nosztalgia

Régi fényképek kerültek kezembe 1980-ból, Szeverényi János fotói. Teológushallgatóként Max Frisch svájci író Andorra című drámáját adtuk elő. Soha azelőtt nem rendeztem színdarabot, de olyan lelkesedés fűtött minket, hogy szinte szárnyaltunk.

Lomtalanításnak esett áldozatul. Vagy mégsem? Pontatlanul írom? Helyesebb talán így: búcsút vettem egy írógéptől. Legjobb mégis az, ha azt mondom: megkönnyeztem egykori társamat, barátomat. Erre viszont az olvasó kérdezheti: nem túlzás ez? Ó, dehogy! Suo tempore – gondolom –, a maga idejében váltam meg tőle. És jogom volt hozzá, hogy milyenre kerekedjen a búcsú. De ahogy kitettem az utcára, egy bivalyerős ember lecsapott rá, s már vitte is Isten hírével.