A hétfő reggeli áhítat így kezdődött: Kedves Táborozók!

Már túl vagyunk a nyár felén. Ki-ki biztos már több élménnyel gazdagodott. Ma egy olyan hét kezdődik, ahol olyan élményeket is gyűjthettek szívetekbe, ami nem csak szeptemberig marad meg lelketekben. „Az ember azt nézi ami a szeme előtt van, de az Úr azt is ami a szívekben van.”

Ma egy olyan hét kezdődik itt Kisapostagon, ahol a szívbéli dolgokra is kíváncsiak vagyunk. A világ ugyanis telis-tele van olyan dolgokkal ami azt látja, azt nézi ami kézzel fogató. Ilyen például egy ház vagy egy autó, egy számítógép vagy egy trendi telefon, egy szép cipő vagy divatos ruha. De hogy ezeket a tárgyakat örömmel és hálaadással használjuk azt ki nézi? A boltosoknak épp elég az ha szüleink ezeket megveszik. De kit érdekel, hogy ezeket milyen örömmel és egyáltalán mások boldogságára használjuk-e? Nekik oly mindegy, hogy másokat csupán bosszantunk velük, irigységre gerjesztjük, vagy épp megosztjuk örömünket. Ezen a héten szeretném, ha megosztanánk örömeinket és megosztanánk azt az érzést, ami Isten szeretetének hívunk. Ma egy olyan bibliai történetet hallhattatok Sámuel próféta könyvéből, ami szintén erről szól.

„Az ifjú Sámuel pedig az ÚR szolgája volt Éli felügyelete alatt. Abban az időben ritkaság volt az ÚR igéje, nem volt gyakran látomás. Egy napon az történt, hogy Éli a szokott helyén feküdt. Szeme már homályosodni kezdett, alig látott. Az Isten mécsese még nem aludt el, és Sámuel ott feküdt az ÚR templomában, ahol az Isten ládája volt. Az ÚR szólította Sámuelt, és ő így felelt: Itt vagyok. Majd odafutott Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így válaszolt: Nem hívtalak, menj vissza, feküdj le! Elment tehát, és lefeküdt. De újra szólította az ÚR Sámuelt, Sámuel pedig fölkelt, odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ő azonban így felelt: Nem hívtalak, fiam, menj vissza, feküdj le! Sámuel még nem ismerte az URat, mert az ÚR még nem jelentette ki igéjét neki.

Az ÚR azonban harmadszor is szólította Sámuelt. Ő pedig fölkelt, megint odament Élihez, és ezt mondta: Hívtál engem, itt vagyok. Ekkor értette meg Éli, hogy az ÚR szólítja az ifjút. Azért ezt mondta Éli Sámuelnek: Menj, feküdj le, és ha újból szólít, ezt mondd: Szólj, URam, mert hallja a te szolgád! Sámuel elment, és lefeküdt a helyére. Az ÚR pedig eljött, megállt, és szólította, mint azelőtt: Sámuel, Sámuel! Sámuel pedig így felelt: Szólj, mert hallja a te szolgád. Akkor az ÚR ezt mondta Sámuelnek: Én olyan dolgot fogok véghezvinni Izráelben, hogy aki csak hallja, belecsendül a két füle. Azon a napon beteljesítem Élin mindazt, amit megmondtam háza népéről. Elkezdem, és bevégzem. Mert megjelentettem neki, hogy minden időkre szóló ítéletet tartok háza népén azért a bűnért, amelyről tudta, hogy fiai azzal átkot vonnak magukra, és mégsem fenyítette meg őket. Ezért megesküdtem Éli háza népének, hogy sohasem lehet kiengesztelni Éli háza népének a bűnét sem véres-, sem ételáldozattal. Sámuel pedig feküdt egész reggelig, és akkor kitárta az ÚR házának az ajtóit. De Sámuel nem merte megmondani Élinek a látomást. Éli azonban hívta Sámuelt és ezt mondta: Fiam! Sámuel! Ő pedig felelt: Itt vagyok. Éli megkérdezte: Mit jelentett ki neked? Ne titkold el előttem! Úgy segítsen meg téged Isten most és ezután is, ahogyan eltitkolsz előttem csak egy szót is mindabból, amit kijelentett neked! Elmondott azért neki Sámuel mindent, semmit sem titkolt el előtte. Éli pedig ezt mondta: Ő az ÚR. Tegye azt, amit jónak lát. Sámuel felnövekedett. Az ÚR pedig vele volt, és semmit sem engedett földre hullani igéiből. És megtudta egész Izráel Dántól Beérsebáig, hogy az ÚR prófétájául rendelte Sámuelt. Az ÚR még többször is megjelent Silóban azután, hogy kijelentette magát Sámuelnek Silóban az ÚR igéje által.” (1Sám 3)

Szerdán Apostagon kirándultunk és megnéztük a 12 apostol szobrát, az evangélikus templomban volt az áhítat és utána az apostagi zsinagógát és a faluházat is megnéztük.

A lelkészházaspár fagyis vendéglátása után visszatértünk ebédre Kisapostagra és ott az ötezer ember megvendégelésének történetét tanultuk, társasoztunk, vízibombáztunk.

Pénteken véget ért az evangélikus templomkertben a napközis tábor. Délelőtt fociztunk, kosaraztunk, meglátogattuk a tornaparkot. Ebéd után volt egy kis vízibombacsata, majd megtanultuk a hét mottóját: „Jézus mondja: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké Isten országa."

Köszönjük Kati néni szervezését, ötletét és sok-sok munkáját, Gyuri bácsi áhítatait, tanítását, Jutka mama, Zsuzsa néni, Erzsi néni segítségét, Kriszti néni zenéjét. S a tábor bár véget ért, a közösség mégsem, hiszen már a közeljövőben, vasárnap, az evangélikus templomban találkozunk!