Amint azt a tájékoztató füzetben is olvashattuk, a jelenlétünk megtiszteltetés, kiváltság és felelősség. Isten különleges céllal hívott el bennünket a Balaton partjára, Zánkára. Ez a konferencia is azt a célt szolgálta, hogy Isten teljesíteni tudja a tervét a mi életünkben. 

2016. szeptember 27-én a kora délutáni órákban izgatottan érkeztünk meg a Gyermeküdülő főépületébe. Kísérőtanárként és korábbi résztvevőként tudtam, hogy mi vár ránk, a diákjaimat igyekeztem felkészíteni, a hangulatot és azt az érzést azonban csak hozzávetőlegesen lehet leírni, amit a több száz részt vevő együttes dicsőítő éneklése, vagy a közös játék, a meghitt beszélgetések, az Istennel való találkozások jelentenek a fiatalok szívében és lelkében. 

Minden évben egy ige alkotja a konferencia vezérfonalát. Az idei alkalomra a szervezők nem egy igét választottak, hanem egy témakört, mely köré szőttek több igét is. A téma a „Bölcsességgel vezetni” volt, az igék pedig Jób könyvéből, a Példabeszédekből, és Máté evangéliumából hangzottak el. A konferencia fő előadója az Amerikai Egyesült Államokból érkezett Brad Belcher volt, aki 1997 óta szolgál a gyülekezetében. A három nap alatt öt előadást hallgattak meg a résztvevők, melyek során a bölcsesség kezdetétől, annak növekedésén át eljuthattunk a bölcsesség gyakorlatának gondolatáig, közbeékelve a bölcsesség gyakorlatának kihívásaival. Néhány mondat az előadásokból:

• „Csak Isten tudja megnyitni a szemünket, hogy láthassuk az értékeket.”  
• „Gyakran hihetetlen távolságot kell megtennünk, hogy valami értékeset találjunk.”
• „Szükségem van Istenre az életemben, hogy megbocsássa a bűneimet.”
• „Az élet egy utazás számomra, de merre menjek? Honnan tudhatom?”
• „Meg fogom ismerni Isten jóságát abban, hogy megmutatja majd, merre menjek, kivel találkozzak, sétáljak együtt, és ő azt fogja mondani: »Erre menj!«”
• „Isten nem árul el nekünk mindent! Csak a következő lépést az utunkon.”

Az előadások után a diákok elvonultak kisebb beszélgető csoportokba, ahol megbeszélhették az elhangzottakat, azt, ami éppen foglalkoztatja őket. A beszélgetések során megismerhették egymást, egymás kultúráját, hitét. Mindemellett műhelymunkára is sor került három alkalommal, melyekre a résztvevők előzetesen jelentkezhettek, érdeklődésüknek megfelelően. A műhelymunkák ebben az évben négy területet foglaltak magukba: 1. önismeret, 2. kapcsolatépítés, 3. embereket vezetni, 4. az eredmények megvalósítása. 

A kísérőtanárok számára is szerveződtek beszélgető csoportok, mi is megismerkedtünk más kultúrákkal, más népekkel, kollégákkal. Ebéd közben és a szabadidőnkben is kihasználtuk a lehetőséget az eszmecserére, a tapasztalatok megosztására. 

A találkozó záróestjén pedig egyféle akciótervet kellett ismertetni, ami a háromnapos konferencián szerzett élmények alapján fogalmazódott meg a résztvevőkben. Konkrét terveket vártak a résztvevőktől, miként tudják az elsajátított vezetői képességeiket Isten tervének megvalósításában hasznosítani. Mi igyekeztünk nem túlságosan elrugaszkodni a valóságtól és hangzatos terveket megfogalmazni, csak annyit előrevetíteni, amit mi magunk meg tudunk valósítani. Így fogalmazódott meg bennünk egy imádság-doboz, melybe minden diák beleteheti a nevét, aki szeretné, hogy érte imádkozzon valaki, ill. szívesen foglalja imába társa nevét egy adott időszakban. (Az ötlet onnan származott, hogy a konferencia minden résztvevőjéért név szerint imádkozott valaki a világban.) További terveink között szerepel bátorító igék kihelyezése, terjesztése a városban, a „minden nap legalább egy valakivel tégy jót” mozgalom indítása, valamint személyes üzenetként hasznosítható téphető üzenetfal létrehozása, hogy ki-ki egy-egy ismerősének, barátjának átadhasson egy jókívánságot, ha éppen úgy gondolja. A mellékelt képen éppen az látható, amikor egy másik országból érkezett résztvevő (a jobb oldalon csíkos pólóban) mond imádságot a mi kis csapatunkért, iskolánkért, a terveink sikeres megvalósításáért. 

Szeretettel ajánlom mindenkinek átgondolásra a fenti sorokat, mert úgy gondolom, mindannyiunk számára van mondanivalója. Hiszen a folyamatos munka azt jelenti, hogy a nehezebb utat választjuk, mert hisszük, hogy megéri. Megérte elvinni öt diákomat, mert olyan élményben volt részünk, amit máshol nem lett volna lehetőségünk, és amiért mindannyian hálásak vagyunk Istennek, hogy az életünkbe vezette mindazokat, akikkel találkoztunk, akikkel beszélgettünk, akik társunkká váltak a földi utazásunk során. 

Az alábbi sorok bizonyítják, hogy nem csak én, mint kísérőtanár, hanem a diákok is nagyszerű pillanatokat éltek át a konferencia idején. 

Hári Csenge: – Minden előadás során tettünk egy lépést affelé, hogy elsajátítsuk, hogyan legyünk bölcs vezetők. Megtanultam, hogy nem kell megfelelnünk a világ elvárásainak; nem kell tökéletesnek lennünk. Megtanultam, hogy az ösztönzés jótékonyan hat az emberekre, és azt is, hogyan segítsek egy barátnak, ha szüksége van rá. Mindezt bibliai példákon keresztül sajátíthattam el. Úgy érzem, ez a pár nap elindított bennem valamit. Elhatározásokra jutottam, és terveket szőttem. Új embereket ismerhettem meg, és közben gyakorolhattam a nyelvet is. 

Krucsai Alexandra: – Az előadásokon kívül csoportokba voltunk beosztva, ahol átadhattuk csoporttársainknak a megszerzett tudást és kifejthettük véleményünket a témában. Ezen a foglalkozáson döbbentem rá arra, mennyire mélyen és elszántan hisznek a résztvevők. Az ő hitük ösztönzött arra, hogy én is még jobban higgyek és törekedjek Isten akarata szerint élni. A négy nap alatt szerzett élményeimről szívesen meséltem családomnak és barátaimnak is.

Kovács Fanni: – Érdekes volt látni, hogy különböző népek miként élik meg az Istennel való személyes kapcsolatukat, hogyan állnak magához a kereszténységhez. Volt, aki ég felé tárt karokkal énekelt, imádkozott, de volt olyan is, aki csak lehajtotta a fejét, és úgy dicsőítette az Urat.

Nagy Dávid András: – Minden csapattársam barátságos volt, emellett úgy viselkedtek, mintha már évek óta ismernénk egymást, s ez pozitív csalódás volt, mivel rosszabbra számítottam. Jó volt megismerni más nemzetiségűeket. Aki a legmesszebbről jött, egy srác volt Kirgizisztánból.

Szemenyei László: – Az egész konferenciát összefoglalva nagyon hasznosnak tartom mind nyelvtanulás, mind a hit kérdésével kapcsolatban, úgy gondolom, hogyha a jövő évben is lesz lehetőségem, biztosan elmennék újra szivesen.

A szerző az orosházi Székács-iskola tanára.