– Úgy tűnik, mintha az Iszlám Állam a semmiből bukkant volna fel az utóbbi időszakban. Létrejöttére még ma is különböző találgatások vannak. Hogyan erősödhetett meg ez a szerveződés? Kik állnak mögötte? Ön hogyan látja ezt a kérdést?

– Az alapdilemma az, hogy ma a világon három nagy hatalom van, Európa nincsen benne. Ennek rengeteg előnye és hátránya van. Az Európai Unióhoz tartozó 28 állam szinte minden kérdésben szűken vett nemzeti érdeket képvisel: az ukrán válságtól kezdve, a migráció kérdéséig Európa nem egységes. Azokkal az elvekkel, amelyeket a kereszténység hirdet, a napi politikában sajnos ritkán találkozhatunk.
A globalizált világban rengeteg ember érzi úgy, hogy a globalizáció vesztese. Ezt érezzük az arab világban és ezen túl az iszlám világban is. Az arab világ szerepe és súlya például a bruttó GDP-t illetően lecsökkent, a kulcskérdésekben – mint például az informatika, az angol nyelvtudás – ezek a térségek óriási hátrányban vannak.
Az Iszlám Állam előzménye az, hogy hosszú évszázadok óta folyik az élet-halál harca a síita és a szunnita vallás között. A siita félhold azt jelenti, hogy Iránban síita többség van és szövetségi rendszerébe tartozik Irak, ahol a lakosság közel többsége síita. A Nyugat hagyományosan a szunnita kisebbséget, ennek keretében pedig korábban Szaddam Husszeint támogatta. Ide tartozik még az a Szíria, ahol a lakosság 6-8 százaléka síita, más néven alevita és ide tartozik a Hezbollah szervezet Libanon déli részén.
Az alapvetően nyugati és szunnita stratégia az volt, hogy ezt a síita félholdat meg kell bontani a leggyengébb láncszemnél és ez a leggyengébb láncszem Szíria. Ezért elkezdtek különböző csoportokat támogatni. Az egyik ilyen csoport volt maga az Iszlám Állam, amelyet a Nyugat hozott létre és eredetileg teljesen más feladatot szántak neki. De ez az Iszlám Állam – ahogy korábban azal-Káida is – radikalizálódott.
Elképesztő anyagi támogatást kaptak Katartól és Szaúd-Arábiától, akiknek az alap hozzáállása az volt, hogy azért támogatták ezt a formációt, mert a síita Iránt akarták gyengíteni. Nyugati felhördülésre Katar és Szaúd-Arábia persze leálltak a támogatással, a valóságban azonban magánszemélyekként tovább folytatták a támogatást.
És a szervezet elkezdte önjárását: Létrehoztak egy kalifátust és területükön adókat szednek. Gyilkolják a hozzájuk nem tartozókat: a síita iszlám képviselőit, de a más vallásúakat, így a keresztényeket is.

Ennek hatására Európa úgy érezte, hogy tenni kell valamit. Az évtizedek óta vesztes és működésképtelen iraki kormány felkérésére, amerikai vezetéssel létrehozunk most egy 60 országból álló szövetséget arra, hogy az Iszlám Államot szétverjük. Igen ám, de senki nem hajlandó harcoló alakulatokat küldeni.
Odaküldenek logisztikát, légierőt, hírszerzést, őrzés-védést, ami szükséges, de nem elégséges a győzelemhez. Egy elhúzódó háborúban az idő nem nekünk dolgozik!
Az irakiak azt mondják, hogy ők az Arab Liga (a szunnita államok) támogatásával fellépnek és ők majd kiverik Irakból az Iszlám Államot.
Sajnos az iraki hadsereg gyengén ment előre és az ország közepén Tikritnél megálltak és nem tudták bevenni a várost még úgy sem, hogy harmincezres támadóerővel mentek 500-600 védővel szemben. Csak nyugati támogatással tudták megszerezni a várost.
Jelenleg az a helyzet, hogy júniusra várható a következő nagy csapás északon Moszul ellen.
Ezzel lassan Irakból valóban ki lehetne nyomni az Iszlám Állam erőit, de ennek vetületeként rengeteg ember terroristaként otthagyja majd a térséget és hazatér.
A legtöbb terrorista Szaúd-Arábiából, Líbiából, Tunéziából és Marokkóból érkezett, de rengetegen jöttek Európából is, azok közül a családok közül, ahol a 2., 3., 4. és 5. generációs családok is képtelenek voltak integrálódni.
Franciaországban bejelentették, hogy 1573 nyilvántartott terrorista van, és a miniszterelnök szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e merénylet az országban, hanem az, hogy mikor.
Arányaiban Belgiumban van a legtöbb terroristagyanús egyén, de rossz a helyzet Nagy-Britanniában és a skandináv országokban is. Németországban pedig városi szinten tartják nyilván a terroristákat, de mégsem tudnak mindenkit nyomon követni.

