Ismerek egy asszonyt. Évtizedekkel ezelőtt, még kamaszlány volt, egy férfi a kora esti utcán megtámadta. Amikor a kést érezte a torkán, és minden erő kiszaladt a lábából, és már majdnem megtörtént, a férfi futni hagyta. Nem kedvességből, vagy mert megesett rajta a szíve. Csupán elhagyta a férfierő. Persze, megeskette, hogy senkinek nem fog beszámolni a történtekről. A lány szorongását talán enyhítette, hogy maga mellett tudhatta a szüleit. Hogy volt bátorsága feljelentést tenni. Hogy nem keveredett a titkolózás és a szégyen évekig, évtizedekig tartó spiráljába. Nagy szerencséje, hogy szexuális erőszak végül nem történt, ám amit átélt, megalázó, beteges, rémes és erőszakos volt. Az élmény mocsárszagú búvópatakként ma is ott van az életében. Volt, hogy a boldog szerelem épp feledtette vele. Vagy épp többet gondolt a jövőre, mint a múltra. Már-már azt hitte, végleg túl van rajta, amikor egy kiszolgáltatott helyzetben - a szülőasztalon - újra feltört benne a megalázottság érzése. Mert ennek ilyen a természete.

Ha jogilag el is évül, ha a tettes leüli a megítélt büntetést, ha jóvátételt fizet, ha, ha és ha – a sértett egy életen át hordozza magán vagy magában a bélyeget.

Magyarországon minden harmadik nőt bántalmaztak már, minden ötödiket rendszeresen veri a partnere és minden tizedik ellen szexuális erőszakot is elkövettek. És nehogy azt higgyük, hogy a sötét utcán történnek ezek a szörnyűségek. A megalázó tettek több mint felét – szerte a világon – családtagok, rokonok, a baráti kör tagjai követik el. Elgondolkodtató, hogy egy magyarországi vizsgálatban a megkérdezettek 88%-a véli úgy, hogy teljes mértékben családi belügy, ha egy férj vagy feleség sértő, megalázó dolgokat mond házastársának. A bántalmazás azonban ritkán „áll meg” a megalázásnál, gyakran összefonódik egyéb erőszakfajtákkal. Ezek 97%-át férfiak követik el.

A továbbiak a KötőSzó blogon olvashatóak.