Novák Katalin

Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot

Budapest – Harmadik alkalommal rendeznek Budapesten demográfiai csúcsot, csütörtökön és pénteken politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat és cserélnek tapasztalatot a demográfiai kihívásokról – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Novák: a népesedési problémákkal folytatott küzdelem az értékek küzdelme

Budapest – A népesedési problémákkal folytatott küzdelem valójában az értékek küzdelme – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az Egyházak a családok szolgálatában című szerdai, budapesti konferencián, melyen a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről Fabiny Tamás elnök-püspök és Hafenscher Károly zsinati lelkészi elnök volt jelen.

Novák Katalin államtitkár járt országos központunkban

Budapest – Prőhle Gergely országos felügyelő a Magyarországi Evangélikus Egyház Üllői úti székházában 2018. november 5-én vendégül látta Novák Katalin család- és ifjúsági ügyekért felelős államtitkárt, a Fidesz alelnökét, valamint a Nők Magyarországért Klub tagjait. Az idei nőnapon alakult klubot polgári értékrendű, befolyással bíró nők alapították a magyar kultúra és a nemzeti identitás megőrzéséért és gazdagításáért. A vendégek megtekintették levéltárunk féltett kincsét, Luther Márton végrendeletét is, mely egyben a nők megbecsülésének, az anyaság elismerésének első fontos dokumentuma is. Prőhle Gergely bemutatta Novák Katalinnak a CSOK-ot igénybe vevő lelkészek további egyházi támogatásáról szóló zsinati előterjesztés szövegét.

Miért fontos a család?

Kaposvár – Mit gondol a család intézményéről a református püspök, az evangélikus esperes és a katolikus érsek? Hogyan szakít időt házastársára és gyermekeire az államtitkár és a református zsinat lelkészi elnöke? Ez is kiderült június 30-án délután Kaposváron, az idei REND második napján.

Novák Katalin: A Nemzeti Önkéntes Tanács segít terjeszteni az önkéntességet

Budapest – A Nemzeti Önkéntes Tanács (NÖT) létrehozásának célja az önkéntesség kultúrájának további terjesztése, egy újabb lépés abba az irányba, hogy minél több magyar ember életének legyen része az önkéntesség – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára pénteken Budapesten.

Család a középpontban

Budapest – Miután az Európai Unió 2007-ben megnyitotta munkaerő-piacát az új tagállamok előtt, rengeteg kelet-közép-európai ember próbált szerencsét és keresett munkát nyugaton. Mi történik azonban a gyerekekkel, a családokkal? Milyen hatása van a munkaerő-áramlásnak a családok életére?
Feliratkozás RSS - Novák Katalin csatornájára