Zánka

Nemzetközi diákvezető konferenciát tartottak Zánkán

Zánka – Tizenkilencedik alkalommal rendezte meg az idén a keresztény iskolákat összefogó szervezet, az ACSI (Association of Christian Schools International) szokásos diákvezető konferenciáját, melyre rekordnagyságú, 373 résztvevő érkezett, 18 ország 41 iskolájából. A Székács József Evangélikus Óvoda Általános Iskola és Gimnáziumból öt diákot kísértem el a konferenciára, egy volt diákunk pedig segítőként tevékenykedett.

Akinek a szocializmus alatt a házában tartották az istentiszteleteket

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Forrás nélkül elapad az életünk

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Akinek az Úr vezeti az életét

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Akinek a szeretethimnusz kíséri az életét

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. A reformáció 500. évében ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Keresztút Zánkán

Zánka – Keresztutat állítottak a zánkai temetőben. Gelencsér Ferenc alkotását 2016. október 21-én, pénteken a történelmi egyházak képviselőinek részvételével adták át.

Beszélő kövek – VIDEÓ!

Ezer kilométer kerékpárral egyháztörténeti utakon az ezeréves Magyarország tiszteletére. A pesterzsébeti evangélikus ifjúság kerékpártúrája.

Zánkán gyűltek össze az evangélikus tanulók

Zánka – Nemzetközi ifjúsági találkozón vettek részt az orosházi diákok. Forrás: beol.hu, szöveg: Cs. I.
Feliratkozás RSS - Zánka csatornájára