Tatai Evangélikus Egyházközség

Bearanyozott évtizedek a tavak városában – Közelkép a tatai evangélikus gyülekezetről

Hívogató fény árad ki a tatai Bárány utcai evangélikus templom ablakain az alkonyatba forduló, hideg januári délutánon. Franko Mátyás, a gyülekezet lelkipásztora jön elénk, és invitál szívélyesen a Tatán és a környező településeken élő mintegy félezer evangélikus hívő lelki otthonába. A gyülekezet lapját, a Lutherrózsát magazinunk rendszeresen szemlézi a Tallózó rovatban, így olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen az itteni közösség és lelkésze sem. Ez alkalommal egy személyes közelkép, egy gyülekezeti és családi portré felvételére érkeztünk Tatára.

„Már megint pécselyizel?” – Beszélgetés Pákozdi Csabával

Pákozdi Csaba a Tatai Református Gimnázium 10. A osztályos tanulója. Nemrégiben első díjat nyert egy pályázaton. Csabával lelkésze, Franko Mátyás hetente két órában találkozik az evangélikus hit- és erkölcstan oktatás keretében, s most elért, komoly sikeréhez kapcsolódóan a lelkipásztor vállalta a jó hírről tudósító interjúkészítő szerepét.

Megjelent a Luther-rózsa augusztusi száma

Tata – A Tatai Evangélikus Egyházközség gyülekezeti lapjának augusztusi száma az interneten is elérhető.
Feliratkozás RSS - Tatai Evangélikus Egyházközség csatornájára