VIDEÓ:

„Jézus azzal az elhatározással jött az emberek közé, hogy mindenkit, aki szemét a föld poránál magosabbra emeli, akiben a nemes vágyakozásnak csupán egy kicsiny cseppje lakozik is, elhívjon az ő Atyjához, az Istenhez, ki egyedül érdemes arra, hogy az ember feléje tekintsen vágyakozó nézéssel. Hívta az embereket csodálatos szóval, hívta őket emberfölötti tettel, hívta őket hősies meghalással és hívta őket dicsőséges föltámadással. Azután eltávozott az égbe, ahonnan jött. De hagyott itt a földön valamit: hívogató szavát mindannyiunk számára.” (1924)

„A szétszóródott, békétlen, nyugtalanul rohanó és bűnökkel megterhelt emberiségnek egyedüli menekülése az Isten országa.” (1928)

„Sokan siránkoznak egyházunk fölött. Nem tudom, nem ártanak-e neki többet, mint akik közönyösen, nemtörődve haladnak el mellette?” (1929)

„Úgy hiszem, nincsen komolyan gondolkodó ember, aki Jézus álláspontja mellett nyugodtan elhaladhatna, vagy közönnyel rángathatná a vállát, vagy magosabbnak érezhetné magát nála. Ha ugyanis a történelem vagy az emberiség életére kifejtett hatás mutatja meg valamely személyiségnek a nagyságát, akkor mégiscsak Jézus az összehasonlíthatatlanul nagyobb mindenek között. Senkinek sem volt még csak megközelítően sem olyan hatalmas befolyása az emberiségre, mint neki. Éppen ezért nem tanácsos süket füllel elmennie tanított ideálja mellett.” (1930)

„Az egészséges keresztyénség kivonul az egész élet területére, a természetbe, művészetbe, nemzeti és otthoni épületünkbe, de örömmel tér vissza a templomba. Mint a gyógyult ember, úgy mi is találjuk meg a legbizonyosabban Jézust.” (1930)

„Ha a keresztyénségbe elvisszük kicsi gyermekünket: angyal mozgatja meg a vizet, és új élet csodája indul.” (1930)

„Az Isten hívó szavával való ellenkezést nem lehet könnyű magyarázattal elintézni s ezzel a személyes felelősség súlya alól szabadulni. Az elutasítás valódi oka mindig az, hogy az ember a maga vélt vagy álmodott kis boldogságát fölébe emeli annak az örömnek, amelyet Isten kínál.” (1943)

„Az Isten országa örömére nem lehet erőszakkal kényszeríteni. Ezt bizonyítja az élet tapasztalata és a történelem beszéde. Gyermekedet nem teheted a menny részesévé azzal, hogy kegyességre korbáccsal akarod verni. Az egyház buzgó hívévé sem lehet senkit tenni azáltal, hogy bármilyen kényszerítő hatalmat vonultatunk föl ellene. Amint igaz ennek ellenoldala is, hogy a menny örömétől nem lehet senkit sem megfosztani sem ököllel, sem golyóval. Aki Jézust csak egyetlen pillanatra is megértette életében, világosan tudhatja, hogy ez a szava: »kényszeríts« bejönni mindenkit, a szeretet kifejezése, nem pedig az erőszaké.” (1943)

„[Jézus] élete egyetlen nagy tanítás arról, hogy az ember akkor találta meg igazán önmagát, ha megtanul szolgálni. Tehát nemcsak szóval biztatta követőit a szolgálat elvállalására, hanem élete egyetlen megszakíthatatlan példaadás. Ő maga ezt tette, amikor mint pásztor, fáradsággal kereste az eltévedteket, mint orvos betegeket gyógyított és mint lelkigondozó bűnnel viaskodó szíveket csöndesített meg és töltött meg békességgel. Szolgált akkor is, amikor a keresztfán életét adta váltságul sokakért.” (1944)

„Milyen sajátságos is a mécses kanócának néma beszéde: Nem én világítok. Még csak nem is én égek. Az én tüzem egy lépésre sem igazítana el a sötétben. Én csak eszköz vagyok. Igénytelen létra, melyen a lángot tápláló olaj fölfelé hág a mécses tartályából. A mécses kanócának beszéde keresztyén életünk nagy igazságára oktat: Isten Szentlelke kifogyhatatlan olajával világosságot akar hinteni a világ sötét útjaira. Arra van szüksége, hogy alázatos, szolgálatra kész keresztyén hívek adják oda magukat céljai megvalósítására. Ilyen értelemben kell nekünk szentekké lennünk, akik Isten valóságát kétségbevonhatatlanná tesszük a világ számára.” (1946)

„Add meg ennek a világnak azt az örömöt, hogy benned olyan keresztyént láthasson meg, aki sugározza magából a mennyegző örömét. Így adj a világnak örömöt! Örömöt adj a világnak!” (1956)

„Az Isten és ember közötti kapcsolat ezzel kezdődik: A király elengedi a tartozást. Éppen ez az evangélium! Ezt jött elmondani Jézus. Jó volna egyszer az evangéliumokat ennek szem előtt tartásával végigolvasni.” (1956)

„A bűnbocsánat éltet. Isten irgalma éltet. Ha nem volna irgalmas, akkor már régen végünk volna. – A gyűlölet ugyanis öl. Mindenütt és mindenkor öl.” (1956)

