Egy ország gyászolja „Pakisztán Teréz Anyáját”

Egy ország gyászolja „Pakisztán Teréz Anyáját”

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu
Több tízezer ember jelenlétében helyezték végső nyugalomra a július 8-án elhunyt Adbul Sattar Edhit, aki évtizedeken át jelentett reményt Pakisztán árváinak, betegeinek és nélkülözőinek. „Mi, szegények, az apánkat vesztettük el ma” – mondta egy gyászoló.

Adbul Sattar Edhi, aki maga is Karachi szegény negyedeiből származott, szeretetszolgálatán keresztül országos léptékű szociális rendszert épített fel ott, ahol erre az állam a mai napig nem volt képes. Önfeláldozó munkával, és egyéni támogatásokból többek között egy 2000 rohamkocsiból álló mentőszolgálatot, 24 órás sürgősségi kórházakat, vérátömlesztő központot, hajléktalan szállókat, árvaházakat és a nélkülözőknek ingyenes temetkezést biztosító ravatalozókat hagyott maga után.

„Ő volt Isten szeretetének valódi megtestesülése a kiszolgáltatottak számára” – mondta Nawaz Sharif, Pakisztán miniszterelnöke az Edhi tiszteletére tartott állami gyászszertartáson.

Edhi munkájára mindig is nagy szükség volt egy olyan országban, ahol a szegénység, az erőszak és az állami korrupció a világon tapasztalt legsúlyosabbak között van. Az állami, illetve a bűnözői csoportok befolyása Edhi szolgálatára is végig valós veszély maradt, emiatt is döntött úgy, hogy a tevékenységéhez nem fogad el sem állam támogatást, sem pedig olyan személyek segítségét, akiknek nem bízott a szándékaiban. Szervezete így teljes egészében magánszemélyek adományaiból működik.

Tovább a KötőSzó blog cikkére.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!