Szabó Szilárd

Az együttélés teológiája és gazdasága – Manchesterben tanácskozott az LVSZ Szolidaritás csoportja

Manchester – 2015. március 2. és 6. között tanácskozott az angliai Manchesterben a Lutheránus Világszövetség Diakóniai Platformjához tartozó Szolidaritás csoport. A találkozó résztvevői számos európai országból érkeztek, hogy tapasztalatot cseréljenek és kölcsönösen tanuljanak egymástól mindazzal kapcsolatosan, ami fontos és meghatározó napjaink európai társadalmaiban.

A művész kezétől a felszentelésig – Végigkísértük a dombóvári oltárképet

Budapest – Dombóvár – Lajta Gábor festőművész Az emmausi vacsora című alkotása díszíti immáron a dombóvári evangélikus templom oltárát. A művésszel először akkor találkoztunk, amikor az alkotás még a műteremben volt, majd nyomon követtük a kép Budapestről Dombóvárra történő leszállítását, felhelyezését és ott votunk a szentelésen is.

Helyére került az oltárkép Dombóváron – Szombaton felavatják Lajta Gábor festményét

Budapest – Dombóvár – Ahogyan arról az evangelikus.hu korábban már beszámolt, Lajta Gábor festőművész Az emmausi vacsora címmel oltárképet készített a Dombóvári Evangélikus Egyházközség számára. Az oltárképet lehetőségünk volt a műteremben és az új helyén is lefényképeznünk. Fotóalbum!

Félmaraton teljes szívvel

Budapest – 2013. szeptember 8-án három evangélikus lelkész állt a 28. Nike Budapest Félmaraton rajtjánál. Keczkó Pál budahegyvidéki, Laczi Roland csővári és Szabó Szilárd dombóvári lelkészek úgy döntöttek, hogy ily módon is megméretik magukat. És Istennek hála egyikük sem találtatott könnyűnek. Abban a szerencsében volt részem, hogy láthattam őket elindulni a több ezres tömegben. Személyes beszámoló. Szöveg és fotó: Laczi Anikó

Napközis tábort tartottak a dombóvári evangélikusok

Dombóvár – 2013. július 1- 5 között került megrendezésre a Dombóvári Evangélikus Egyházközség első napközis tábora. A gyülekezet hittanosai reggel 8 órától délután 16 óráig voltak együtt a parókián. A csodálatos nyári időben igazán tartalmasan teltek a tárbor napjai – de erről a mellékelt képek talán minden szónál „beszédesebben” tanúskodnak... Jövőre is várnak mindenkit sok szeretettel! Szöveg és fotó: Szabó Szilárd
Feliratkozás RSS - Szabó Szilárd csatornájára