megbocsátás

Buktatók és dobbantók – Közösen a megbocsátás és a megbékélés útján címmel szervez ökumenikus konferenciát az Anglikán–Lutheránus Társaság (ALS).

A megbocsátás az egyik legnehezebb dolog a világon. Főképp, ha azt látjuk, hogy ezzel még nem tesszük meg nem történtté az esetet, velünk maradnak a következmények. Mi a helyzet a legszörnyűbb tettel: amikor valaki gyilkosság következtében veszíti el egy szerettét?

Szinte már kellemetlenül sokat beszél az egyház a bűnről, mintha soha semmi nem lenne elég jó, amit teszünk. Természetesen nem erről van szó, de akkor hogyan érti a Biblia a bűn fogalmát, miért tekinti már az újszülött csecsemőt is bűnösnek, és hogyan tudunk megszabadulni ennek a ránk nehezedő súlyától? Erre keresi a választ a három szolgatárs: Nagy Zoltán esperes Békéscsabáról, Lázárné Skorka Katalin Mezőberényből és Zsíros András gerendási lelkész.

Életünk egyik legnagyobb kihívása, hogy a vélt és valós terheinket ne csak meg tudjuk különböztetni egymástól, hanem a „válogatást követően” kezdeni is tudjunk velük valamit. Ezek közül is talán a legnehezebben kezelhetők a titkaink és a magunk által másoknak vagy a mások által nekünk okozott sebek. Mindezek idővel a mindennapjainkat befolyásoló terhekké válhatnak. A Szentírás arra tanít minket, hogy ne csak letenni tudjuk ezeket, hanem helyettük vegyünk fel valami egészen mást.

Nem a mi tisztünk megbocsátani annak, aki nem ellenünk vétett. Nem veheti meg senki a megbocsátást olimpiai aranyakkal, nagyemberséggel. Legfeljebb a félrenézést. A Kiss László-történetben talán ez a legfájóbb. Fájó, mert egy félrenézésre, hazugságra épült nagyszerű karrier omlott a porba. Pedig másutt akár ragyoghatna is. És fájó, mert politikai rendszerek jöttek-mentek, kormányok, kormányfők, kormánypártok változtak. Ami maradt: a félrenézés technikája, a nagyemberség bűnelfedő ereje, a vétkesek közt cinkos hallgatás.

Apám nagy bűnös volt. Én magam azért nem mentem haza arra a hétvégére, amikor meghalt, mert nagyon haragudtam rá, egy olyan bűn miatt, amiért soha nem kért bocsánatot. Hiszem viszont, hogy Isten nagyobb az én szívemnél. Ezért nem kell görcsösen kapaszkodnom az elhunytak emlékébe, még akkor sem, ha maradtak elrendezetlen ügyek. Rábízhatom őket Istenre, a halott és az élő – bár halandó – szeretteimet egyaránt. Mert Ő sokkal jobban szereti őket, mint amennyire én szeretem.

„Auschwitzban nem a zsidóság, hanem a kereszténység halt meg” – mondta Kassai Ildikó A magányos Isten című, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen tartott konferencián, ahol egy rabbi, egy evangélikus püspök, egy katolikus plébános, egy történész és egy vallásfilozófus elmélkedett a holokauszt „isteni felelősségéről" és azon kérdésről, hogy vajon van-e joguk és egyáltalán képesek-e a túlélők, valamint az elhunytak unokái a megbocsátásra.

„Szeresd felebarátodat, mint magadat” – mondja Jézus. Bizony ez a kard is kétélű. Szinte csak azzal az élménnyel és magyarázattal találkoztam, hogy bizony milyen jó lenne, ha úgy szeretnénk másokat, mint saját magunkat! Aztán itt meg is állok, mert elérkeztünk a legfontosabb kérdéshez és a megbocsátás lényegéhez. Forrás: nlcafe.hu. Szöveg: Kadlecsik Zoltán

Budapest – A Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) meghívására Magyarországra látogatott Jean-Michel Pannier, aki a hatvanas-hetvenes évek fordulóján hippiként élte életét Franciaországban. Tinédzser korától kezdve az alkoholizmus és a kábítószerezés határozta meg mindennapjait. Kereste az élete értelmét, vágyott a szeretetre és az elismerésre, de csak bántást és pofonokat kapott. Anyja agresszív volt vele, apja pedig elhagyta őket. Fosztogatásból, orgazdaságból, drogok árulásából élt. Hogy hogyan sikerült kijutnia ebből a mélységből, könyvében és egy sajtótájékoztatón mesélte el. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna. Videó: Győri András Timótheus