telefonons lelkisegély

Betöltötte feladatát a veszélyhelyzetben működő lelkisegély-vonal

Húsvétkor indult és a veszélyhelyzet végéig mindennap működött az egyházi lelkisegély-vonal, ami a Magyarországi Baptista Egyház kezdeményezésére született meg, és amelyhez a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus Magyarországi Ortodox Exarchátusa, a Magyarországi Metodista Egyház és a Magyar Pünkösdi Egyház is csatlakozott.

Egyházi lelkisegély-vonalak: segítség a járványban is

Budapest – Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyházak szolgálata iránt ilyenkor kiemelkedő igény mutatkozik. A mostani ünnep egyedülálló abban, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzetben a templomokban nincsenek nyilvános liturgiák, szertartások. Ezt részben pótolják a televíziós, rádiós, internetes közvetítések, de ebben a helyzetben felértékelődik az egyházak által működtetett lelki segélyvonalak szerepe is. A telefonos szolgálatot papok, lelkészek, pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, szociális munkások látják el. Alábbiakban szeretnénk felhívni a figyelmet ezekre az ingyenesen hívható zöld számokra.

Melyek az összetartozás új formái? – Telefonos lelkisegély Nyíregyházán

Nyíregyháza – „Jézus közelében a kevésből is ELÉG lesz… Ez a kevés, ami VAN és életet ment, az közösséget is teremt. Összekovácsolja az irgalom és a szeretet erőterében a közösségeket… Fontos szolgálata mindannyiunknak, hogy hogyan tudjuk a jézusi szeretettel közösségeinket egyben tartani… Meggyőződésem, hogy azok a közösségek – gyülekezetek, családok, iskolák – amelyek megtalálják a szeretet ragasztóanyagát, megtalálják az összetartozásnak az új formáját, azok fognak ebből a vészből, nyomorúságból kikecmeregni…” – hirdette böjt egyik vasárnapján a Nyíregyháza-kertvárosi evangélikus gyülekezet lelkésze, Laborczi Géza. Melyek az összetartozás új formái? Mi lehet a szeretet megmutatásának a módja a mostani korlátok között? Nyíregyházán eddig 150 olyan idős ember elérhetőségét gyűjtötték össze, akinek nagy szüksége lehet az emberi hangra, arra, hogy időnként valaki megkérdezze: Hogy tetszik lenni? Deme Dóra kezdeményezéséről szól az alábbi beszélgetés.
Feliratkozás RSS - telefonons lelkisegély csatornájára