terrorizmus

Az Iszlám Állam hátteréről - Az újonc dzshihadisták alig ismerik a vallást

Nemrég a Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozón tartottak Iszlám és Európa címmel izgalmas kerekasztal-beszélgetést. A héten pedig meglepő információkat közölt az AP amerikai hírügynökség arról, hogy a toborzott újoncok alig tudnak valamit az iszlámról, ez teszi lehetővé az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek, hogy a hitnek a saját céljait, a lehető legnagyobb területszerzést és mészárlást alátámasztó változatát kényszerítsék rájuk.

Az Európai Parlament népirtásnak minősítette az Iszlám Állam rémtetteit

Brüsszel – Strasbourg – Népirtásnak minősítették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek a közel-keleti etnikai és vallási kisebbségek ellen elkövetett rémtetteit az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén.

„A keresztény elvekkel a napi politikában ritkán találkozhatunk” – Beszélgetés Nógrádi Györggyel

Budapest – „Egy olyan világban, ahol szinte minden a pénzről szól, a pápa és a különböző keresztény egyházak megszólalásaira az emberek nagyon várnak és vágynak” – véli Nógrádi György, aki szerint vallásháború folyik a világban. A biztonságpolitikai szakértővel az Iszlám Államról, az arab világról, a menekültkérdésről, hatalmi érdekekről és erkölcsről is beszélgettünk.

Barack Obama az Iszlám Állam terroristáit a keresztes lovagokhoz hasonlította

Washington – Barack Obama elnök legutóbbi kijelentése ellen politikusok, egyházi személyek egyaránt tiltakoznak. Van olyan történész, aki egyenesen az elnök történelmi ismereteit teszi kérdésessé. A Nemzeti Imareggelin, melyen sok külföldi meghívott is részt vett Washingtonban a múlt hét csütörtökjén, az elnök a Boko Haram és az Iszlám Állam terrorjára utalva így fogalmazott: „A keresztyéneknek és más vallások képviselőinek jó lenne leszállniuk a magas lóról és alázatot gyakorolniuk”, mivel valamennyiük történelmi múltjában vannak erőszakos időszakok. Példaként az inkvizíciót és a keresztes hadjáratokat említette. S hozzátette: a hit pervertálása, megrontása ott van minden vallásban.

Iszlám és terrorizmus, avagy civilizációk összecsapása?

Napjainkban sok ember él sztereotípiák között és hajlamos az „arab” vagy „iszlám” szót hallva a terrorizmusra asszociálni. Az arabokról vagy az iszlámról beszélve miért jut rögtön az eszünkbe a terrorizmus? Vajon mik az iszlám és terrorizmusnak az alapgondolatai és ezek összeegyeztethetőek-e egymással? Igaz-e hogy itt civilizációk összecsapásáról kell beszélni amikor az iszlám terrorakciókról hallunk vagy teljesen más indítékok kerülnek előtérbe? Ezekre a kérdésekre kereste a válaszokat cikkében dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára.
Feliratkozás RSS - terrorizmus csatornájára