párt

Holland keresztények nyilatkozatot adtak ki a menekültválsággal kapcsolatban

A jelenlegi menekültválsággal kapcsolatban a holland keresztény testvérek is keresik a helyes, biblikus gondolkodást, hozzáállást. Tizennyolc holland egyház és különböző alapítványok, pártok összefogásával elkészült egy nyilatkozat, amely megpróbálta kilenc pontban összefoglalni, hogy mi a biblikus hozzáállás ebben a helyzetben.

Mi lett vele? – Roszík Gábor a HírTV-ben

Ő lett az első szabadon választott képviselő 1947 után az Országgyűlésben – 1989 nyarán valóban „fülkeforradalom” tört ki Gödöllőn. Hat évvel később mégis felhagyott a politizálással. Több mint egy évtizednyi egyházi munka következett, de egy ponton úgy érezte, még egyszer tennie kell valamit válságba került pártjáért. Hiába cselekedett: az MDF széthullott. A stúdióban Roszík Gábor evangélikus lelkész, az MDF első országgyűlési képviselője.

Fidesz: van esély arra, hogy ellenzéki pártok is támogassák az egyházügyi törvény módosítását – Az MSZP nem vesz részt a jövőben ötpárti egyeztetéseken

Budapest – A Fidesz frakcióvezetője szerint van arra esély, hogy a Jobbik és az LMP is támogassa az egyházügyi törvény módosítását. Kósa Lajos a tervezetről tartott ötpárti egyeztetés után hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hatályos törvény miatt több egyházis Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, amely igazat adott nekik, de más uniós és nemzetközi testület is bírálta a jogszabályt. Hírösszefoglaló! Folyamosan frissítve!

Egyeztetést tartottak az egyházi törvény módosításáról és akár még konszenzus is lehet

Budapest – Ötpárti konzultációt tartott Trócsányi László igazságügyi miniszter az egyházügyi törvény módosításának koncepciójáról hétfőn Budapesten.

A Magyarországi Evangélikus Egyház közleménye a közelgő választásokkal kapcsolatban

Budapest – Az alábbiakban a Magyarországi Evangélikus Egyház közleményét olvashatják a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Vallási kispártok is indulnak a német szövetségi választásokon

Wiesbaden – Három keresztyén kis párt is bejelentette részvételét a német szövetségi parlamenti választásokon. Összesen 58 párt és politikai egyesület jelezte részvételét a szeptember 22-i országos választásokon. Forrás: kath.net; idea.de; KVHM.hu – dr. Békefy Lajos
Feliratkozás RSS - párt csatornájára