Pakisztán

Ászja Bibi szabad, elhagyhatja Pakisztánt

Iszlámábád – A pakisztáni legfelsőbb bíróság 2019. január 29-én elutasította a felmentő ítélet elleni fellebbezést, ezért a káromlásért korábban halálra ítélt keresztény édesanya végre elhagyhatja az országot, ahol a szélsőségesek fenyegetése miatt nincs biztonságban az élete.

Egy ország gyászolja „Pakisztán Teréz Anyáját”

Több tízezer ember jelenlétében helyezték végső nyugalomra a július 8-án elhunyt Adbul Sattar Edhit, aki évtizedeken át jelentett reményt Pakisztán árváinak, betegeinek és nélkülözőinek. „Mi, szegények, az apánkat vesztettük el ma” – mondta egy gyászoló.

Az EVT elítéli a pakisztáni terrortámadást

Genf – Az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, Olaf Fykse Tveit nyilatkozatában sokkolónak és brutálisnak nevezte a március 27-én több mint hetven halálos áldozatot követelő terrorcselekményt. A főtitkár egyben a pakisztáni kormányt is felszólította, hogy biztosítsa közösségeinek védelmét a fanatikus vallási csoportokkal szemben.
Feliratkozás RSS - Pakisztán csatornájára