levél

A lelkészek beoltását kérték

Budapest – Közös levélben fordult a belügyminiszterhez Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke, melyben azt kérik, hogy a papokat, lelkészeket és hitoktatókat – körülbelül tízezer főt – a pedagógusokkal együtt sorolják be az oltási rendbe.

Posztumusz „Levél díszpolgára” címet adományoztak Schrödl János evangélikus lelkésznek

Levél – Halála után Levél díszpolgára címmel tüntették ki Schrödl János lelkészt áldozatos munkájáért a német ajkú lakosság hetvennégy évvel ezelőtti kitelepítésére megemlékező kétnapos rendezvényen.

Protestánsok a teremtésvédelemért – Nyílt levél Áder Jánosnak

Budapest – A magyarországi protestáns egyházak teremtésvédelmi szervezetei nyílt levelet írtak Áder Jánosnak. „Eddigi eredményeink és közös céljaink fényében nagyon sajnáljuk, hogy Magyarország most azon négy ország közé tartozik (Lengyelországgal, Csehországgal és Észtországgal együtt), akik a 2019. június 20-i európai uniós csúcstalálkozón megakadályozták annak a célnak az elérését, hogy Európa 2050-re nullára csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátását. E célnak az elérése mindannyiunk közös érdeke és felelőssége, beleértve a következő generációkat is.”

Levelek és ami mögöttük van

Budapest – Rendhagyó alkalommal folytatódott a Budavári Evangélikus Szabadegyetem idei őszi szemesztere, hiszen a megszokott előadás helyett egy frissen megjelent, izgalmas könyv formabontó bemutatóján vehettek részt az érdeklődők. Hermann-Joseph Frisch „Kedves Márton testvér! Kedves Ferenc testvér!” című kötete egy Luther Márton és Ferenc pápa közötti képzelt levelezésen keresztül, teológiai alapállásból elemzi, értelmezi korunk legfontosabb problémáit.

Reformációi emlékfát ültettek Levélen

Levél – A pünkösdhétfői istentisztelet után, 2017. június 5-én, a hívek jelenlétében áldotta meg Kiss Miklós, a Győr-Mosoni Evangélikus Egyházmegye esperese, helyi lelkész azt a juharfát és emléktáblát, amelyet a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület ajándékozott a Mosonmagyaróvár-Hegyeshalom-Levél-Rajkai Társult Evangélikus Egyházközségnek a reformáció jubileumi évének tiszteletére.

Dr. Martin Junge LVSZ-főtitkár levelet írt a lutheránus tagegyházaknak a lundi reformációi megemlékezés után

Lund – Genf – Dr. Martin Junge, a Lutheránus Világszövetség (LVSZ) főtitkára az október 31-én Lundban megtartott közös katolikus–evangélikus reformációi megemlékezés után levelet írt a tagegyházak vezetőinek. Írását most szó szerinti fordításban közöljük.

A Szociális Munka Napja: „A vigasztaló Isten munkatársaiként állhatunk a vigasztalás szolgálatában”

Budapest – Dr. Fabiny Tamás diakóniáért felelős püspök a Szociális Munka Napján levelet intézett az evangélikus intézményhálózatban diakóniai területen dolgozó munkatársakhoz. Az alábbiakban ezt adjuk közre.

Az egyház belepusztul a nyelvébe

Pozitív és negatív véleményeket, indulatokat váltott ki a napokban német nyelvterületen a keresztény Erik Flügge ifjú politikai tanácsadó, ügynökségvezető véleménye, aki saját internetes honlapján az egyházi nyelvvel, nyelvezettel számolt le. A közösségi médiában hullámokat verő írást ezúttal magyarul is közzéadjuk. Vajon igaza van-e a szerzőnek? – tesszük fel vele együtt mi is a kérdést.

A Lutheránus Világszövetség köszönetet mondott XVI. Benedek pápának ökumenikus törekvéseiért

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 2013. február 28-án, a katolikus egyházfő szolgálatának utolsó napján köszönetet mondott XVI. Benedeknek, amiért támogatta az ökumenikus törekvéseket, és vezető szerepet töltött be a mozgalomban. Forrás: LWI, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Tájékoztató az állami általános iskolákban az erkölcstanoktatásról és a helyette választható hit- és erkölcstanoktatásról - Dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár levelét közöljük

Budapest - Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hetek óta rengeteg olyan jelzést kap, mely szerint egyes iskolaigazgatók már „lezárták a hit- és erkölcstanra való jelentkeztetést”, vagy hogy „eleve eldöntötték, hogy csak erkölcstan lesz az iskolában meghirdetve”. Erre válaszként dr. Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár minden állami iskola intézményvezetőjének küldött egy levelet, amelyben arra kéri őket, hogy várják meg a törvényhez kapcsolódó rendelettervezetet, s csak utána kezdjék el a szükséges feladatok intézését, minden korábban megkezdett intézkedést pedig függesszenek fel. Az alábbiakban a levelet közöljük.

Oldalak

Feliratkozás RSS - levél csatornájára