– Milyen kilátásaink vannak akkor? A katonai beavatkozás úgy tűnik, hogy igencsak negatív hatásokkal járhat a jövőre nézve...

– A Nyugat jól tette volna, ha az elmúlt évtizedekben nem avatkozott volna be a térségben, mert a beavatkozások kontra produktívak voltak és pontosan ellenkező hatást értek el. Ugyanakkor a mi segítségünkkel olyan szélsőséges szervezetek jöttek létre, amelyet ma önmagában a muzulmán világ nem tud szétverni. Szükségük van a segítségünkre. 
Ahogyan említettem, a lehetőség az, hogy beavatkozunk Irakban, de tudjuk, hogy ezek az emberek szét fognak széledni. És Szíriában még akkor sem lesz megoldás. Itt az alapvető dilemma az, hogy a Nyugat jelentős része ma Aszaddal nem akar tárgyalni. Nélküle, ellenére ugyan fel lehet lépni, de akkor az egész országban vákuumot hozok létre és olyan káosz lesz, int ami jelenleg Líbiában van. Jól fontolóra kellene hát venni, milyen lépések a célravezetőek.

– Térképek keringtek a világhálón arról, hogy az Iszlám Állam meddig szeretne terjeszkedni. Ön szerint fennáll a veszélye annak, hogy Magyarországot területét veszélyeztető támadás éri?

– Van a PR és a realitás. A PR az jól hangzik. Az Iszlám Állam ominózus térképén az összes olyan terület szerepel, ahol valaha iszlám hatalom volt. Rajta van Európa jelentős része, így Magyarország is, a 150 éves török hatalom eredményeként. Ennek semmilyen politikai realitása és konzekvenciája nincsen. De jól hangzik, hogy az országok fenyegetve érezzék magukat.
Ugyanakkor azt látom, hogy Európa nem hajlandó tudomásul venni, hogy a muzulmán világ egyre nagyobb része ellenünk van és szimpatizál az Iszlám Állammal.
Nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni, hogy például egyes felmérések szerint a Nagy-Britanniában generációk óta élő muszlimok 80 százaléka azt vallotta, hogy a Charlie Hebdo elleni fellépés jogos volt! Nem merjük tudomásul venni, hogy Észak-Afrika liberális államaiban a lakosság jelentős része szimpatizál az Iszlám Állammal.
Az Iszlám Állam a legjobb embereiket küldi nyugati egyetemre és képeztetik őket. Gyakorlatilag mi neveljük ki őket. Egy mindenen túlnőtt hatalmi központ jött létre a mi segítségükkel, ami ellen logikailag a katonai fellépést lehet kezdeményezni, de ez is ahogyan említettem, felemás dolgokat szülhet.
Az idő pedig nem nekünk dolgozik. Egyiptomban egyszer valaki azt mondta nekem, „nektek van órátok, de nincsen időtök, nekünk nincsen óránk, de van időnk!” Ezek igen nagy igazságok.

– Fontos kérdés, hogy valójában mit akarunk elérni? Békét, demokratikus államok létrejöttét a térségben, a terrorizmus kiszorítását?

– Jó lenne, ha a politikai döntéshozók nem mondanák meg a világ minden részén, hogy mi a tuti.
A franciák közölték, hogy hajlandóak Szíriát bombázni, majd újjáépítik. Ugyanezt képviselték Líbiában is.
Négy évvel ezelőtt, amikor elkezdődött az Arab Tavasz, az összes nyugati szakértő azt mondta, hogy végre győz a demokrácia. De mitől győzött volna, amikor a feltételrendszerek nem voltak meg ehhez?
A beavatkozások nyomán a helyzet mindenütt rosszabb lett, mint korábban volt. A Nyugatnak át kellene gondolnia a realitásokat és ennek megfelelően azt, hogy milyen stratégiai célokat követ. Ebben a felállásban rendkívül nagy szerepe lehet az egyháznak. Egy olyan világban, ahol szinte minden a pénzről szól, a pápa és a különböző keresztény egyházak megszólalásaira az emberek nagyon várnak és vágynak. Az elmúlt néhány évtizedben főleg az európai emberek jelentős része stabil fogódzókat keresett és ez a fogódzó az egyház lehet.

