Tokaj

Tokaji műemlék orgona kerülhet a sátoraljaújhelyi evangélikus templomba

Tokaj – Sátoraljaújhely – A Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség a Bethlen Gábor Alapnál hangszerfelújításra pályázott, és 2,5 millió forintot nyert. Ebből a pénzből és adományokból szeretnék felújítani a tállyai gyülekezetben elhelyezett tokaji orgonát, hogy azt a sátoraljaújhelyi gyülekezet használatba vehesse. A tervek szerint a műemlékorgona az oltártérbe kerülne és a másik orgona is megmaradna. Így segítenek egymáson egy egyházközségen belül a különböző településeken élő evangélikusok.

Szórványszolgálat festői tájon – Látogatóban Tokaj és környéke evangélikusainál

Ha a Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség istentiszteleti helyeit végig szeretnénk járni, akkor közel kétszázötven kilométert kellene megtennünk, hogy mindegyiket érintsük; de olyan községekben is élnek evangélikusok, ahol helyben nincs istentisztelet. „Ennél szórványabb területet nem láttam” – fogalmaz az aszódi származású, 2016 augusztusa óta Tokajban és környékén szolgáló lelkész, Gerlai Pál, aki már régóta ismeri a Zempléni-hegység vidékét.

A lélek feltöltődése Tokajban

Tokaj – Krisztus utolsó vacsorájára emlékeztek 2019. április 18-án, nagycsütörtökön Tokajban. A Széder-est hagyományát a város korábbi evangélikus lelkésze, Asztalos Richárd honosította meg a településen, ma már a református és az evangélikus egyház közösen szervezi a programot a régen zsinagógaként működő Kulturális és Konferencia Központban.

Adventi fények Tokajban

Tokaj – Vass Etelka tokaji festőművész Adventi fények című kiállítása nyílt meg a Tokaji Kávépörkölő Manufaktúrában. A tárlatot Gerlai Pál evangélikus lelkész nyitotta meg.

Ha a hit irányít

Tokaj – A Tokaj-hegyaljai borvidéken talán Prácser Miklós az egyetlen, aki tevékenyen részt vett egy nagy állami, egy nagy magántulajdonú és egy családi pincészet irányításában is. A kicsiny Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség tagját nemrégiben a gyülekezet gondnokává választották. Szüret idején látogattuk meg őt, és igencsak mozgalmas napjának lehettünk részesei.

Több mint 500 kilométert tettek meg a reformáció 500+ jegyében

Kőszeg – Tokaj – A Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség küldöttsége tokaji és sátoraljaújhelyi tagokkal utazott el az ország másik sarkában élő evangélikusokhoz Kőszegre és Nemescsóra, útba ejtve a Deák téri Evangélikus Országos Múzeumot.

Megújul a tállyai evangélikus templom

Tokaj – Kastélyok, műemléképületek, vallási helyszínek és történelmi utcarészek is megújulnak a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj világörökségi helyszíneinek fejlesztése című projekt keretében, amelynek megvalósítására 3,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert a tokaji székhelyű Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. konzorciumi partnereivel a Széchenyi 2020 programból – közölte a kft. pénteken az MTI-vel.

Vizsolyban találkoztak a gömöri és tokaj-hegyaljai hittanosok

Vizsoly – A Tokaj és környéke Evangélikus Egyházközség három településéről (Abaújszántó, Tállya, Tokaj) érkező hittanosok és kísérőik találkoztak a felvidéki evangélikusokkal, akik szintén három településről érkeztek (Lőkös [Levkuška], Sajógömör és Tornalja) Bálintné Varsányi Vilma lelkésznő vezetésével.

Passiójáték Tokajban – Hatodszor tartottak passiójátékot a város főterén

Tokaj – A civil kezdeményezésben Krisztus szenvedését, halálát és feltámadását mutatják be. A népi hagyományokon alapuló dráma díszletek nélkül zajlik nagyszombaton, az előadásban mintegy harmincan vettek részt. Jézus szerepét ezúttal is Asztalos Richárd evangélikus lelkész alakította.

Változni és változtatni – Beszámoló a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletéről

Tokaj – A teremtésvédelem iránt elkötelezett gyülekezetek munkáját díjazták a Teremtés Hete idei nyitó istentiszteletén, melyet Tokaj református templomában tartottak szeptember 27-én. Idén újra a telkibányai- és a hajdúnánási református egyházközségek vehették át az Ökogyülekezeti díjat, az elismerést olyan egyházi közösségek kaphatják, melyek aktívan tesznek Földünk megóvásáért. A Teremtés Hete vasárnapig tart, témája az éghajlati igazságosság.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Tokaj csatornájára