Apostag – 2013. április 13-án délután a kisapostagiak vendégeskedésre hívták meg az apostagiakat. A barátkozást több okból is szervezték: egyrészről az új Pentele híd megépülése lerövidítette a távolságot a két település között. Másrészről a kisapostagiak ezer rokoni szállal kapcsolódnak Apostaghoz, illetve Dunaegyházához, ahonnan szintén többen érkeztek az alkalomra, ám a kapcsolatok ápolása az utóbbi időben csak a temetések utáni beszélgetésekben merült ki. Így ezen kívántak változtatni – az egyik presbiter testvér ötlete nyomán – húsvét után két héttel megrendezett az első Kisapostag-Apostag evangélikus gyülekezeti napon. Szöveg és fotó: Stermeczki András
2013 ápr 15 - 09:53