságtevő közül először Raid Kallo atyához fordult, aki felidézte számos keresztény család erőszakos kitelepítését otthonaikból.

Krisztus tanítványainak tragikus csökkenése Irakban és az egész Közel-Keleten felmérhetetlen veszteség nemcsak az érintett személyeknek és közösségeknek, hanem magának annak a társadalomnak is, amelyet maguk mögött hagytak.

A sokszínűségében ennyire gazdag kulturális és vallási szövetet meggyengíti bármelyik tagjának elveszítése – mondta a pápa, majd a következő hasonlattal világította meg mondanivalóját: ha az itteniek művészi szőnyegeiből kihúznak egy szálat, az megkárosítja az egész alkotást. A pápa kiemelte, hogy Raid atya szólt arról a testvéri tapasztalatról is, amelyet a muszlimokkal él meg Moszulba való visszatérése óta. Befogadásra, tiszteletre, együttműködésre talált. A pápa köszönetét fejezte ki Raid atyának, hogy megosztotta ezeket a jeleket, amelyeket a Lélek virágoztat ki a sivatagban, valamint azért, mert megmutatta, hogy lehet reménykedni a kiengesztelődésben és egy új életben.

Ferenc pápa ezután Gutayba Aagha szunnita muszlim tanúságtevőhöz fordult, aki emlékeztetett rá, hogy ennek a városnak a valódi önazonossága a különböző származású és kultúrájú személyek közötti harmonikus együttélés. Ezért a pápa nagy örömmel üdvözölte Aaghának a keresztény közösséghez intézett felhívását, hogy térjen vissza Moszulba, és vállalja sajátos létfontosságú szerepét a helyreállítás és a megújulás folyamatában.

A Szentatya ezután a következő szavakkal fohászkodott az Úrhoz a háborúk áldozataiért: „Ma emeljük fel imánkat a Mindenható Istenhez a háború és a fegyveres konfliktusok minden áldozatáért. Itt, Moszulban túlságosan nyilvánvalóak a háborúk és az ellenségeskedések tragikus következményei. Mennyire kegyetlen, hogy ezt az országot, a civilizáció bölcsőjét ilyen embertelen vihar sújtotta, az ősi istentiszteleti helyeket lerombolták, emberek ezreit és ezreit – muszlimokat, keresztényeket, jazidiakat és másokat – erőszakkal kitelepítettek vagy megöltek!

Ma, mindezek ellenére, megerősítjük meggyőződésünket, hogy a testvériség erősebb a testvérgyilkosságnál, hogy a remény erősebb a halálnál, hogy a béke erősebb a háborúnál.

Ez a meggyőződés ékesszólóbban beszél a gyűlöletnél és az erőszaknál; és soha nem fojthatják vérbe azok, akik eltorzítják Isten nevét a rombolás útjain haladva.”

A pápa azért jött el Moszulba, hogy imádkozzon a háború összes áldozatáért, mindazokért, akik ebben a városban, Irakban és az egész Közel-Keleten dúló háborúk során veszítették el életüket.

Mielőtt elmondta volna imáját, a következő gondolatokat osztotta meg a jelenlévőkkel: 

Ha Isten az élet Istene – és Ő az –, akkor nekünk nem szabad megölnünk testvéreinket az Ő nevében.

Ha Isten a béke Istene – és Ő az –, akkor nekünk nem szabad háborút folytatnunk az Ő nevében.

Ha Isten a szeretet Istene – és Ő az –, akkor nekünk nem szabad gyűlölnünk testvéreinket.

Most imádkozzunk együtt a háború összes áldozatáért, hogy a Mindenható Isten adjon nekik örök életet és véget nem érő békét, és fogadja őket be szeretetteljes ölelésébe. És imádkozzunk mindannyiunkért, hogy a vallási hovatartozáson túl is összhangban és békében élhessünk, tudatában annak, hogy Isten szemében mindannyian fivérek és nővérek vagyunk.”

