gyászhír

Elhunyt Varga György nyugalmazott esperes

Életének 93. évében elhunyt Varga György nyugalmazott esperes – tudatta a család.nyomán Polgárdi Sándor esperes.

Búcsú Balogh Éva lelkésztől

Május 8-án, szombaton kora délután elhunyt Balogh Éva evangélikus lelkész, aki gyülekezeti lelkészként, hitoktatóként és kórházlelkészként, végül pedig az országos iroda kötelékében gyülekezeti referensként szolgált. Búcsúztatójának időpontjáról később adnak hírt.

Nobik Erzsébet emlékére

Életének 81. évében elhunyt Nobik Erzsébet evangélikus lelkész. A Szarvas-Újtemplomi Evangélikus Egyházközség nyugalmazott lelkipásztorától Zahorecz Pál, a gyülekezet jelenlegi lelkésze búcsúzik.

Elhunyt dr. Bánszki István nyugalmazott iskolaigazgató

92 éves korában elhunyt dr. Bánszki István kiváló nyíregyházi tudós, az evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium korábbi igazgatója.

Elhunyt Köhler Julianna

Mezőberény – Szomorú szívvel, de az örök élet reménységében tudatjuk, hogy Köhler Julianna 2021. március 27-én, életének 87. évében csendesen megpihent. Julika néni 2017-ben Mezőberényért kitüntetést kapott, 2018-ban pedig a Déli Evangélikus Egyházkerület missziói napján hűség emlékérmet vehetett át több évtizedes szolgálatáért.

Elhunyt Bencze Imréné Ruttkay Miklian Ágnes

Budapest – Életének 86. évében, 2021. március 9-én elhunyt Bencze Imréné Ruttkay Miklian Ágnes, egykori pesterzsébeti és kelenföldi papné. Temetése március 26-án, pénteken 15 órakor lesz a pesterzsébeti evangélikus templomban, szűk családi körben. – Ittzés Szilvia emlékezik reá.

Meghalt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros

Budapest – Életének 73. évében elhunyt Dinnyés József zeneszerző, énekes-gitáros – közölte a hírt közösségi oldalán testvére, Dinnyés Ágnes. A bejegyzés szerint Dinnyés Józsefet hétfőn érte a halál.

73 éves korában elhunyt a libériai Harris püspök

Neuendettelsau – Monrovia – A Libériai Evangélikus Egyház (LCL) előző püspöke, Sumoward E. Harris 2021. január 14-én, három nappal a születésnapja után hunyt el rövid betegség után. 1995-től 2012-ig a harmadik püspök volt az LCL történetében, hivatali ideje alatt zajlott a polgárháború (1989–2003) az államban.

Elhunyt Marschalkó Gyuláné Szentirmai Anna

Budapest – Megszomorodott szívvel, de a teremtő Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették hűséges Fébé tagunkat, a tavaly előre ment Marschalkó Gyula evangélikus lelkész özvegyét, hogy Marschalkó Gyuláné született Szentirmai Anna röviddel 91. születésnapja előtt, 2020. december 19. hajnalban otthonában csendesen elaludt. A feltámadás reménységében búcsúzunk kedves szerettünktől. Emlékét kegyelettel megőrizzük.

Elhunyt id. Cselovszky Ferenc

Budapest – Ádvent 2. vasárnapjának reggelén (2020. 12. 06.) , id. Cselovszky Ferenc, a bényei, monori és budapesti szlovákajkú gyülekezetek nyugalmazott lelkésze, 90 esztendős korában hazatért Megváltó Urához. Hamvasztás utáni búcsúztatására Budapesten, a Deák téri templomban, és annak urnatermében kerül majd sor, egy a későbbiekben megállapított időpontban.

Oldalak

Feliratkozás RSS - gyászhír csatornájára