„Szegény magyar népünk, benne szegény magyar evangélikus népünk sok mindentől és sok mindenkitől elhagyatottnak érezheti magát. Csak Jézus nem hagyta el. Szeme szeretettel megsimogatja. És míg az evangéliumra éhező nyájat nézi, így szól mindegyikünkhöz: … »Legeltesd az én juhaimat!«” (1956)

„Jézus szavából ma mindenekelőtt azt értem meg, hogy megszabadít saját magamtól. Szűkkeblű önzésemtől. »Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt.« (Jn 12,25) És ez áldott szabadság, ha nem kell örökösen emberi önzésünk fogságában élnünk.” (1957)

„A világhoz való keresztyén viszonyunk akkor helyes és egészséges, ha életünk fölött egyetlen Urat tudunk: Istent!” (1958)

„Állapodjunk meg egymással szép csöndesen ebben az igazságban: Ahol Istent le akarják taszítani trónjáról, ott menthetetlenül nyomorba süllyed a világ. És ellenkezőleg: Ahol Isten trónja előtt meghódolnak, ott tavaszi virágzás indul a földön is.” (1958)

„Tanítványaidat nem üres kézzel küldted a világba. A legdrágább kincset: a megváltásról szóló evangéliumot bíztad rájuk. Ezt vitték el útjukra. Uram! Többször megfordult már az eszemben: ha tanítványaid, az első keresztyének, a misszionáriusok, a reformátorok csak annyira vették volna figyelembe ezt az akaratot, mint én és társaim, akkor mi a Te evangéliumodról talán sohasem hallottunk volna. Valószínűleg sohasem küldesz engem messze idegen pogány népek közé, de ez nem jelent fölmentést küldetésem alól. Van belmissziói munkaterület is. Talán közelebb, mint gondolnám. Úgylehet – a családi otthonomban.” (1967)

„Uram! Engedd, hogy ajkamon neved mindig úgy csendüljön meg, mint szerelmes szó. Ilyen vallomással engedj elindulnom napi kötelességem teljesítésére. Nem a magam akaratának a megvalósítására, hanem Isten akaratának szolgálatára.” (1967)

Ordass Lajos életének kronológiája

1901. február 6-án mint Wolf Lajos született Torzsán (Ma Szerbiához tartozik).
1912 szeptemberében a bonyhádi gimnázium tanulója.
1920 szeptemberében megkezdi teológiai tanulmányait.
1922 szeptemberében a hallei egyetemen folytatja tanulmányait.
1924. október 5-én lelkésszé avatja dr. Raffay Sándor püspök.
Októberben megkezdi segédlelkészi szolgálatát vidéken. 1927 szeptemberében Svédországba utazik egyéves tanulmányútra.
1929. június 1-től katonalelkész. Augusztusban házasságot köt Kirner Irénnel.
1930 augusztusában részt vesz az uppsalai diakóniai világgyűlésen.
1930 szeptemberétől egyházkerületi missziói lelkész.
1931. június 14-től a ceglédi gyülekezet lelkésze.
1937 augusztusától a Pest megyei középegyházmegye esperese.
1941. november 2-án a budapest-kelenföldi gyülekezet hívja lelkésznek.
1944. március 19-én Ordassra magyarosítja nevét. A németek bevonulnak Magyarországra.
1945. szeptember 27-én a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspöke.
1947 februárjától júliusiág előadókörúton vesz részt Skandináviában, Svájcban, az USA-ban, júliusban Lundban, a Lutheránus Világszövetség gyűlésén, ahol alelnöknek választják.
1948 szeptemberében valutáris váddal perbe fogják, és kétéves fogságra ítélik.
1949 januárjában Túróczy Zoltán püspök felkeresi szegedi fogságában.
1950 márciusában a váci fegyházba kerül egyszemélyes zárkába.
1950. április 1-jén az Egyházi Különbíróság megfosztja püspöki tisztjétől.
1950. május 30-án szabadul a börtönből.
1952-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház két püspökséget szervez: a Déli és az Északi Egyházkerületet.
1956. július 11-én az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője felkeresi rehabilitálási ügyben.
1956. augusztus 4-én a Lutheránus Világszövetség képviselői és az Állami Egyházügyi Hivatal között létrejön a rehabilitálási megegyezés.
1956 októberében az Állami Legfelsőbb Bíróság, majd az Egyházi Bíróság megsemmisítik az 1950-ben hozott elmarasztaló ítéletet.
1956. október 14-én tartja első igehirdetési szolgálatát nyolcévi hallgatás után.
1956. október 30-án lemond püspöki tisztéről Dezséry László.
1957. augusztus 15-én a minneapolisi világgyűlés kezdő istentiszteletén igehirdető szolgálatot végez. Újra alelnökké választják.
1957. október 25-én levelet ír az Állami Egyházügyi Hivatal elnökéhez.
1958. június 18-án az Elnöki Tanács leirata alapján ismét elmozdítják.
1958 novemberében Káldy Zoltánt püspökké választják.
1963-ban Ordass nem utazhat Helsinkibe a 4. világgyűlésre.
1966-ban új egyházi törvény lép életbe az evangélikus egyházban.
1971-ben az izlandi egyetem tiszteletbeli doktorává választja.
1978. augusztus 14-én elhunyt.
1978. augusztus 19-én temetik a budapest-farkasréti temetőben.
(A Keresztyén Igazság 1989. júniusi lapszámában megjelent életrajz szerkesztett változata. Forrás: Ordass.hu)

Korábbi videóink: