A nehézségek ellenére is meghitt ballagáson vehettek részt a KEVI nyolcadikosai

A nehézségek ellenére is meghitt ballagáson vehettek részt a KEVI nyolcadikosai

Share this content.

Forrás: vira.hu
Kiskőrös – Az idei tanév mindenki számára máshogy végződött, mint ahogy eddig megszokhattuk. Sokan nem is voltak iskolában március közepe óta, viszont a tanítás ugyanúgy zajlott. Legrosszabbul talán a végzősöket érintette a vészhelyzet, akiknek a ballagása is vagy elmaradt vagy szigorú szabályok mellett kerülhetett csak megrendezésre.

KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának ballagásán nagyszerű volt látni, ahogy a tanárok, szülők és diákok együttműködve próbálják a lehetőségekkel élve a lehető legjobb ballagást összehozni a végző nyolcadikosoknak, akiknek így június 12-én meg is rendezték a ballagást a kiskőrösi evangélikus templomban.

Az ünnepséget Pethő-Szűcs Mária iskolalelkész nyitotta áhítattal, majd a 7.-esek és a végzősök nevében mondtak búcsúbeszédeket a diákok.

A diákok után Grausza Jánosné tagintézmény-vezető beszéde következett. Beszédében különleges ballagásnak nevezte az ideit. Két héttel a ballagás előtt derült ki, hogy megtarthatják, így valóban különleges volt mind a felkészülés, mind az ünnepség. Beszédében kitért a ballagási ünnepség fontosságára és bátorította a jövőjük előtt álló diákokat: 

„A ballagás az az ünnep, ahol emlékké kristályosodik minden, ami magunk mögött van, ahol jelen van a múlt, a jelen és a jövő. A múlt az emlékezés és a búcsú, a jelen a készülődés az új útra, a jövő a kitűzött célhoz vezető út végigjárása.”

A nehéz év vége ellenére nagyszerű eredményekkel zártak az iskola tanulói, akik közül a legjobbak jutalmakat is átvehettek.

A cikk itt folytatódik.

Címkék: Kiskőrös - ballagás -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!