Pest Megyei Flór Ferenc Kórház

Különleges hálacsomagokat adtak át a kórházi dolgozóknak

Kistarcsa – „Mi az, amit a csömöri evangélikus gyülekezet tagjaiként tehetnénk a kistarcsai kórház orvosaiért és ápolóiért ebben a nagyon súlyos harmadik hullámban? Vajon vihetnénk-e nekik süteményt?” – kérdeztem két héttel ezelőtt Eszlényi Ákos kórházlelkészt, aki hetente háromszor a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház COVID-osztályaira is bejár, hogy egy kis vigasszal, imával, igéslappal lelki támaszt adjon nemcsak a betegeknek, de adott esetben a heroikus küzdelmet vívó kórházi munkatársaknak is. „Igen, az jó ötlet lehet” – hangzott a válasz. És ekkor beindult a „gépezet”.

Evangélikus lelkész üzenete a Covid-osztályról

„Ha megtehetném, megmutatnám a kételkedőknek, felelőtleneknek egy-egy Covid-osztály mindennapjait fényképen, vagy bevinném őket oda” – mondja Eszlényi Ákos. Kerepes–Kistarcsa evangélikus gyülekezetplántáló lelkésze kórházlelkészként is szolgál a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban, így közvetlen közelről látja a koronavírus-járvány miatt ott kialakult helyzetet. Tapasztalatairól, oltásról, a segítségnyújtás módjairól, az ima erejéről beszélgettünk vele.

A kistarcsai kórházban is megtartották a betegek világnapját

Kistarcsa – Különleges ünneppé alakult a betegek világnapja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban: Covid-járvány idején ökumenikus szolgálattal hirdették a szolgálattevők Jézus Krisztust a betegek és ápolóik között. Az immár 29. alkalommal megélt világnap ugyan római katolikus kezdeményezéssel indult el 1992-ben (II. János Pál pápa rendelte el a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján ünneplését), az üzenetében mégis egyetemes keresztyéni értékeket képvisel. A testileg-lelkileg megterhelt beteg embert segíti terheinek elhordozásában, Isten kegyelmének, ajándékainak hirdetésével.
Feliratkozás RSS - Pest Megyei Flór Ferenc Kórház csatornájára