zárás

Eredményesen zárult a „Hármas kötés” – digitális közösségben gyermekeink jövőjéért című projekt

Nyíregyháza – A Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség, mint konzorciumvezető, valamint a Balatonboglár-Hács-Somogyvámosi Társult Evangélikus Egyházközség és a Magyarországi Evangélikus Egyház, mint konzorciumi partnerek a Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Digitális környezet a köznevelésben” című (EFOP-3.2.3-17) pályázat nyerteseként 79,93 millió Ft támogatásban részesültek a „Hármas kötés” – digitális közösségben gyermekeink jövőjéért című projektjük megvalósításához.

Véget ért a házasság hete

Budapest – A budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban tartott ünnepi szentmisével ért véget hivatalosan is a 2021-es házasság hete. Az alkalmon személyesen is részt vett Herczegh Anita, a házasság hete központi programjainak fővédnöke és férje, Áder János köztársasági elnök.

„Maradjatok otthon a lelketekben!” – Díjátadással zárult az ökumenikus imahét Debrecenben

Debrecen – Az ökumenikus imahét debreceni záróalkalmának a református nagytemplom adott otthont 2021. január 24-én. A szertartás keretében a Both Antal Teológiai és Kulturális Alapítvány átadta Pro Unitate in Christo díját Bóna Zoltán református lelkésznek, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa volt főtitkárának.

Vége van az első félévnek

Miskolc – A 2020/2021-es tanév első féléve január 22-ig tartott. A félév végi lezárásokat a digitális oktatás nem nehezítette meg. Az osztályozóértekezleteket követően, a diákok és szüleik január 31-ig értesülnek a teljesítményeket igazoló érdemjegyekről.

Zárva lesz a Luther Kiadó könyvesboltja

Budapest – Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a Luther Kiadó könyvesboltja (Budapest VIII. ker., Üllői út 24.) július 31. és augusztus 7. között zárva tart. Nyitás: augusztus 10-én, hétfőn 9 órakor.

Isten tud közel hozni minket egymáshoz – üzeni a házasság hete

Budapest – A hazánkban tizenkettedszer megrendezett házasság hete programsorozat záró szentmiséjére 2019. február 17-én, a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban került sor. A liturgiát Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök vezette.

Elektronikus adatbázis, konferenciák és tárlatok is megvalósultak a Reformáció MNL projektben

Budapest – Elektronikus adatbázis, tárlatok, konferenciák és országos diákvetélkedő is megvalósult a reformáció 500. évfordulója alkalmából elindított Reformáció MNL elnevezésű projektben, amelynek ünnepélyes záróeseményét 2018. október 30-án tartották a Magyar Nemzeti Levéltárban, Budapesten.

Több mint 60 ezren támogatták idén a Magyarországi Evangélikus Egyházat

Budapest – Az adózók közül 60 036 fő ajánlotta fel idén adója 1%-át a Magyarországi Evangélikus Egyház javára, ezzel 308 804 940 forinttal támogatták idén egyházunk társadalmi szolgálatát. A felajánlott összeg összesen 45 832 940 forinttal nőtt 2018-ban, a felajánlók száma pedig 2 429 fővel több, mint a tavalyi évben volt. Köszönjük felajánlásaikat!

Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság

Budapest – Megtartotta záróülését a Reformáció Emlékbizottság 2018. január 18-án, csütörtök délelőtt az Országházban. A testület – melynek elnöke Orbán Viktor miniszterelnök, tagja Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, valamint a protestáns történelmi egyházak vezetői is – visszatekintett a reformáció 500. évfordulójának eseményeire, értékelte az elvégzett munkát, a Kárpát-medence-szerte megszervezett mintegy 1800 programot – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár az MTI-t.

Reformációi ünnep családi körben

Egyházunk november 11-én 15 órakor a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartja a reformáció emlékévének záróünnepségét. A rendezvényen Gáncs Péter elnök-püspök tart áhítatot, majd Szabóné Mátrai Marianna evangélikus lelkész előadása hangzik el Soha el nem évül címmel. Az ünnepség keretében adják át a Prónay Sándor- és az Ordass Lajos-díjat. A programban evangélikus iskolák, óvodák csoportjai is szerepelnek. Gáncs Pétert kértük villáminterjúra a záróalkalomról. (Az interjú az Evangélikus Élet november 5-én megjelent számában található, az evangelikus.hu késedelemmel közli ezt.)

Oldalak

Feliratkozás RSS - zárás csatornájára