Nomád teológia

Keresztény vagyok – Mit kezdjek az Ószövetséggel?

Keresztényként a legfőbb forrás, amelyből hitünk és a mindennapok spiritualitása táplálkozik, a Biblia. Ha ránézek a saját Bibliámra, mégis már a lapok éleinek elszíneződéséből látszik, hogy gyakorló bibliaolvasóként sokkal többet forgatom az utolsó harmadát, az Újszövetséget. Persze Jézus az Újszövetségben szerepel, és keresztényként ő az igazodási pont. De tegyük a szívünkre a kezünket: nem csak ez az oka annak, ha elhanyagoljuk a Szentírás első felét. Mert bizony annyi nehezen emészthető, erőszakos vagy éppen – látszólag – felesleges tartalommal van tele, hogy az ember sokszor visszahőköl vagy elfárad az Ószövetség tanulmányozása közben.

A csodák útközben történnek velünk

Nomád teológia címmel jelent meg a közelmúltban dr. Varga Gyöngyi legújabb kötete a Luther Kiadó gondozásában. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője izgalmas teológiai, hitbeli kalandozásra hív. Általános bibliaismeretnél többre nincs szükség utunkon, csupán az elindulás bátorságára és minden vándor alaptulajdonságára: a felfedezés vágyára, nyitottságra, kíváncsiságra. A három éven át írt, három fő fejezetbe – Indulás, Lépések, Távlatok – rendezett, bőséges jegyzetanyaggal és bibliográfiával kísért teológiai munka hatalmas tudásanyagát a szerző nemcsak a teológusszakma, hanem minden hitben épülni vágyó olvasó számára öntötte formába. – Honlapunkon az Evangélikus Élet magazinban megjelent cikk bővített változata olvasható.

A velünk vándorló Isten – Biblikus iránytűt ad a kézbe a Luther Kiadó új könyve

Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszéke vezetőjének kétszáz oldalas munkája segíthet abban, hogy az egész Szentírás a vándorok kézi- és útikönyveként nyíljon meg az olvasó előtt. Rádöbbenhetek arra, hogy én is „homo peregrinus”, azaz vándorló ember vagyok. „Vándorléttel megáldott és megterhelt lény”, aki végső soron zarándokként lábon hordja ki és teljesíti be az életét. Az előszó Tillmann József filozófust idézi: „Az ember igazi hona nem a ház, hanem az út, és maga az élet egy utazás, amelyet lábon kell megtenni.” A jó hír, hogy ezen az úton valaki mellénk szegődik: kivezet, elhordoz, megszabadít, s legvégül bevisz… Ezen úti élmények megtapasztalásából születhet meg szívünkben a vándorlét bizalomra épülő, a mostra nyitott teológiája. Varga Gyöngyi könyve valóban a mában, a mostban kíván biblikus iránytűt adni a kezünkbe.

Úton lenni boldogság – Varga Gyöngyi Nomád teológiája

Budapest – „Nem az a legfontosabb, hogy mielőbb odaérjünk, hanem maga a vándorlás” – vallja Varga Gyöngyi az Ószövetség vándorlásaira, az Isten által olykor kerülőutakra terelt életekre gondolva. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője augusztus 27-én online alkalmon mutatta be Nomád teológia című kötetét. A Luther Kiadó legfrissebb könyvét a Boda Zsuzsa vezette beszélgetés keretében ismertette a szerző.
Feliratkozás RSS - Nomád teológia csatornájára