látogatás

„A remény zarándokaként” indult Irakba Ferenc pápa

Vatikánváros – A remény zarándokának nevezte magát Ferenc pápa Irak muzulmán és keresztény lakosságához intézett videóüzenetében egy nappal pénteken kezdődő négy napos látogatása előtt a biztonsági és járványügyi szempontból is veszélyesnek tartott térségben.

Erdő Péter bíboros a budakeszi evangélikus templomba látogatott

Budakeszi – Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek 2021. február 11-én magánlátogatást tett a Budakeszi Evangélikus Egyházközség már kész, de még fel nem szentelt templománál.

Államtitkári látogatás a budakeszi evangélikus templomnál

Budakeszi – 2020. december 3-án Soltész Miklós a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár és Füleky Zsolt építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár látogatta meg a most elkészült budakeszi evangélikus templomot (Budakeszi Evangélikus Templomért Alapítvány).

Amerikai önkéntesek tettek látogatást az elnök-püspöknél

Budapest – Hűen a korábbi évek szép hagyományához idén is a Hálaadás ünnepe előtt látta vendégül Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) „Fiatal felnőttek a globális misszióban” (YAGM) programjának magyarországi önkénteseit dr. Fabiny Tamás püspök az Északi Püspöki Hivatalban, 2019. november 5-én.

Finnországban jártak a kanizsai evangélikusok

Nagykanizsa – A Nagykanizsai Evangélikus Egyházközség tagjai a közelmúltban látogatták meg a finnországi testvérgyülekezetüket. A kapcsolat a saloi közösséggel csaknem három évtizedes múltra tekint vissza. A programok közt kirándulás és lelkiségi alkalom – közös áhítat és kétnyelvű istentisztelet – egyaránt szerepelt.

Testvérek Csehországból – Hasonlóságok és különbségek nyomában

Budapest – Immár második alkalommal találkoztak február 27–28-án hivatalosan a Cseh Testvérek Egyházának és a Magyarországi Evangélikus Egyháznak a vezetői. A tavalyi brnói tanácskozás után idén a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület székhelyére, Győrbe érkeztek a cseh vendégek. A találkozó kapcsán Vladimír Zikmund országos felügyelővel és Oliver Engelhardttal, az egyház országos központja külügyi osztályának vezetőjével beszélgettünk egyházukról és magyarországi tapasztalataikról.

Államtitkári látogatás egyházunk elnök-püspökénél

Budapest – Dr. Fabiny Tamás elnök-püspök az északi egyházkerület székházában fogadta Menczer Tamást, a KKM tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárt. A találkozón részt vett Baczoni Dorottya főosztályvezető és Kovács Endre kabinetfőnök, politikai főtanácsadó. Egyházunk részéről jelen volt Cselovszkyné dr. Tarr Klára, az ökumenikus és külügyi osztály vezetője.

Hazánkban járt Antje Jackelén svéd érsek

Budapest – A budapesti Svéd Nagykövetség meghívására hazánkba érkezett a Svéd Evangélikus Egyház érseke, Antje Jackelén. Érkezésének napján, 2019. március 29-én a Magyarországi Evangélikus Egyház vendégeként ellátogatott az Evangélikus Országos Múzeumba, ahol Fabiny Tamás elnök-püspök vezetésével megtekintette a tárlatot és annak becses kincsét, Luther Márton végrendeletét.

Kondor Péter evangélikus püspök a metodista egyházközpontba látogatott

Budapest – 2019. március 19-én délelőtt a Szuperintendensi Hivatalba látogatott az evangélikus egyház új püspöke Kondor Péter. A vendéget Khaled László szuperintendens és Pásztor Zoltán országos laikus elöljáró köszöntötte.

„Betlehem, Betlehem a te határidba...”

Betlehem – Egyházunk több vezetője is tagja volt annak a csoportnak, amely magánúton a Szentföldön járt. Részt vett az utazáson Fabiny Tamás elnök-püspök, akit a régi személyes kapcsolat okán Munter Isaq, a Betlehemben működő evangélikus gyülekezet lelkésze hivott meg szolgálatra, a város szívében álló, német misszionáriusok által a XIX. század végén épült templomba.

Oldalak

Feliratkozás RSS - látogatás csatornájára