LEGO

Lego-templom kiállítás nyílt Aszódon

Aszód – Az aszódi evangélikus általános iskolában Lego-templom kiállítást szerveztek az úrvacsora éve és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére. A kezdeményezés megálmodói ezzel szeretnék a figyelmet felhívni arra, hogy milyen fontos az istentisztelet, a szentmise helyszíne. 

A nagy Lego kaland

Szarvas – Már sokszor bizonyítottuk, hogy intézményünk, a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium elkötelezett a természettudományos oktatás színvonalának emelése és népszerűsítése tekintetében, törekszünk a diákok minél szélesebb körében felkelteni az érdeklődést a természettudományok iránt és egyúttal olyan területekkel, szakirányokkal megismertetni őket, amelyek az utóbbi időben erősödtek meg, esetleg kevésbé ismertek, de remek lehetőségek rejlenek bennük.

Csúcsszuper! – Bibliai történeteket ábrázoltak Lego-figurákkal a pilisi hittanosok

Pilis – 2012 januárjában formabontó hittanórát tartottak a pilisi evangélikus gyülekezet 5. és 6. osztályos hittanosainak. A gyerekek feladata az volt, hogy pár doboznyi Lego kocka segítségével bibliai történeteket ábrázoljanak – tudta meg szerkesztőségünk Krámer György püspökhelyettestől. A pilisiek kreativitása határtalan volt, az égő csipkebokortól kezdve Nóé bárkáján át a tenger lecsendesítéséig mindenféle történetet ábrázolni tudtak. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Krámer György

15.000 hazai rászoruló gyermek karácsonyfája alá kerül LEGO játék

Budapest – Dán partnerének, a DanChurchAid közreműködésével válik részesévé az Ökumenikus Segélyszervezet a LEGO Foundation idei nagy játékfelajánlásának. A segélyszervezet szeretné, ha a „karácsonyig eljutna hazai partnerszervezeteihez ez a nagy kamionnyi adomány. Az összesen 15.000 gyermek számára kreatív időtöltést lehetővé tevő játékokat közösségi körbe járó (napközi, óvoda) vagy így élő (családok átmeneti otthonai, gyermeket gondozó intézetek) rászoruló gyermekek kapják. A közösségi felhasználás alapkövetelmény a mintegy 4 millió forint értékű LEGO illetve DUPLO adomány kiosztásakor. Az Ökumenikus Segélyszervezet által vállalt jelentős logisztikai feladatokkal bíró adományátadás is kapcsolódik a ”szeretet.éhség.” Országos Adventi Adománygyűjtéshez. Forrás: segelyszervezet.hu
Feliratkozás RSS - LEGO csatornájára