– Keresztény emberként azonban azt érezzük, hogy veszélynek vagyunk kitéve. Etiópiában, Líbiában, Egyiptomban, Szíriában, Nigériában és még sorolhatnám... keresztényeket gyilkolnak. Ön szerint ez a 21. század vallásháborúja?

– Igen, sajnos jelenleg vallásháború zajlik. Samuel P. Huntington A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása című könyvével vált világszerte ismertté, de amikor ezt megírta, senki sem hitt neki.
Amikor 25 évvel ezelőtt az egyik legismertebb amerikai szakértő leírta azt, hogy véget ért a harc és a demokrácia a világon mindenütt győzött, alaposan melléfogott. Sehol nem ért véget a harc. A világ folyamatosan háborúzik, csak új helyzetek vannak. A legjobb biztonságpolitikai szakértők, így Henry Kissinger, Paul Kennedy könyvei briliánsok, de amit a jövőről írtak abból egy szót nem találtak el. Francis Fukuyama leírta azt, hogy a demokrácia mindenütt a világon győzni fog. Ez utópia.
Ténylegesen folyik vallásháború: részint a keresztények ellen, részint a különböző csoportok között, ahogyan ön mondta, a világ számos országában, kontinensein.

– Európa sokáig a multikulturális társadalmat hirdette, a kereszténység pedig fokozatosan veszített eközben az erejéből. A szélsőséges vallási megnyilvánulásokkal szemben jelenleg az európai ember számára – úgy érzem – nincsen menekvés a kereszténység tanai felé. Nem vagyunk felvértezve, hiszen sokan nem is ismerik ennek a vallásnak a nézeteit.

– Európa három nagy vezetője, Merkel, Sarkozy és Cameron is kijelentették a multikulturális társadalom bukását. Ha ezt öt évvel korábban jelentik be, akkor megbuktak volna. Most egy ilyen megállapítás elfogadott.
Az alapvető dilemma az, hogy Európa sok kérdésre nem tud választ: ki fogja kifizetni a nyugdíjakat? Ki fog olyan munkákat ellátni, amire a hazai lakosság nem hajlandó? Kiket, hány embert célszerű befogadni? Erre a 28 tagállam 28-féleképpen válaszol.
Az első vendégmunkások 1957-ben az unió jogelődjének idején jöttek be Európába, de akkor még kellett ember Európában. Döntő többségükben Dél-Európából és Észak-Afrikából jöttek. A vendégmunkások képzett vagy képzetlen munkaerőt jelentettek több országban. A második és harmadik áramlat befogadása és integrálása már nehézségbe ütközött.
Az Európai Unió tagországai ma is különböző módon állnak a menekültkérdéshez. A Földközi-tengeri államok és a szárazföldiek más és más véleményt képviselnek. Se szándék, se pénz nincsen a megoldásra. A 28 államnak azonban egységes koncepciót kellene kidolgoznia, de probléma, hogy Európa jövőjéről sincsen egységes kép.
Van egy francia modell, amelyik azt mondja, hogy a nemzetállamok Európája vagyunk, de a döntéseket az államok maguk hozzák. Van a német modell, amely város tartomány, ország, Európa felépítmény alapján hozza létre az Európai Egyesült Államokat. A két modell azonban nem közeledik egymáshoz.
Senki nem akarja a halottakat a Földközi-tengeren, de ahhoz, hogy a helyzet normalizálódjon, az Észak-Afrikai országokban el kellene érni, hogy ezek az emberek ne szálljanak vagy ne szállhassanak hajóra!

Magyarország számára a fő kihívást az jelenti, hogy szárazföldön jönnek az emberek. Probléma azonban, hogy ha az osztrákok lezárják a határt, nálunk maradnak a menekültek. Ha Európa visszatoloncolja ezeket az embereket, akkor hozzánk küldi vissza, hiszen nálunk léptek be az unió schengeni területére. A menekültek befogadása horribilis pénzbe kerül, a magyar nemzetgazdaság, de a magyar társadalom sincsen felkészülve erre.
Európa az utóbbi évtizedekben az egyéni élvezetek és a pénz felé ment el. Az, hogy az elmúlt időszak pápái sokkal aktívabban voltak, mint az elmúlt évszázadokban, az rendkívül szükséges volt. Új világhelyzet van. A pápáktól elvárás, hogy az új világhelyzet kihívásaira tudjanak és merjenek választ adni és ezt megteszik. És ugyanez vonatkozik a kereszténység más felekezeteire és képviselőire is.

