forgatás

Nem hiányzott Luther zoknija – Elköszönés Nagy László szerkesztőtől

„1990. május 14-én, hétfőn indultam az első forgatásra. Délelőtt az Evangélikus Országos Múzeumban forgattunk, hogy az ott felvett anyag segítségével bemutathassuk egyházunkat. Szerintem jól sikerült, ma is vállalható. Később valaki mégis maliciózusan megjegyezte, hogy már csak Luther zoknija hiányzott a bemutatásból. Délután Kőbányára mentünk, hogy egy kedves presbiter kertjében vegyük fel Fabiny Tamásnak, a gyülekezet lelkészének áhítatát, az ottani szenior ifjúsági tagok körében.” Nagy László evangélikus lelkész rádiós és televíziós szerkesztő emlékezik így vissza arra a napra, amelyet némi túlzással, médiatörténeti eseménynek nevezhetünk. Ekkor, a rendszerváltás idején készült ugyanis a Magyarországi Evangélikus Egyház legelső televíziós magazinja.

Lélekkel, ismerettel – Így készült az 1%-os kampányfilm!

Kiskőrös – 2019. március 22-én a kiskőrösi evangélikus templomnál leforgattuk idei 1%-os kampányfilmünket, amely vasárnap reggel debütált a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook-oldalán.

Az Eötvös egyik diákja is bekerült az imázsfilmbe

Sopron – Nemrégiben szereplőválogatást tartott a soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi és Művészeti Szakgimnáziumban a Magyar Turisztikai Ügynökség. Egy új magyarországi turisztikai imázsfilm forgatásához kerestek karaktereket. Az iskolából Németh Lili 10/b osztályos tanulót érte az a megtiszteltetés, hogy beválogatták a filmbe.

Falra mászom ettől! – Dunaújvárosban különleges ifjúsági órán forgattak

Dunaújváros – 2018. április 25-én az MTVA stábja egy rendhagyó ifjúsági órát örökített meg Dunaújvárosban. A műsort a Duna Televízió közvetíti most vasárnap, április 29-én, 10.10-kor. Ebből adunk közre néhány werkfotót ízelítőül. A felvételen megelevenedik a gyülekezeti ifi élete, ugyanis a stáb nemcsak az igetanulmányozást, de a tollasozást, pingpongot, csocsót és falmászást is megörökítette.

Egész szívvel – Immáron negyedik alkalommal kerül majd megrendezésre az ökumenikus diákfilmszemle

Budapest – A Katolikus Pedagógiai, Szervezési és Továbbképzési Intézet, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája és a Budapesti Piarista Gimnázium szervezésében evangélikus, katolikus és református általános- és középiskolák diákjai pályázhatnak alkotásaikkal az országos filmszemlére.

Villámcsődület a Deák téren – Zengett az Erős vár a mi Istenünk

Budapest – Óriási élményben volt részük azoknak, akik 2014. március 29-én nem valamelyik politikai összejövetelt választották, hanem eljöttek a Deák térre, ahol a Magyarországi Evangélikus Egyház Reformációi Emlékbizottságának szervezésében villámcsődületre (flashmob) került sor. A cél az volt, hogy önkéntesek és kórustagok segítségével az „Erős vár a mi Istenünk” című Luther Márton éneket, zsoltárfeldolgozást együtt szólaltassák meg kicsik és nagyok. A szorgalmas próbák után elérték vágyukat: zengett a tér daluktól. Az akcióról filmfelvételt is készítettünk, amellyel az evangélikusság kulturális értékeit fogjuk népszerűsíteni. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

CEC: Forgatás az esőben

Tislér Géza, a Magyar Televízió tudósítója és Kilián Attila operatőr több mint 12 órát vezetett a zuhogó esőben Genfbe, hogy forgassanak egy dokumentumfilmet az Európai Egyházak Konferenciája 14. Nagygyűléséről. Forrás: assembly2013.ceceurope.org
Feliratkozás RSS - forgatás csatornájára