– Önnek egész életében mindig fontos volt, hogy a magyarság megmaradásáért küzdjön. Vajon a népzene, a néptánc útja a jövőben is a fiatalok megtartásának útja lehet?

– Ne vegyünk mást, csak a táncházmozgalmat. Ez egy olyan szórakozási forma, amely megköveteli a viselkedést és egyfajta tartást. Nem úgy van, mint a diszkóban, hogy késelünk, szurkálódunk, drogozunk, villanyt oltogatunk... Meg lehet nézni egy táncházas társaságot, hogy hogyan viselkedik. Ez bebizonyosodott a nemzetközi táncháztalálkozón a Sportcsarnokban,  amilyen rend marad utánuk. Tehát nem úgy van, mint amikor egy diszkózenekar vagy más zenekar fellép. Csodálkoztak a rendfenntartók is, hogy hogyan viselkednek a táncházasok. Így is lehet viselkedni.

– A táncnak, az éneknek az üzenete magában hordozza a magyarságnak az évezredes üzenetét is. Hogyan maradhat ez fönn?

– Például a válaszúti katonakísérőnek csuvas változata van, ami legalább kétezer évre vezethető vissza. Például Kodálynak is vannak ilyen tanulmányai, hogy csuvas és magyar dallamokat állított egymás alá. Legalább kétezer éves dallamok, amelyeket nekünk is kötelességünk megőrizni és továbbadni a következő nemzedéknek.

– A mai napon Martin Györgyre is emlékeztünk. Ön együtt dolgozott Martin Györggyel, együtt gyűjtöttek Erdélyben is. Hogyan emlékezik rá?

– Én a '60-as években ismertem meg Andrásfalvy Bercin keresztül. Ugyanis mint néprajz szakosok meglátogattak engem Moldvában. Később együtt filmeztünk Mérában és Bonchidán. Aztán jöttek, amikor csak lehetett. Így alakult ki a barátságunk. Martin Györggyel közösen mintegy harminc faluban filmeztünk. A mezőségi tánckultúra izgatta a legjobban. Gyűjtéséből olyan táncok kerültek elő, amelyekről nem is tudtak mostanáig. Például a nemzetségek tánca, aztán előkerült a szászka, amiben egy legény két leánnyal táncol, és aminek nincs semmi köze sem a szászokhoz.

– Előadásában is üzent az itt lévő fiataloknak. Röviden összefoglalva mi lenne az, ami magyarságunk megmaradásának alapfeltétele lehetne?

– A hagyományok. A magyar nyelv, a magyar zene, a magyar tánc, a magyarságtudat, ami sajnos Magyarországon nem olyan erős, mint nálunk. Nálunk erősebb a nemzeti érzés, a magyarságtudat. Itt volt gondja rá a múlt rendszernek, hogy kiölje a magyar fiatalokból ezt a nemzeti öntudatot. Azon kell dolgozni most, hogy ez meglegyen. A tanárokon múlik minden.

– És a kapcsolaton az anyaország és Erdély között...

– Azon is, igen, a határokon túli magyarokkal tartott kapcsolaton, mert a magyar népi kultúrában nincsenek se történelmi, se földrajzi határok. A művelt kultúrában sem, hiszen azért láthattuk Kós Károly vagy Nyírő József tevékenységét, meg Wass Albertét is. Ugyanígy említhetjük Csoórit, Nagy Lászlót, Németh Lászlót vagy Illyés Gyulát, hogy csak néhányat emeljek ki közülük.

– Mondhatjuk azt, hogy a magyar nyelvnek mint anyanyelvnek a megtartása számára segítséget jelent, hogy a népzene, a népdal, a néptánc szintén fennmarad mint zenei anyanyelv?

– Sajnos sokan nem élnek evvel. Tulajdonképpen az a baj, hogy nem is ismerik. Mert ha valaki nem kóstolta valaminek az ízét, nem szeretheti. Így van ez az étkekkel is. De ha egyszer belekóstolt a néptáncba, népdalba, akkor tud választani. Hiszen akkora a magyar zenei anyag, van mihez nyúlni! Míg például a németeknél négy-ötszáz dallam van csak, a magyaroknál több százezer. Én magam több mint tizennégyezer felvételt készítettem.