evangélikus pedagógus

Evangélikus pedagógusok tanévzárója – Díjazott pedagógusok, jubiláló intézmények

Kiskőrös – Az evangélikus oktatási intézményekben dolgozók tanévzárójának az a nyári evangélikus pedagógusakadémia tekinthető, amelyet – egyházunk országos irodájának nevelési és oktatási osztálya és az Evangélikus Pedagógiai Intézet (EPSZTI) közreműködésével – ezúttal a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium szervezésében rendeztek meg július 2–4. között a névadó szülővárosában.

Evangélikus pedagógusokat is kitüntettek – Balog Zoltán: A versenyképes oktatás és az értékalapú nevelés kiegészítik egymást

Budapest – A kormány célja, hogy összekösse a versenyképes oktatást és az értékalapú nevelést, amelyek nem kizárják, hanem jó esetben támogatják egymást – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából tartott díjátadón, kedden a Pesti Vigadóban. A kitüntetettek között evangélikus intézmények pedagógusai is voltak.

Az új tanév mint lehetőség – Megrendezték az I. Evangélikus Pedagógus Konferenciát

Aszód – A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának Nevelési és Oktatási Osztálya, valamint az Evangélikus Pedagógiai Intézet közös szervezésében az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégiumban került megrendezésre az I. Evangélikus Pedagógus Konferencia. A program a TÁMOP-3.1.17-15-2015-0011 Reformáció az oktatásban 2015. Fenntartás, megújítás, szolgálat és szolgáltatás az evangélikus köznevelési rendszerben projekt keretében került megrendezésre.

„Harcold meg a hit nemes harcát” – Evangélikus pedagógusok országos találkozója zajlik Békéscsabán

Békéscsaba – „Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.” (1Tim 6,12) E köré az igei mottó köré fonódik az idei evangélikus pedagógusok számára rendezett országos találkozó, amelynek a Békéscsabai Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Kollégium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ad otthont. Szöveg: evangelikus.hu, fotó: Valentínyi Erika
Feliratkozás RSS - evangélikus pedagógus csatornájára