ballagás

Nem ballagtak, de vizsgáznak

A 2020/21-es tanév tavaszi érettségi időszakában a vizsgázó végzősökről és az írásbeli feladatok értékeléséről, értelmezéséről szóló híradásokban sok szó esik a koronavírus-járványról. Természetesen így van ez, mert ők azok a diákok, akiknek felkészülési idejét, az elmúlt majd másfél évet jelentősen átalakította a pandémia. A digitális oktatás során önálló, felelős döntéseket kívánó helyzetekkel találkoztak, érettségükről jóval hamarabb kellett tetteiken keresztül számot adniuk, mint ahogy a vizsganapokra sor került.

A középiskolák végzőseinek véget ért a tanév

A Magyarországi Evangélikus Egyház 19 középiskolai intézményében búcsúztatják ezekben a napokban a végzős diákokat: a hagyományos ballagás helyett idén jellemzően online osztályfőnöki órákon, videóüzeneteken keresztül látják igazgatójukat, tanáraikat, iskolalelkészüket és társaikat a diákok.

Maszkban búcsúztatták el a nyolcadikos diákokat Békéscsabán

Békéscsaba – Eljött a ballagások és bizonyítványosztások ideje az általános- és középiskolákban. Az intézményekben ugyan hagyományos ünnepséget idén nem tartanak, azonban a legtöbb helyszínen igyekeznek alternatív módot találni a diákok elbúcsúztatására. A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Iskola csütörtökön búcsúztatta a nyolcadikos diákokat az Evangélikus Nagytemplomban. A ballagási ünnepség rövid istentisztelettel kezdődött.

Ballagási ünnepség az orosházi evangélikus templomban

Orosháza – A 2019/20. tanév különleges módon zárult le, így a 8. osztályosok ballagása is különleges volt Orosházán, a Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban.

A csabai Evangélikus Általános Iskola első ballagása is különleges volt

Békéscsaba – Az Evangélikus Általános Iskola most szervez először ballagást nyolcadikosainak, amit a koronavírus miatt különleges keretek között tartanak.

A nehézségek ellenére is meghitt ballagáson vehettek részt a KEVI nyolcadikosai

Kiskőrös – Az idei tanév mindenki számára máshogy végződött, mint ahogy eddig megszokhattuk. Sokan nem is voltak iskolában március közepe óta, viszont a tanítás ugyanúgy zajlott. Legrosszabbul talán a végzősöket érintette a vészhelyzet, akiknek a ballagása is vagy elmaradt vagy szigorú szabályok mellett kerülhetett csak megrendezésre.

Az általános iskolai korszakukat zárták le a diákok Soltvadkerten

Soltvadkert – Tanévzáró ünnepség hiányában június 12-én, pénteken este fél hattól az evangélikus templomban ballagási áhítat keretében köszöntek el a 8. osztályos tanulóktól Soltvadkerten.

A Békés megyei nyolcadikosok szűk körben búcsúznak el

Békéscsaba – Ahogy az oktatás is a megszokottól eltérő, digitális formában zajlott az elmúlt hónapokban, úgy a hétvégén időszerű általános iskolai ballagásoknak is különleges módot kellett választaniuk az intézményeknek. Bár nagyobb ünnepséget nem tartanak, Békésben is mindenhol igyekeznek méltóképpen búcsúztatni a diákokat.

Humorosan, olykor meghatóan búcsúznak a tanárok és a diákok egymástól

Békéscsaba – Bár a járványhelyzet miatt elmaradnak a ballagások, ez nem azt jelenti, hogy a diákok és a tanárok nem búcsúzhatnak el egymástól. Békés megye több iskolája is kreatív videókkal, tablókkal reagál a kialakult helyzetre.

Ballagók arcképcsarnoka

Négy évvel ezelőtt úgy próbáltam a Fasorban ballagó három osztály számára emlékezetessé tenni ezt a napot – az egyikbe történetesen a fiam járt –, hogy a végzősök képeit színes kartonra ragasztva kifüggesztettem az aulában. A két évvel korábban érettségizett nagylányom iskolájából lestem el az ötletet. Azt próbáltam így kifejezni, hogy ballagnak ugyan, de nem mennek el. Itt maradnak, mert ide tartoznak.

Oldalak

Feliratkozás RSS - ballagás csatornájára