Harka

„Te kövess engem!” – Lelkésziktatás Harkán

Harka – Kettős ünnepet ültek 2020. október 24-én a harkai evangélikusok. Megválasztott lelkészük, Kadlecsik Zoltán beiktatására a megszépült templomfalak között kerülhetett sor. Az ünnepi eseményen Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke prédikált. A liturgiában Kadlecsik Zoltán mellett Ihász Beatrix, a soproni egyházmegye esperese működött közre.

„Ne mondd, hogy fiatal vagy…” – Hittantábor Harkán

2020. június 22-26-ig hittantábort tartottunk 1-8. osztályos gyermekek számára. „Ne mondd, hogy fiatal vagy…” - a táborban Jeremiás elhívásával foglalkoztunk.

Krisztus szeretete szorongat – Lelkészavatás Harkán

Harka – A közösség története során első alkalommal került sor ordinációs ünnepségre a harkai gyülekezetben 2019. július 5-én, amikor Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke lelkésszé avatta Sinkó-Szabó Lillát.

Harka visszavár! – Elbúcsúztatták a Mesterházy családot

Harka – A 2018. június 24-én, vasárnap tartott táborzáró istentisztelet keretében vett búcsút a harkai gyülekezettől Mesterházy Balázs lelkész és családja, akik júliustól egy évre Kodaikanalba, egy indiai nemzetközi iskolába készülnek.

Tárd ki a szíved!

Harka – A családok éve apropóján a Győr-Moson-Sopron megyei Harka karitászcsoportja immár második alkalommal rendezte meg mintegy nyolcszáz résztvevővel a „Tárd ki a szíved! – Tavaszváró délután” elnevezésű programot a harkai és környékbeli családoknak április 14-én.

A Szentlélek szelével haladni – Közgyűlés a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületben

Harka – Mesterházy Balázs és Gosztola Szabolcs meghívására Harkán, a Soproni Evangélikus Egyházmegye székhelyén tartotta tavaszi ülését a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület közgyűlése 2018. április 13-án. Az elnökség és a kerületi tisztségviselők jelentései mellett támogatási kérelmek, valamint az egyházkerületi felügyelőválasztás témája volt napirenden.

Nálunk újra elolvashatja és meghallgathatja Mesterházy Balázs igehirdetését!

Harka – Istentiszteletet közvetített a Magyar Rádió Harkáról 2018. április 1-jén. Mesterházy Balázs evangélikus esperes húsvéti gondolatait Mt 28,1–8 alapján mondta el. Az alábbiakban elolvasható a teljes igehirdetés és meghallgatható a rádió oldalán.

Hálaadó istentiszteletet tartottak Harkán

Harka – A családi istentiszteletünket egy 230 méteres sétával kezdtük 2017. október 8-án, hálát adva idén 230 éves templomunkért, miközben azon is gondolkodhattunk kis hála cetlivel a kezünkben, hogy egyéni/családi/gyülekezeti életünkben miért vagyunk hálásak az Úristennek. Az aratási hálaadásra is feldíszített oltár mellett bemutatkozott gyülekezetünk tizenhárom (!) idei konfirmandusa is. Isten áldja meg őket ebben a munkaévben!

Isten országa: sült alma és élő lánc – Ökumenikus családi napot rendeztek Harkán

Harka – A Harkai Evangélikus Egyházközség és a Harkai Római Katolikus Egyházközség ismét közös szervezésben tartották meg hagyományos rendezvényüket, a 11. Ökumenikus Családi Délutánt 2017. szeptember 16-án, szombaton.

Napközis tábort tartottak Harkán

Harka – Negyvenkét fő részvételével tartottak napközis tábort a Harkai Evangélikus Egyházközség szervezésében, 2017. június 19-23. között.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Harka csatornájára