néptánc

Aki a néptánc hatására talált rá az egyházra

Láthatóan evangélikus – Mai evangélikus arcképcsarnok. Ismerje meg egy-egy gyülekezeti tag gondolatán keresztül az evangélikus egyház mai színességét.

Hogyan működik a néptánc a távoktatásban?

Szombathely – A Credo Rádió szerkesztője, Pusztai Kriszta a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola egyik tanárával, Molnár Péterrel arról beszélgetett, hogy a digitális oktatás a néptánc területén mennyire működik.

Pünkösd hétvégéjén kolozsvári vendégek jártak Szombathelyen

Szombathely – „A harminc fős kolozsvári csapat 2019. június 7-én, pénteken este érkezett Szombathelyre. A mieink az egyetem Zenepedagógiai Tanszékének épületében rendezett táncházban fogadták a őket” – írták a szombathelyi Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Művészeti Iskola honlapján.

MEGiNT eltelt tíz év!

Budapest – Március első napjaiban ünnepelte 10 éves jubileumát a MEGiNT, vagyis a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozója. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium és a Martin György Kulturális Egyesület közös szervezésében megvalósult rendezvény a 2010-es kezdete óta töretlen népszerűségnek örvend keresztény fiataljaink körében.

Néptáncos évadzáró a Vasutasban – A Szeberényi diákjai is ropták

Békéscsaba – Táncbemutatóval egybekötött évzárót tartott a Tabán Néptánc Egyesület a VOKE Vasutas Művelődési Házban szerdán délután. Az együttes felnőtt tagjai mellett óvodások és iskolások adtak bepillantást családjuknak és az érdeklődőknek a tanévben végzett munkájukba.

300 résztvevő volt az idei MEGiNT-en

Budapest – 2018. március 2–3-án hangos volt a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium épülete a népzenétől és néptánctól. 9. alkalommal gyűltek össze ugyanis az ország legkülönbözőbb pontjairól az evangélikus iskolák diákjai, hogy részt vegyenek a MEGiNT-en, a Magyarországi Evangélikus Gimnáziumok Népművészeti Találkozóján, mely idén rendhagyó módon március első hétvégéjén került megrendezésre a Martin György Kulturális Egyesület és a fasori gimnázium szervezésében.

Játszóház Brassóban

Brassó – 2015. október 12-én került sor az első játszóház megrendezésére, melynek a Brassói Evangélikus Egyházközség ad otthont és egyben támogatja is.

Az Y-generáció nem vacakol! – Interjú Barcsay Zsomborral a MEGiNT-ről

Budapest – Barcsay Zsombor nem csak táncosként van jelen: kulturális találkozót szervez, egyesületet alapít, önkéntesként dolgozik az egyetem mellett… Azok figyelmére is érdemes, akik sóhajtoznak a mai fiatalság állapota felett.

A Podmaniczky evangélikus iskola alsós néptáncosai több alkalmon is felléptek a hétvégén

Budapest – Mozgalmas volt a hétvége a Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskola és Óvoda néptáncos növendékei számára. Szombaton a rákosligeti Csekovszky Árpád Művelődési Házban léptek fel az elsősök, vasárnap pedig a második és harmadik osztályosok csapata a rákoskeresztúri Fő téren felállított adventi piac színpadán adta elő a Kuti Albert néptáncoktató által betanított, többségében erdélyi és sváb táncokat. Videós és képes beszámoló. Videó és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A néptánc tartást ad – Beszélgetés Kallós Zoltán néprajzkutatóval

Budapest – A magyarországi evangélikus gimnáziumok népművészeti találkozójának (Megint) fő előadója Erdélyből Kallós Zoltán, a neves néprajzkutató volt. Vele készített interjút Nagy László az Evangélikus magazin részére. Ebből közlünk most egy részletet. Szöveg: Nagy László

Oldalak

Feliratkozás RSS - néptánc csatornájára