terápia

Félszáz kisbárány érkezését várják a tótkomlósiak

Tótkomlós – Az evangélikus egyházközség 2015-ben, terápiás célra beszerzett állatai közt bárányok is legelésznek a szeretetotthon mögötti zöld területen. Az állomány évről évre gyarapodik, egy hete elkezdődött az ellés, ma már tíz kicsi jószág örvendezteti meg gondozóit. Kamilla, a csacsi pedig immáron hat éve mindent szemmel tart. Állítólag az egyébként csendes állat hangosan jelez, ha újabb gyapjas látja meg a napvilágot. Szpisák Attila lelkész érdeklődésünkre elmondta, az első bégető 1,5 kilósan érkezett és társaihoz hasonlóan szépen cseperedik.

„Ajándékozó”-kúra – Segítség, tervek, célok a Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat Szenvedélybeteg Nappali Ellátásánál

Tótkomlós – A Tótkomlósi Evangélikus Szeretetszolgálat 2014 őszén új szolgáltatást indított, amelynek az új építésű Luther Ház ad otthont. A Szeretetszolgálat szenvedélybetegek rehabilitációs intézménye, amely alkohol-, drog-, és egyéb függőségi problémával küzdő szenvedélybeteg részére a vonatkozó jogszabályok szerinti terjedelemben teljes körű ellátást biztosít.

Családterápiás családlelkigondzó képzésre lehet jelentkezni – Tanfolyamvezető: Hézser Gábor

Budapest – Debrecen – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kérésére tesszük közzé a jelentkezési feltételeket.
Feliratkozás RSS - terápia csatornájára