dr. Korányi András

120 éve született Ordass Lajos

120 éve, 1901. február 6-án született Ordass Lajos evangélikus püspök. Ebből az alkalomból Korányi András evangélikus lelkésszel beszélgetünk. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Egyháztörténeti Tanszékének egyetemi tanárával felidézzük, hogy miként tudott Ordass püspök biblikus alapon helytállni a második világháború idején ugyanúgy, mint a kommunista diktatúra alatt, valamint arra is választ kaphatunk, hogy mit üzenhet a 21. századnak Ordass életútja. A videó alatt a püspök prédikációiból válogatott idézetek olvashatók, valamint Ordass Lajos életének kronológiáját is publikáljuk.

Beszélgetés az Égi hívás – földi pálya című kötetről – Videó

Budapest – A Luther Kiadó gondozásában megjelent Égi hívás – földi pálya című kötetről, a lelkészi életpályáról és a szolgálat sokrétűségéről beszélgetett Czöndör István, a Csővári Evangélikus Egyházközség lelkésze, Szabó B. András, a Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség lelkésze, Korányi András, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökhelyettese, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára, valamint Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem nyugalmazott rektora, a kötet szerkesztője, a Pestújhely–Újpalotai Evangélikus Egyházközség templomában, 2020. november 15-én.

Püspök a partvonalon kívülről? – Interjú Korányi Andrással Dezséry László életéről

Budapest – Egy lelkész, aki értett a fiatalok nyelvén, ugyanakkor maga Rákosi Mátyás is fantáziát látott benne. Egy meggyötört életút, mely a sűrűn változó politikai rendszerek mindegyikében próbálta magát pozicionálni, de törekvései rendre kudarcot vallottak. Dezséry László (1914–1977) evangélikus püspök 1950–1956 között állt a Bányai (később Déli) Evangélikus Egyházkerület élén. Korányi András egyháztörténésszel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanárával e meglehetősen ellentmondásos és összetett életútról beszélgettünk.

Bal nyolcas – Avagy rág a szú a zománc alatt…

Lassan, lomhán közelítünk még manapság is Magyarország sok évtizedes szocialista időszakához. Hosszabb ideig talán azért lehetett így, mert a ma élő nemzedékek jelentős részben kötődtek a társadalmi szocializáció szálain keresztül ahhoz a korszakhoz, amelyet a rendszerváltozás utáni években leginkább tagadni, mélybe nyomni, felszínes szlogenekkel ad acta tenni illett.

Luther a leláncolt Bibliát is felnyitotta – Egyházi humánerőforrás képző a pápai látogatóközpontban

Pápa – Az elmúlt hétvégén a Veszprémi Evangélikus Egyházmegyéből érkeztek érdeklődők a gyülekezeti munkatársképző napra. A 2015. évben háromszor terveznek ilyen alkalmakat. A folytatás 2015. április 11-én és június 13-án szombati napokon lesz 9 órától.

Dr. Béres Tamás és dr. Korányi András, valamint dr. Kamp Salamon átvették egyetemi tanári kinevezésüket – Balog: valódi tudóstársadalomra van szükség

Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem két docense, dr. Béres Tamás és dr. Korányi András 2013. október 8-án a Szépművészeti Múzeumban ünnepélyes keretek között vehette át egyetemi tanári kinevezését. A dokumentumot Áder János köztársasági elnök megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adta át – tudta meg szerkesztőségünk Szűcsné Prőhle Líviától az Evangélikus Hittudományi Egyetem főtitkárától. Mellettük dr. Kamp Salamon, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos egyházzenei igazgatója, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense is egyetemi tanári kinevezést kapott. Forrás: EHE, MTI, kormany.hu, fotó: kormany.hu
Feliratkozás RSS - dr. Korányi András csatornájára