napközis tábor

Királyságot alapított harminc lutheránus

Kaposvár – Első alkalommal szervezett nyári napközis tábort a Kaposvári Evangélikus Egyházközség. Az egyhetes programsorozaton mintegy harminc fiatal vett részt. A tábor témája a királyok mellett Sámuel, az utolsó bíra volt.

Angyali örömök – A józsefvárosi gyülekezet tábora

Budapest – A Budapest-Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség augusztus 3-7-ig napközis tábort tartott Angyali örömök címmel. A tábor vezetője Bolba Márta, evangélikus lelkész volt tíz önkéntes táborvezető segítségével. A tábor létszáma 38 és 25 fő között változott.

Csodálatos napközis tábor volt a kisapostagi templom udvarán

Kisapostag – 2020. július 20-tól 24-ig a kisapostagi evangélikus templomba, annak játszóteres udvarára és kisházába hívogattuk a gyermekeket. Az öt napos tábor alatt Jézus csodatételeiből ismerhettünk meg közelebbről párat és ezeket fel is elevenítettük.

Evangélikus napközis tábor Nyíregyháza-Rozsréten

Nyíregyháza – Rozsrét – Evangélikus szervezésben napközis tábort tartanak Nyíregyháza-Rozsréten, 2017. 07. 31 és 08. 04. között. Az első fotókat adjuk közre.

Napközis tábort tartottak Harkán

Harka – Negyvenkét fő részvételével tartottak napközis tábort a Harkai Evangélikus Egyházközség szervezésében, 2017. június 19-23. között.

Napközis hittantábor Kisapostagon – Frissült

Kisapostag – Nyári napközis tábort tartottunk a gyülekezeti házban, a templomban, és annak udvarán. Jézus gyermekekkel kapcsolatos történeteit tanultuk és az áhítatok pedig az Ószövetség gyermekekkel foglalkozó részeiből valók.

Evangélikus tűzoltó napközis tábor volt Nyáregyházán

Nyáregyháza – „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket, mert ilyeneké az Isten országa” (Máté 10,14) – az egyhetes táborra 19 gyermekkel telt meg a Nyáregyházi Evangélikus Egyházközség gyülekezeti terme és udvara.

TEMPI Szegeden

Szeged – Az alföldi városban van egy egyedülálló kezdeményezés, egy ötnapos napközis tábor a hittanos gyerekeknek. Ilyenkor megmozdul az egész gyülekezet, a résztvevő fiatalok mellett az ifisek segítenek a lebonyolításban, az anyukák és nagymamák hoznak süteményt, készítenek ételeket, hogy senki ne maradjon testi-lelki táplálék nélkül. Erről írt most egyik szegedi ifisünk, Ocskó Márk. Fogadjátok szeretettel, utánozni is ér más gyülekezetekben. Szöveg: Ocskó Márk, fotó: Magyari Bettina

Napközis tábort tartottak a dombóvári evangélikusok

Dombóvár – 2013. július 1- 5 között került megrendezésre a Dombóvári Evangélikus Egyházközség első napközis tábora. A gyülekezet hittanosai reggel 8 órától délután 16 óráig voltak együtt a parókián. A csodálatos nyári időben igazán tartalmasan teltek a tárbor napjai – de erről a mellékelt képek talán minden szónál „beszédesebben” tanúskodnak... Jövőre is várnak mindenkit sok szeretettel! Szöveg és fotó: Szabó Szilárd

Tanultak és játszottak a napközis táborban Tolnanémediben

Tolnanémedi – Dávid király volt a témája a nyári napközis tábornak, amelyet harmadik alkalommal rendeztek meg a településen az evangélikus egyház szervezésében. Forrás: teol.hu, szöveg: Venter M.
Feliratkozás RSS - napközis tábor csatornájára