Betegek Világnapja

A kistarcsai kórházban is megtartották a betegek világnapját

Kistarcsa – Különleges ünneppé alakult a betegek világnapja a Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban: Covid-járvány idején ökumenikus szolgálattal hirdették a szolgálattevők Jézus Krisztust a betegek és ápolóik között. Az immár 29. alkalommal megélt világnap ugyan római katolikus kezdeményezéssel indult el 1992-ben (II. János Pál pápa rendelte el a Lourdes-i Szűzanya liturgikus emléknapján ünneplését), az üzenetében mégis egyetemes keresztyéni értékeket képvisel. A testileg-lelkileg megterhelt beteg embert segíti terheinek elhordozásában, Isten kegyelmének, ajándékainak hirdetésével.

Ökumenikus imádságot tartottak a veszprémi kórház kápolnájában a betegek világnapján

Veszprém – A betegek világnapján, 2021. február 11-én Udvardy György érsek a veszprémi kórház kápolnájában mutatott be szentmisét Tornavölgyi Krisztián irodaigazgatóval, Megyesi Ferenc érseki szertartóval és Tamás Zoltán kórházlelkésszel. A mise után igét hirdetett Wessetzky Szabolcs református kórházlelkész és Isó Zoltán evangélikus lelkész.

Ökumenikus alkalommal emlékeztek a betegek világnapjára Miskolcon

Miskolc – Február 11-e a betegek világnapja. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktatókórház kápolnájában 15 éve megemlékeznek az Ökumenikus Lelkészség szervezésében e jeles napról. Ebben az esztendőben protestáns alkalomra került sor.

Betegek világnapja Miskolcon

Miskolc – Február 11-e a betegek világnapja. Ilyenkor a figyelem középpontjába a beteg ember, a gyógyulás és a gyógyítás ügye kerül. Idén világszerte huszonötödik alkalommal emlékeztek meg az egyházban e napról, amelyet még II. János Pál pápa rendelt el.

Megtartották a betegek világnapját a veszprémi kórházban

Veszprém – Nemcsak az életerős ember, de a szenvedő is kedves Krisztusnak – mondta Márfi Gyula érsek a betegek világnapján tartott szentmisén és ökumenikus imán a veszprémi kórházban. Az alkalmon Steinbach József református püspök és Isó Zoltán evangélikus lelkész is imádkoztak a betegekért és áldást adtak.

A betegek világnapjára készültek a veszprémi kórházban az egyházi vezetők

Veszprém – A betegek világnapjára, február 11-ére készülve dr. Márfi Gyula római katolikus érsek 2015. február 9-én, hétfőn délután szentmisét tartott a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban.

Lelkigondozás katasztrófahelyezetben – A betegek világnapján tartottak konferenciát Ungváron

Ungvár – Tavaly novemberben került sor Szatmárnémetiben a „Cross-border cooperation to prevent and manage emergency psychiatric crisis situations” elnevezésű projekt első konferenciájára. 2014. február 11-én, a betegek világnapján pedig a második konferencia is megrendezésre került Ukrajnában. Az ungvári konferencia nyitó előadását Molnár József lelkész, lélekgyógyász, alternatív pszichológiai tanácsadó tartotta. „Krízisintervenció mentálhigiénés szempontból” című előadása a praehospitális ellátást járta körül, egy elképzelt katasztrófahelyzetet szimulálva. Szöveg: Molnár József

A betegek az Egyház kincsei – Ünnep és kápolnaszentelés Veszprémben

Veszprém – A betegek világnapján a hagyományokhoz híven idén is ökumenikus ünnepet tartottak a Csolnoky Ferenc Megyei Kórházban katolikusok, evangélikusok és reformátusok a betegek közösségében. Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Toldi Éva

Valaki mondja meg nekem, hogy nem éltem hiába! – Beszélgetés a Betegek Világnapja alkalmával Kalocsa Zsuzsanna kórházlelkésszel

Budapest – Február 11-e immáron húsz éve a betegek világnapja. A betegségről, a betegekkel való foglalkozásról és a segítségnyújtásról beszélgettünk Kalocsa Zsuzsanna evangélikus kórházlelkésszel, klinikai lelkigondozóval. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: családi archívum
Feliratkozás RSS - Betegek Világnapja csatornájára