Ferenc pápa e bevezető szavak után a következő imával fordult a Mindenható Istenhez:

„Magasságos Isten, az idő és a történelem Ura, Te szeretetből teremtetted a világot és soha nem szűnsz meg áldásaiddal elárasztani teremtményeidet. Te, a szenvedés és a halál óceánján túl, az erőszak, az igazságtalanság és a tisztességtelen nyereség kísértésein túl, elkíséred fiaidat és leányaidat az Atya gyöngéd szeretetével.

De mi, emberek, akik hálátlanok vagyunk ajándékaidért, és figyelmünket elterelik aggodalmaink, túlságosan földi ambícióink, gyakran elfelejtjük a békére és az összhangra vonatkozó terveidet. Bezárkóztunk önmagunkba és önérdekeinkbe, közömbösek vagyunk Irántad és a többiek iránt, bereteszeltük az ajtókat a béke előtt.

Így megismétlődött, amit Jónás próféta hallott Ninivéről: az emberek gonoszsága felszállt egészen az égig, az Úr „színe elé jutott” (vö. Jón 1,2). Nem emeltünk fel a Mennybe tiszta kezeket (vö. 1Tim 2,8), hanem a földről újból ártatlan vér kiáltása (vö. Ter 4,10) szállt fel. Ninive lakói, Jónás elbeszélése szerint, meghallgatták prófétád hangját és üdvösséget nyertek a megtérésben. Urunk, mi is, miközben oltalmadba ajánljuk az ember-ember elleni gyűlölet olyan sok áldozatát, fohászkodunk bocsánatodért és könyörgünk a megtérés kegyelméért.

Kyrie eleison! Kyrie eleison! Kyrie eleison! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz! Uram, irgalmazz!

Ferenc pápa néhány perces csönd után így folytatta imáját: „Urunk, Istenünk, ebben a városban két szimbólum tanúskodik az emberiség örök vágyáról, hogy közelebb kerüljön Tehozzád: az Al-Nouri mecset Al Hadba minaretjével és a Miasszonyunkról nevezett Órás templom. Ez egy olyan óra, amely több mint száz éve emlékezteti a járókelőket arra, hogy az élet rövid és az idő drága.

Taníts meg minket megérteni, hogy ránk bíztad szeretet-, béke- és kiengesztelődési tervedet, hogy azt megvalósíthassuk az időben, földi életünk rövid szakaszában.

Értesd meg velünk, hogy csak akkor lehet újjáépíteni ezt a várost és ezt az országot, és csak akkor lehet meggyógyítani a fájdalomtól megtört szíveket, ha késedelem nélkül megvalósítjuk tervedet a gyakorlatban. Segíts nekünk, hogy az időt ne önző, személyes vagy csoportos érdekeink szolgálatában, hanem szeretetterved szolgálatában töltsük el. És amikor eltévelyedünk, add, hogy csak Isten igaz emberei hangját hallgassuk meg és időben visszatérjünk a helyes útra, hogy ne tegyük tönkre magunkat újból pusztítással és halállal.

Rád bízzuk azokat, akiknek földi életét testvéreik erőszakos keze megrövidítette és könyörgünk azokért is, akik ártottak fivéreiknek és nővéreiknek: térjenek meg, irgalmasságod hatalmától megérintve – mondta a pápa, majd a Requiem szavaival, latinul fejezte be imáját: Requiem æternam dona eis, Domine, et lux perpetua luceat eis. Requiescant in pace. Amen. Adj nekik, Uram, örök nyugodalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik. Nyugodjanak békében. Ámen.”

A béke jeleként Ferenc pápa szabadon engedett egy galambot.

Azbej Tristan államtitkár találkozott Ferenc pápával Irakban

Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkár március 7-én személyesen találkozott Moszulban Ferenc pápával, az Iszlám Állam fanatikusai által lerombolt helyi templom előtt, ahol a Szentatya imát tartott az iraki üldözött keresztény közösségekért.

Azbej Tristan nemcsak a Hungary Helps Program vezetőjeként, hanem a teljes magyarság képviseletében számolt be az egyházfőnek az üldözött keresztényeket segítő magyar misszióról, melyet Ferenc pápa megáldott.