– De pont a kereszténység ad bizonyos kérdésekre – a jézusi tanításból fakadóan – igen egyértelmű válaszokat, amelyek azonban a gazdasági vagy politikai érdekekkel nem összeegyeztethetőek. Például a menekültkérdéssel kapcsolatban a Bibliában az áll, hogy fogadjátok be a gyengéket, elesetteket...stb.

– Igen, ebben a kérdésben igaz az, hogy csak azt kell befogadni, aki nekem kell.

– A szelektálás már igazán nem keresztény hozzáállás...

– Igen, itt az európai érdekeket kell figyelembe venni. Aki a pontrendszernek megfelel, aki fiatal, nyelvet tudó, az integrációra képes és aki nem jelent bizonyos idő után komoly terroristaveszélyt.
Németországból akik elmentek a Közel-Kelere harcolni, egyharmaduk visszatért és a német titkosszolgálat nem tudja lefedni őket.

– Az evangélikusság szerte a világon segítséget nyújt a válsághelyzetekben. De azt látjuk, hogy a kisebbségben lévő egyházak tagjai közül sokak már olyannyira veszélybe kerültek, hogy a megoldást az európai befogadás jelenthetné számukra. Ha azonban eljönnek onnan és nem tartanak ki utolsókként a területen, akkor meg gyakorlatilag megszűnhet az adott régióban a kereszténység. Mégis mit tehetnek az európai egyháztestek a világ többi részén elő keresztényekért?

– Magyarország kijelentette, hogy az iraki keresztényeket befogadja. Egyiptomban a lakosság 10-12 százaléka keresztény. 9-10 millió embert jelent ez. Ekkora embertömeget Európa nem képes befogadni.
A cél tehát az lenne, hogy ezek az emberek ott élhessenek és gyakorolhassák szabadon a vallásukat, ahol születtek. Ezt elérni szörnyű nehéz dolog, de meg kell próbálni.
Felszámoljuk a szegénységet, a maláriát, az analfabetizmust – Európa korábban ilyen megnyilatkozásokat tett és nézzük meg, mi lett belőlük. Eltelt 20-30 év és semmi nem valósult meg belőlük.
Azt látom, hogy rengeteg ember vágya az, hogy segítsen. Az egyházaknak az a küldetésük, hogy segítsenek, de összetett folyamatok zajlanak, többek között a kisebbségek ellen, és nehéz e téren legalább félsikert elérni.
Miközben Európában a mecsetek száma növekszik, aközben az arab országok zömében tilos keresztény templomot építeni.
Ebben az egész „élet-halál” harcban Európa teret veszít és teljesen új hatalmi tényezők nőnek fel (Kína).
Joschka Fischer írta, hogy „Németország Európának túl nagy, a világnak túl kicsi”. Itt tartunk. Németország ugyan Európa gazdasági, kulturális, politikai, katonai és morális vezető hatalma, mégis önmagában nem képes még egy ukrán válságban sem a céljait elérni. Egységes európai nézetekre lenne szükség, de ez sajnos utópia. A politika papíron csodálatos, morálról, szent elvekről szól, a valóságban hatalomról, érdekekről.

– A kereszténység párbeszédet folytat más vallások képviselőivel. Az iszlám vallási képviselői elhatárolódnak azoktól a nézetektől, amelyeket a terroristák vallanak. Látszólag tehát „mellettünk vannak”. Vagy mégsem?

– A mellettünk-ellenünk kifejezés nem jó erre a helyzetre. Ők ugyanis a saját nézeteiket vallják. Meggyőződésem szerint a vallási vezetők nem radikálisok, de a világ radikalizálódik. És nem csak a muzulmán világ! Egy idő után a kérdés az lesz, hogy a megfelelő iszlám vezetők képesek lesznek-e ezeket a mozgalmakat mederben tartani. Sok helyen úgy tűnik, hogy sajnos kicsúszott a kezükből az irányítás.