anyag

Napi áhítatokkal segítik a gyülekezetek, családok közösségeit

Budapest – A járvány miatt kialakult veszélyhelyzetben gyülekezeteink életterének szűkülése és leállása új kihívások elé állított mindannyiunkat. Pángyánszky Ágnest, az az Evangélikus Hittudományi Egyetem Gyakorlati Intézetének vezetőjét kérdeztük arról, hogyan tudnak segíteni a gyülekezeteknek ebben a helyzetben.

A soproni evangélikus gyülekezet évszázadai

Sopron – A közelmúltban látott napvilágot a Soproni Evangélikus Egyházközség Gyűjteményei anyagát bemutató kiállítási katalógus magyar és német nyelven.

Teremtés hete: Nézd, itt a víz! – Letölthető segédanyag és plakát!

BUdapest – „A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) – a korábbi évekhez hasonlóan – azzal a reménységgel tekint a szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakra, hogy azokban a napokban gyülekezeteink és intézményeink szép rendezvényeken hálát adnak a teremtés csodájáért, a VÍZÉRT, és újra elkötelezik magukat annak védelmére, különös tekintettel a mértékletességre és az újrahasznosításra” – írta dr. Fischl Vilmos a MEÖT főtitkára szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében. Forrás: MEÖT
Feliratkozás RSS - anyag csatornájára